Műszaki továbbképzés PK betegek részére, avagy hogyan tudunk egy csavart a helyére csavarni?

 

 Sok egészséges embernek fogalma sincs arról, hogy ami számukra csak egy rutinmunka, egy csavar helyére csavarozása, az egy PK-s ember számára (legalábbis nekem) nagy sikerélmény, öröm, csatanyerés egy olyan hatalmas ellenség ellen, aki ellen háborút nem, csak csatát lehet nyerni. És az ilyen csatanyerések, szamárfül mutogatások, nyelvöltések a könyörtelen ellenfélre, ha csak kis időre is, feledtetni tudják a mindennapok szomorú valóságát. A továbbiakat csak azok olvassák el, akiknek kedvük van egy ilyen csatát megvívni, ehhez tapasztalatokat gyűjteni, továbbá elég elszántságot, erőt éreznek magukban, és erősen bíznak a sikerben.

 Nézzünk mindjárt egy példát: helyére akarjuk erősíteni a PC-nk oldallemezét. Mindjárt az elején jó, ha tudjuk, valamennyi művelethez szükségünk van két kézre, és egy nyelvre, amit igyekezetünk nyomatékosítására összeszorított fogaink közt szemmel láthatóan kitolunk a szájunkból. Az alig néhány mm-es csavarkát bal kézzel erősen fogva, megközelítjük a furatot. A furattal való találkozás valószínűleg elsőre nem fog sikerülni, tapasztalatom szerint ez a művelet egy- két percig is eltarthat. Optimista módon azt hihetné az ember, hogy két ujjunk jól ismert sodró mozgása megkönnyíti a becsavarást, de ez tévedés. Amennyit az egyik pillanatban becsavar az ember, a következő mozdulatával ugyanannyit ki is csavar. Tehát ekkor jön a csavarhúzó és a felismerés, egy kézzel nem megy a dolog. Ha szerencsénk van, ellenfelünk kereszthornyos. Ekkor csavarhúzónkkal elméletileg 90 fokos forgatás után meg kellene találni a csavarfejben rejtőzködő kereszthornyot. Ez aránylag rövid idő alatt sikerülni szokott. Ekkor jön az első komolyabb gond, ugyanis a csavar úgy elhajlik a furattengelytől, mint szűzlány az első csóktól. És jön a tragédia. A kis csavar angolnaként kicsúszik bal kezünkből, és öngyilkos módjára a mélybe veti magát. Ilyenkor hosszas keresgélés következik a gyér megvilágítású padlón. A vakok olvasási módszerét átvéve, tenyerünket a földhöz tapasztva, mm-ről mm-re kezdjük a szökevény vélhető feltalálási helyét átkutatni. Ez nem egy hamar dolog. Azt azonban gyorsan megállapíthatjuk a kezünkre ragadt morzsákból és pormacskákból, hogy bizony-bizony egyszer már ki kellene takarítani a számítógépünk körül is. Szerencsésebb esetben csavarhúzónk mágnesezett végű, ez esetben csavarkánk nem esik le az asztal alá, hanem a csavarhúzó végén imbolyog, mint egy tengerből kimentett ember, a mentőhelikopterből leeresztett kötél végén. De ahogy fentebb említett hasonlatunknál maradva, a szűzlány is előbb-vagy utóbb megadja magát, úgy csavarunk is a helyére kerül.

 Leülünk, hátradőlünk a székünkön, letesszük a szerszámot, és nagy- nagy megelégedéssel szemléljük munkánkat. Sikerült! Csatát nyertünk betegségünk fölött! A sikert csupán csak az árnyékolja be, hogy még három csavar vár arra, hogy megtérjen anyja kebelére. De ebbe is találhatunk örömöt. Ha még kétszer leejtjük a csavarkát a földre, már nem kell takarítani, mert tisztára tenyereltük számítógépünk környezetét.