Memória melódia

 

A szentendrei Skanzen már évek óta csatlakozik a szeptember 21-én megtartott Alzheimer Világnap rendezvényeihez, hogy felhívja a figyelmet az egyre többeket érintő betegségre. Világszerte 50 millió ember él Alzheimer-kórral és más demenciával, Magyarországon közel 300 ezer érintettről tudunk.

 

Idén a Budapesti Filharmóniai Társasággal, és az Alzheimer Cafékkal közös Memória Melódia programsorozat részeként a zene gyógyító ereje kerül a Skanzenben is a programok középpontjába, hiszen a muzsika nemcsak örömforrás, hanem az emlékek felidézésének egyik hatékony eszköze.

 

Szeptember 26-án Zenével a lélekért címmel Nyíri-Nagy József, a Magyar Zeneterápiás Egyesület elnöke a Budapesti Filharmóniai Társaság vonósnégyesével tart zeneterápiás foglalkozást, amelyet a társaság fúvósaiból alakult Wind+ Együttes koncertje követ. Emlékszel? címmel az Alzheimer Naphoz bringatúra kapcsolódik a Skanzenben, de megismerhetik a múzeum Nekem szól! Egészségértés díjas Demencia programját is, amely segíti, hogy az emlékezetvesztéssel küzdő betegek élményekkel töltődjenek fel.

 

A rendezvény keretében az érdeklődők előadásokat hallgathatnak, ahol a legújabb kutatási eredményekről is értesülhetnek. Fény derül mozgás és tánc gyógyító hatására, lesz örömtánc és nordic walking bemutató. Kézműves foglalkozások mellett logikai és memóriafejlesztő játékok várják a látogatókat.  

 

Programok
10:30-11:00 - „Zenével a lélekért" 
Zeneterápiás foglalkozás Nyíri-Nagy Józseffel és a Budapesti Filharmóniai Társaság vonósnégyesével

11:00 - 12:30 Emlékszel? 

Az Alzheimer Világnaphoz kapcsolódó bringatúra. A demencia egyik legismertebb típusa az Alzheimer-kór, aminek jellemzője, hogy már korai stádiumban memóriaproblémák lépnek fel. Vajon miért alakul ki ez a betegség? Mi az, amit tehetünk ellene? Hogyan segíthet mindebben a múzeum? Túravezető: Bokonics-Kramlik Márta

 

12:30-13:00 - A Skanzen Demencia Programjának ismertetése

 

13:00-13:30 - „Csak győzzük levegővel"
A Budapesti Filharmóniai Társaság fúvósaiból alakult Wind+ Együttes könnyed koncertje Becze Szilvia műsorvezetésével.

14:00-14.30 - A mozgás és tánc hatása az idősekre

Novák Mária geronto-andragógus előadása

  

14:30-15:00 A demencia felismerése és kezelése tanulás révén

Dr. Jászberényi József geronto-andragógiai kutatószakmai előadása

 

15:30-16:30 „Táncoljunk együtt a demenciával élőkért"

Örömtáncház Novák Mária vezetésével

A tánclépések elsajátítása mindkét agyfélteke működését ösztönzi, fejleszti a koncentrációt, az emlékezőképességet és a vizuális memóriát, javítja a ritmus-és az egyensúlyérzéket, valamint növeli az improvizációs és az alkalmazkodóképességet is.

 

Állandó programok a nap folyamán

- Mini Mentál Teszt - Dr. Kovács Lukács Ferenc pszichiáter vezetésével

A Mini Mentál Teszt (Mini-Mental State Examination, MMSE) egy 30 pontos, gyorsan felvehető kognitív teszt, amit főként a demenciák azonosítására, és súlyossági fokának megítélésére használnak az orvosi, klinikai pszichológusi és neuropszichológusi gyakorlatban. A teszt nem csak valamilyen állapot megítélésében, hanem a kognitív állapot időbeli monitorozásában is fontos, azaz jól lehet vele követni egy adott pácienst.

Játékudvar: 
- logikai és memóriafejlesztő játékok

- kézművesfoglalkozás, mandala festés, filc nefelejcs kitűző készítés, nefelejcs
gyöngyfűzés, recycling dísz készítése

 

Nordic walking bemutató és séta Sinkovicz Éva vezetésével


Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Belépés: normál múzeumi belépővel