Mi ez? - Éljen a szerelmesek napja!

Mi ez?
(Neki)

 


Mi ez - kérdezem -, mit Irántad érzek?
Szerelem vajon, mely lángol, s eléget?

 

Mi ez, mitől senyved, fáj a lelkem,
S szemed, mosolyod nem hagyja felednem?

 

Mi ez, mitől táncol idegzetem,
Ha szerelmed Kedves, el nem nyerhetem?

 

Csoda, villám, mennykő? - Hogyan nevezzem ezt,
Mely szívemet nyomja, mint vállamat kereszt?

 

Hogyan tudhatnám magaménak, Szívem,
Csókod, vágyad, mely mind manna énnekem?

 

Mi ez az érzés, ó, gyönyörű Lányka,
Mely valómat szaggatja, szerelmedre várva?

 

Meddig reménykedjek, válaszolj, Egyetlen!
Testem, lelkem, lényem meddig epekedjen?

 

Hová szaladjon - mondd, Édes - az álmom,
Hogy Téged minden éjjel megtaláljon?

 

De nem kell nekem ahhoz éjszaka vagy sötét,
Hogy Rólad álmodozzak - ezt teszem nagyon rég!

 

Nap vagy Hold világít, mindegy az énnékem,
Te vagy vízióm, múltam, jövőm s létem!

 

Csak a jelenben nem talállak, pedig
Öleléseidért Drága, személyem megveszik!

 

Érzed, hallod, látod, hogy egyedül Te vagy
Számomra a sivatagban felbukkanó patak?

 

Tudod-e, hogy mérges, zöld csalánok mellett
Tündérrózsa vagy, kit soha nem felejtek?

 

De ó, Te egyetlen, messze lévő Tündér
Egymásé leszünk vajh, szerelmünk révbe ér?

 

Érzem-e valaha lágy ajkaid számon,
Vagy mindez csak remény, csupán puszta álom?

 

Mondod-e mosollyal, szemeimbe nézve,
Hogy: „Szeretlek Téged, életemnek fénye?"

 

Lopsz-e csókot tőlem, simogatsz-e éppen,
Holdvilágos este, mikor Nap nincs már az égen?

 

Ha nem így történik, akkor én - azt hiszem -
A Boldogságot soha, sehol meg nem lelem!

 

Életem forrása eztán biz kiapad,
Nem élhet tovább a hatalmas súly alatt.

 

Ha pedig mégis, csodák csodájára,
Mindez megvalósul, szívem Tulipánja,

 

Lelkem szárnyakat kap, és már soha többet,
Ölelésemből Téged el nem engedlek!

 

Mi ez - kérdem újra -, mit Teirántad érzek?
Szerelem - már tudom -, mely emészt, mint a Végzet!

 

 

Kép forrása