Szerkesztő kerestetik

 

 

Sziasztok!

 

Rengeteg új tagot köszönthetünk az elmúlt időszakból, szeretném ezért kivételesen bemutatni a Tollal csapatát.

A kezdeti négyfős honlap-szerkesztőség stábja idővel egy főre (szerény személyemre) zsugorodott. A teljesség érdekében szeretném kiemelni, hogy mikor egyéb teendőim miatt nem lehetek köztetek, akkor Szabados Melinda (főszerkesztő-helyettes) és Eliza Beth (angyalkisasszony) szoktak besegíteni az oldal működésében. Ezen felül a muzsikus rádiót keddenként még továbbra is Márkusunk, azaz Deák Gábor Márkus viszi. Újságírói/riporteri körben főként Jónás Ágnes, azaz Holly Golighty szokta rendszeresen képviselni honlapunkat a médiában, de néha találkozhattok Fekete Felícia, Pilis Brigitta és Hajek Csilla interjúival/kritikáival is.

Mint tudjátok, az elmúlt pár évben ingyen és bérmentve ontottuk a szerzőkkel és a különböző médiákkal karöltve a különböző irodalmi és kulturális cikkeket. Ezen a jövőben sem kívánok változtatni, bár a szponzorokat tárt karokkal várjuk, ugyanakkor tudnotok kell, hogy lassan túlnőjük a kapacitásunkat. Na jó, csak az enyémet. Jelenleg úgy tűnik, hogy a helyettesítési időszakok kivételével a Tollal.hu honlapjának korrektúrázási, képkeresési, ütemezési, megjelentetési, moderálási munkálatai, valamint a hozzá kapcsolódó a sajtókapcsolatok ápolása, az írói-olvasói levelek megválaszolása teljes terjedelmében rám hárult, és ez a legjobb időbeosztásommal is napi három-négy órát vesz igénybe. (Kivételt képez ez alól a hétvégi MeseSzombat és NosztalgiaVasárnap ütemezése, mely lényegesen gyorsabban készen szokott lenni :o)  ). És bár még egy ideig tudom tartani ezt a feszített tempót, de be kell valljam, egyre nehezebb nap mint nap igazán jól szerkesztett oldalt kiadnom a kezeim közül. Ennek egyik oka a már fent is említett folyamatos bővülés, a másik pedig a családom iránti elkötelezettségem, valamint a jövő tervezése.

Utópiáim közé tartozik ugyanis egy-két továbbképzésen való részvétel, mely remélhetőleg anyagi nyereséggel jár majd (a munkahelyemen), valamint egy-két éven belül utódavatás és házlétrehozás se lenne rossz. Bár fordítva is jöhet a dolog :o)

Egy szó mint száz, el kellene némi segítség szerkesztői fronton. Fizetni sajnos nem tudok, - bár ha a lottó főnyereményt megnyerem, abból részesedést ígérhetek,- viszont a folyamatos olvasnivaló garantált.

Amit ajánlhatok:

-        Gyakorlatot és tapasztalatszerzést szerkesztői munkálatokból

-        Sajtókapcsolatokat és ismertséget

-        Elismerést

-        Egy olyan közösség alakításának lehetőségét, melynek minden egyes alkotójára büszkék lehetünk

 

Amit elvárok:

-        Megbízhatóság. Csak akkor vállaljon valaki egy feladatot, ha azt el is akarja végezni.

-        Átlagon felüli helyesíráskészség.

-        Megfelelő kommunikációs készség.

 

Gondolom, nem meglepő, hogy a fenti követelmények jegyében a jelentkezőket mindenképp tesztelni fogom, ugyanakkor, ha valakiben csak az elszántságot látom, az se essen kétségbe, az ő fejlődésében is örömmel segítek. Akiket érdekel a felhívás, azok írjanak bátran a szerkesztoseg@tollal.hu email címre. Minél több szerkesztő jelentkezik, annál kevesebb feladat jut egy emberre, úgyhogy jelentkezzetek bátran, főleg mivel nem harapok ;o)

Ha lehet, osszátok meg ezt a cikket (is) a közösségi oldalaitokon, hogy minél több segítséget kaphassunk!

 

Köszönöm, hogy olvastatok!

Balázs

 

 

 

 

Tóth Balázs Gábor

Főszerkesztő