Vajúdó gondolat - Éljen a szerelmesek napja!

 

 

Érzem magányod,

De valahol a kiutat mégis bezárod!

Mintha lenne egy ajtó,

Mit várod, hogy kinyissanak!

De mégis, mikor közeleg a pillanat,

Te zárod be, Önmagad! ...

S uralkodik feletted!

 

Szívedben már ott a láng!

Parányi, bársonyos tüze már haloványan éget...

De valami gonosz áhítat, mégis ...

tőlem elragad... leláncol, s szívja véred!

Vajúdó gondolat!

S hirtelen...

Hideg a szó...

Pedig a parázs lágy melegséget sugároz,

S te hagyod elveszni fényét!?

Nem értem! ...

Vajúdó gondolat!

 Mit talán te termelsz, s lehet,

Nem is érzed!?

 

S fáj a szívem, gyötrődöm,

Időnként sárban vergődöm!

S tudom,

Az a bűnöm, hogy fáj,

Mit megmagyarázni, nem is lehet tán!

 

Létezel, s én létezem!

Sivatagban álló képzelet!

Kék remény!

De füstje elszáll, mégis oly vakítóan, közeleg a nyár!

Barátság vagy szerelem?

Mindkettő kell énnekem!

 

S vajon a szíved patakja neked mit dalol?

Mi az, mi lelked mélyén ott honol?

Hallod csobogását, andalgó, édes búgását?

S nézz az égre!

Ott az orcám!...

Mi mindig, oly lágyan mosolyog rád!

Szívemben ott a szeretet,

Mit megbecsülni úgy érzem, érdemes!

 

S odanézz! ...

Hogy csobog az a patak,

Színe, mint a szivárvány

Hiszen ott fent,

Ama kék ég halovány fénye vetül rá!

 

S csobog a patak, ring a gondola,

Csattan a csók!

Add hát a kezed, hogy ne vajúdjon tovább a szó!

S kék ég zöldre vált,

Patak vize színezüstben jár!

S a gondolat?

Nos...

 Ő nem vajúdik már!

Patak bíbor szívében ott csobog tovább!

S ha elragad a pillanat... akkor napligetben jár a gondolat!

Napliget az!

Bűvölet szigete!

Mi csak ránk vár!

Nézz kedvesem rám, s én kedvesen csak rád!