ősz jött




kabátját veszi és elsiet, kávét rendel és nem fizet, 
ott hagyja mondván, hogy jéghideg, álmait nyújtaná, de nincs kinek. 

festett haja már rég lenőtt, nem számolja most már a tűnt időt, 
gallérját felhajtja, zúg a szél, tegnapi nyárról nem beszél. 

szél rázza deres üstökét, lefogná szikár csontkezét, 
ha nyárnak fényképét tépi szét…s akkor az ősz még megáll…

szétnéz a nyárból mit talál? párákból ködöt komponál, 
pucéran reszket most a táj. nyárra vár, élni, csak élni fáj. 

csókot ad, hideg-heveset, fényt ígér mára, de csak keveset, 
szépséget szór, színes levelet, azt amit a nyárról tegnap levetett…

…amikor a nyár a napba szeretett…

sárgába olvad most a táj, hiába szép, gyenge már, 
rőt avar lett a múlt ruhája, vihar tépte, most hull a sárba. 

… és dalol az ősz egy régi dallamot, átlép a nyáron, ki már rég halott…