Panni néni konoksága

 

Csengetnek. A szikár öregasszony feláll, kikászálódik székéből és kicsoszog az előszobába ajtót nyitni.
- Kézcsókom, Panni néni! Meghoztam a heti ellátmányt!
- Jó napot, Ricsikém! Fogja, ez a magáé! - nyújtja a fiatalembernek a százast.
- Nem fogadhatom el! Kell az magának is!
- Tegye csak el, ez annyira kevés, hogy egy villamosjegyet sem tud venni rajta! Csak szimbólum!

Persze, hogy elteszi a pénzt, de ezért mindig eljátsszák ezt a kis jelenetet. Amikor összegyűlik egy ezres, akkor Ricsi nassolni valót vesz rajta és belecsempészi a megrendelt áruk közé, amit természetesen tud Panni néni is, és mindig izgul, hogy mivel lepi meg a fiatalember. Most is azonnal kiszúrja a márkás bort, ami kimondottan jól jön neki, mert beszéde lesz Jánossal, akihez nem állíthat be csak úgy, ajándék nélkül.

Fél órába telik, mire mindent a helyére tesz. A legtöbb időt a húsok adagolására fordítja. Úgy szereti eltenni, ahogyan majd elkészíti, a pörköltnek valót felkockázva, a rántani valót felszeletelve, a levesbe kerülőt is kiadagolva. Hűtőzacskókba teszi, felcímkézi, ráírja a dátumot és a hús fajtáját, majd csinál neki helyet a mélyhűtőben, melynek két rekesze immár csordultig tele a húsokkal, a harmadik a zöldségekkel, a negyedik pedig gyümölcsökkel.

Az aprócska spájz polcain liszt, cukor, só, rizs, konzervek, fűszerek, befőttek sorakoznak, hogy legyen mihez nyúlni. Így tanította az édesanyja és ez annyira belevésődött, hogy élelmiszertartalékok nélkül nem is tudna boldogulni. A lift nélküli társasházban elég felmennie a harmadik emeleti lakásába, már nincs ereje a cipekedéshez. Szerencsére a nagyobb élelmiszeráruházak vállalnak házhoz szállítást.
A körfolyosó felőli ablakokon bezúdul a napfény. Mindjárt tizenegy óra, lassan ebédelni kell, annál is inkább, mert kihagyta a tízórait, melyet gyomra apró mordulásokkal jelez. Előveszi a tegnap főzött borsólevest, az lesz az ebéd, süt hozzá néhány palacsintát. Csomagol Jánosnak is, ha már úgyis meglátogatja az öregurat.

Hófehér, csipkegalléros blúzt vesz fel a rozsdabarna kosztümjéhez, csinos lesz, mert az akar lenni. Ideje rendezni a sorsát.

Sétál egy fél órát, annyi kell, hogy ledolgozza az ebédet, utána villamosra száll, ráér fél kettőre odaérni, akkorra ér haza János az étteremből, ahol a hét öt napján menüt ebédel. Az öreg szerint hitvány étel a menü, mire hazasétál, újra megéhezik, és készítheti magának a szendvicseket. Ha így folytatja, úgy elhízik, hogy kicserélheti a teljes ruhatárát.

Panni néni pontosan tudja, hogy János a magány miatt eszik, mert egyszerűen képtelen lefoglalni magát. A televízióban a különféle csatornákon ugyanazokat a filmek játsszák, ráadásul többször megismétlik, ha valaki éjszaka elalszik a történet közepén, másnap délután megnézhesse a végét. Rossz az öreg szeme, már olvasni sem tud, mert a szemüvege olyan erős, hogy attól meg szédül. Megműttethetné, de minek, már nem jár kártyázni sem, mert az utóbbi két évben barátai egymás után tették át székhelyüket az égi kávéházba. Zsémbes öregúrrá vált János, amit nem hagyhat, elvégre felelős érte. Nem, mintha bármi köze lenne hozzá, de mit szólnak a gyerekek, ha hagyja megvénülni az öreget. Konok ember János, nehéz vele boldogulni. Amit egyszer a fejébe vesz, azt baltával sem lehet kiverni belőle. Ma lesz a napja, amikor megmutatja neki, hogy gyenge, védtelen nő létére ő maga is tud konok lenni. De tud ám! Húsz éve özvegy, szüksége is volt a konokságára. Erről igazán hosszan tudna mesélni a fia, csakhogy tíz éve kiment Németországba dolgozni, és esze ágában sincs hazajönni. Magával vitte a kisebbik unokáját, az idősebbet meg itt hagyta, fejezze be az egyetemet és legalább vigyáz a nagyanyjára. Hát, nem jól vigyázott. Valuta alapú hitelt vett fel, melynek fedezete Panni néni lakása volt. Amikor nem tudta fizetni a részleteket, kiment Angliába, és hagyta, hogy a bank elvigye nagyanyja lakását. Végül Panni néni bérlő lett a saját lakásában.

Ha átvág a parkon, akkor nem kell villamosra szállnia, sőt, néhány percig megpihenhet valamelyik szabad padon.
Kellemesen meleg az idő, ez a vénasszonyok nyara. Arcát a nap felé fordítja, lehunyja szemét. Úgy élvezi a meleget.

Vajon kakaós palacsintát is tett Jánosnak, vagy csak lekvárosat? Nagy dilemma, mert már nem emlékszik rá. Egyébként is mindegy, mert János mindenevő.

A tér túlsó oldalán fél kettőt üt a templom órája. Ideje elindulni.

János éppen az ebéd utáni szendvicsét készíti. Megvajazta a szelet kenyeret, és azon meditál, mit tegyen rá, amikor ebbéli tevékenységében megzavarja Panni néni csengetése. Úgy van, ahogyan hazaért, öltönyben, nyakkendőben, nem öltözött át, csak a cipőjét vette le.
- Szervusz, Pannikám! Hogy kerülsz ide?
- Szervusz, János! Beengedsz?
Az öregnek elég egy pillantást vetni az öregasszony szatyrára, s mindjárt vidámabb lesz a hangulata. Bort hozott Pannika, meg palacsintát, már nem is kell a szendvics. Ráadásul kakaósat és lekvárosat, azokat szereti. De nagyon. A bor is finom, igazi szőlőből készült, nem pedig olcsó lőre, amit néha megenged magának.
Hat palacsinta és két pohár bor elfogyasztása után észbe kap, oka van annak, ha Pannika meghívás nélkül meglátogatja. Hetvenöt éves korában is csinos Pannika, nem hiába kérte meg a kezét tíz évvel ezelőtt, felesége halála utáni gyászév leteltével. Kétezer-ötben még lett volna értelme összebútorozni, csakhogy azóta nyolcvanéves lett.
- Finom a palacsinta, megeszem a maradék kettőt is, ha nem zavar. Nehogy megszáradjon! - kajánkodik és tányérjára teszi az utolsó két kakaósat.

Dagad Panni néni mellkasa, lám, még mindig kitűnő háziasszony.
- Mondd csak, János, fenntartod, amit ígértél nekem?

Megáll a villa az öreg kezében, fejében cikáznak a gondolatok. Mit ígérhetett? A csöpögő csapot egy hete megjavította, a múlt hónapban, a lomtalanításkor, lecipelte a két doboz kidobni való kacatot, más meg nem jut az eszébe.
- Persze, Pannikám! - válaszolja kicsit késve, majd kiderül, mire gondol az asszony. Csak nehogy lehetetlent kérjen.

Fészkelődik Panni néni, mint akinek kínos a mondandója.
- A válaszom: igen.

No, erre inni kell egy korty bort, hátha attól eszébe jut, mire mondott igent ez a szépasszony. Csakhogy semmi sem jut az eszébe, szégyenszemre meg kell kérdeznie:
- Mire mondtál igent, Pannika?
- Költözzünk össze! - vágja rá az asszony és elpirul. - Tudod, átjöhetsz hozzám, a lakásodban lezárod az egyik szobát, a másikat meg kiadod egy diáknak.

Forgatja János szájában a falatot, de az csak nem akar lecsúszni a torkán. Tíz éve kérte meg a kezét! Mi történt?
- Mi van, Pannika, nem jössz ki a nyugdíjadból?

Ekkora sértést már igazán nem lehet elviselni! Szemébe könny szökik, gyorsan kicsordul. Felpattan Panni néni, és köszönés nélkül elviharzik. Miért nem érti János, hogy egy ember csak egy ember, de két ember egy hadsereggel felér!

Rágódik az öreg vagy másfél órán át. Közben átöltözik, elmosogat, s megissza a maradék bort. Nehogy megpimpósodjon.

Öt órakor vesz egy mély lélegzetet, tusol, kiöltözik és útnak indul. Vesz egy csokor virágot a piacon, mert ott olcsóbb, mint a virágboltban.

Hármat is csenget, mire végre ajtót nyit Pannika.

Sajttal, sonkával töltött rántott bordát vacsoráznak, sült krumplival, kovászos uborkával. Hétkor lemennek a sarki kocsmába, s megisznak egy pohár sört. János egy pillanatra sem engedi el Pannika kezét.

Két asztallal errébb fiatal pár nyomkodja vadul a telefonját. Felnéz a lány:
- Odanézz, milyen szép idős pár! Látni, hogy mennyire szeretik egymást! Legalább ötven éve házasok!
A fiú felpillant:
- Aha! Vén hülyék!

Lefekvés előtt János sokáig szöszmötöl a fürdőszobában. Panni néni kihasználja az alkalmat és küld egy sms-t a fiának: Összeköltöztünk apósoddal, vigyázunk egymásra, ne aggódjatok miattunk. Puszi: anya.

Fogasra teszi János öltönyét, nehogy meggyűrődjön. A zakó zsebében bontott Viagrát talál.
Mozgalmas éjszakájuk lesz.

 

 

 

A kép forrása