Fekete /Arany/ Péter jól van! - Csúcsforgalom saga 35. rész


 

Mikor is jártam utoljára erre? Bizony fél év is eltelt. Eső helyett most hó hullik fejemre. Az emberek most is ugyanúgy sietnek, mit sietnek, rohannak. Nincs idejük másokkal foglalkozni. Csak a saját dolgaikkal vannak elfoglalva. Pedig ha most egy pillanatra lassítanának, és kissé körülnéznének, lehet, meglepődnének, mennyi ismerős arc van körülöttük, akikkel nap mint nap találkoznak, utaznak ugyanazon a vonalon és akarva-akaratlanul is átélnek közös kalandokat. Én csak így bóklászom most az ismerős emberek között. Akikről végre nem a megvetés vagy a szánalom sugárzik felém. Nézem a feldíszítet utcákat és jól érzem magam.

 Nyakunkon a karácsony. Felbukkan az a kedves arc, ki oly bájosan kacagott fel, mikor rájött tévedésére. Kezében csomagok. Talán már a fa alá lesznek? Most is kedvesen mosolygott rám, de szemében láttam azt a különös csillogást. Mintha ismerne, de hirtelen nem tud hova tenni. Megértem zavarodottságát, hisz rám se lehet ismerni. Az egykor koszos ruhát végre lecserélhettem elegáns öltönyre. Kócos bozontom ápolt és rendezett lett. Régi önmagam teljes ellentétje lettem. A kis vakarcs is megszaglászott, ki anno majdnem levizelt, majd arra a bizonyos galambra pályázott, de most eszébe sem jutott emelni a lábát. Nem gondoltam volna, hogy őt is látom ma. És a jól ismert buszsofőr, hogy is hívják? Ede! Igaz, most csak utasként, hát igen, mankóval még nehéz lenne a vezetés. Egy kislány hirtelen elém toppant:

– Szia, Lizi vagyok! Képzeld járt nálunk a Mikulás!  És még az óvodában is volt! Nálad is volt?

– Te biztos nagyon jó kislány voltál, ezért járt nálad kétszer. Nálam még nem volt, de megkértem, hogy az én kislányomat is látogassa meg. – A kislány matatni kezdett az egyik csomagjában.

– Tessék! – nyújtott felém egy csokiszeletet. – Lehet, eltévedt a Télapó, és azért nem kaptál még ajándékot. Adnék annak a bácsinak is, aki nagyon sokáig itt aludt, de egyszer csak eltűnt.

– Nyugodt lehetsz, azzal a bácsival minden rendben van.

– Ismered? Onnan tudod? – de válaszolni már nem tudtam, mert az anyja kézen fogta és „köszönj szépen a bácsinak” mondattal elvezette a begördülő buszhoz. Csomagocskáival a kezében intett még nekem egy picit, aztán eltűnt a busz belsejében.

De a mai nap folyamán láttam még a drága ellenőrünket, Arankát is. Fogyott pár kilót az utolsó találkozásunk óta, de az öltözködési stílusa, az maradt a régi. Megmosolyogtat még most is, hogy a sötétkék ruházathoz a változatosság kedvéért most citromsárga csizmát rángatott a lábára. Emlékeztek még a sárga szandálra?

Bevallom, bár tudom, hogy nem szabad, de azóta a bizonyos nap óta, mióta kezembe kaptam a lottónyereményt, etetem a galambokat. Hisz nem tudhatom, a sok közül melyik hozta meg nekem a szerencsét, hát akkor legyen mindegyiknek jó! Borinak elküldettem már az új üstöt, hisz ennyi járt neki a bevált jóslatért és természetesen a házi kedvencek sem lettek elfelejtve.

De elég az elmélkedésből dolgom van. A lelkészt kell megkeresnem és még jegyvásárlás is vár. Végre megint a családommal fogom tölteni a Karácsonyt.

 

2010.12.05.

 

A csúcsforgalom saga előzményei és folytatásai