LISZT -- A hegy mögött

 

Micsoda fényes esése van most a Holdnak,
már a csillagok is csomagolnak,
s látják, gyors robogásba kezd egy üstökös.


Puttonyokba hull holnap a borízű szőlő.
Fényteknőkbe surran be egy téveteg szellő,
lila árnyú vasárnapot ünnepel az orgona.


A fázós hegyek is tétlenek a távol láthatáron,
pihen az emlék, akár egy ránk maradó lábnyom,
s viszik, nehéz terheiket viszik a vándorok.


A tenger vizet parancsol száraz, szikkadó medrébe,
miből a rák, a gyöngy, a medúza vígan megélne,
s hullámait egyre beljebb, a setét éj hasába cipeli.

           
Harangokat kongatnak a föl-le futkározó árnyak,
s a kongó hangokat nevezik aztán majd futárnak,
kik holdas hajnalokat feszítenek szét ég és föld között.

           
S a hegy mögött - már látszik - egy h-moll égi szonátában
a sok nyelven beszélő s dúdoló Európa-táj van,
és Liszt Ferenc arca a hullámzó, zenélő nyelv mögött.



2011. május 15.                Juhász Anikó