Plavec Gyula: No pasarán!


Ennek a kifejezésnek a hivatalos magyar fordítása így hangzik: Nem fognak átjutni, de mivel ez egy harcászati katonai kifejezés, én inkább így fordítanám: Nem törnek át. A szlogen kiagyalójaként a francia Nivelle tábornokot tartják számon, aki az első világháború idején a verduni csatározásokban alkalmazta először, mely franciául igy hangzik: Iis ne passerout pas! Igazi népszerűségét és dicsfényét mégis az 1936-39 közötti spanyol polgárháború idején nyerte el. A baszk származású Dolores Ibárri Gómez, becenevén La Pasionaria, Madrid ostroma idején ezzel a jelmondattal lelkesítette a várost védő köztársaságpártiakat.
Felmerülhet a kérdés, hogy kerül a csizma az asztalra, mi közöm van nekem ehhez az egészhez? Nos, nem sok valami, hacsak az nem, hogy a valamikori Csehszlovák határőrség is előszeretettel használta ezt a szlogent, mely csehül igy hangzik: Ne projdou! És mivel sorkatonai szolgálatom idején kéthónapos határőri kiképzést kaptam a dél-morvaországi Breclav városában, talán ez a kötődésem az egészhez.
Látva a tévében az amerikai tengerészgyalogosok kiképzését, a miénk csak babazsúrnak tűnhet. Igaz, ők erre a pályára egész életük során, tudatosan készülnek, minket meg csak úgy összetereltek, mint a birkákat. Ennek ellenére nem volt könnyű hozzászokni a színtelen, lehangoló, komor, új élethelyzethez, de azért itt is előfordultak mókás pillanatok.
Kémiai támadás elleni védekezést gyakoroltuk. Volt erre a célra egy igen kitűnő embert nyúzó eszközünk, hivatalos nevén V. O. P. -63. Vagyis, Vojesky Ochrany Plast, amit magyarra így lehetne fordítani: Katonai Védőköpeny, de mi csak atombordelnek neveztük, és szívből utáltuk. Mindenfelé cimbálni kellett magunkkal, szerencsére csak ritkán kellett fel is öltenünk, ám az a pillanat mindig emlékezetes maradt. Valami antihumánus, szövettel megerősített gumiból készült. Kellemetlen volt a viselete. Izzadtunk benne, mint a lovak.
Parancsba kaptuk, hogy öltsük magunkra ezt az egész testfelületet eltakaró gumiruhát és rakjuk fel a gázálarcot! Miután beöltöztünk, úgy néztünk ki, mint a mézesbödönbe esett marslakók. Betereltek minket kisebb csoportokban egy bunkerbe. Itt lócák voltak, le lehetett ülni rájuk. Mikor elhelyezkedtünk, mint kotlós a tojásain, bedobtak közénk egy kibiztosított könnyfakasztó gránátot, majd ránk zárták az ajtót. A grárnátból áradó füst hamarosan elárasztotta az egész helyiséget, de az öltözékünk megvédett a káros gáztól. Kicsit nehéz volt a gázálarcban a levegővétel, meg az álarc tartozékát képező szemüveg az izzadságunktól hamarosan bepárásodott, de különösebb gond nem merült fel. Mintegy tízperces pácolódás után kinyitották a bunker ajtaját. Kimehettünk a szabad levegőre és levehettük az öltözékünket. Ekkor kezdődött az igazi nemulass. A bunkerben az öltözékünk megvédett a káros anyagtól, de a gáz annyira rárakódott, hogy mikor kezdtük levetni magunkról, akkor tört ki rajtunk az igazi sírás-rívás. Szerencsére voltak okos tisztjeink, akik azt tanácsolták, hogy öntsünk a kulacsunkból vizet a kezünkbe és mossuk ki vele a szemünket. Ez kifejezetten remek ötlet volt szenvedéseink fokozása szempontjából, mert így még nagyobb adag gázt juttattunk a szemünkbe.
Persze, milyen határőrök lettünk volna kutyás bemutató nélkül? Felsorakoztattak minket, újoncokat, egy réten. Hamarosan terepjárókon megérkeztek az öregkatonák és a szolgálati ebek. Az egyik katona beöltözött határsértőnek. Ez annyiból állt, hogy magára öltött egy fehér színű pólót, lábaira és jobb karjára kutyaharapás ellen vastag védőfelszerelést húzott és elindult határt sérteni. Mikor már eltávolodott egy olyan jó kétszáz méterre, az egyik szolgálati ebet kiélesítette a gazdája. Levette szájkosarát, eloldotta pórázát, majd kiadta a parancsot.
- Kapd el!
A kutya azonnal akcióba lépett. Villámgyorsan a határsértő nyomába eredt. Persze a határsértőt játszó katona sem hagyta magát, futott, ahogy csak bírt, de egy német juhászkutya elől szaladni olyan, mintha valaki defektes biciklivel akarna leelőzni egy száguldó gyorsvonatot. Néhány szempillantás alatt beérte a srácot. Mikor már érezte a sarkában lihegő állatot, szembe fordult vele. Maga elé tartotta védőfelszereléssel ellátott jobb karját és várta a támadást. A kutya tudta, mi a dolga. Ráharapott a vastag védőeszközre és csak annyit vakkantott - Hokedli. Egyetlen mozdulattal letépte a katona karjáról a védelmet nyújtó eszközt. Dühödten átdobta a feje fölött, leteperte a srácot a földre és önfeledten elkezdett rajta dencelni. Hiába kiabáltak rá a tisztek meg a kutya gazdája is, hogy engedd el, rájuk sem hederített. Persze a bemutatónak azonnal vége szakadt, mi pedig mentünk vissza a kaszárnyába.

 

 

 

A kép forrása