Ez az a muzsika, amire még a kőszívűek is szerelmesek tudnak lenni

 

 

 

A Kis-Szamos mente és a Mezőség határán található Bonchidán „a hagyományos magyar táncrend utolsó virágzási korszaka az 1930-as évek eleje volt. A román táncciklus ezt mintegy húsz évvel túlélte" - írja Martin György, akinek 1969-es gyűjtése, amely lényegében az egyetlen jelentős gyűjtés Bonchidáról és amelyen három magyar és négy roman pár táncol, eleven és intenzív élményt ad a népzene és néptánc művelői újabb és újabb generációinak. A Fonó Szerda táncházban a bonchidai sorozatot román táncokkal kezdjük - a bonchidai román forgatós talán a legnépszerűbb páros tánc -, majd a magyar táncokkal folytatjuk! Elmondhatjuk, hogy ezekre a zenékre még a kőszívűek is szerelmesek tudnak lenni, és - korabeli feljegyzések alapján - a tehenek is dupla adag tejet adnak! Ennek tudatában jöjjön mindenki a Fonóba a szerdai táncházakra, ahol az élőzenés táncoktatás után énektanulás, majd össztánc és végül táncház várja a résztvevőket a Magos együttes remek muzsikájával! Ezen a héten kivételesen pénteken is bonchidai muzsikával telik meg a ház: Ocskay Rita és barátai lemezbemutató koncertre készülnek!

 

Berecz István népzenei művészeti igazgatónk ajánlóvideója a szerdai táncanyaghoz itt »»

https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz/videos/3113570028917768

 

Fonó Szerda táncalkalmainkra olyan kezdő és haladó táncosakat várunk, akik tánctanfolyam keretében szívesen elmélyítenék ismereteiket egy-egy tájegység táncát illetően. Az élőzenés tanítás kezdő és haladó csoportban párhuzamosan folyik, ezt énektanítás és össztánc, majd táncház követi. Várunk minden érdeklődőt párral, vagy pár nélkül egyaránt!

 

A Fonó Szerda táncházak menete:

19:00 Kezdő és haladó tánctanítás külön termekben

Oktatók: Redő Júlia és Tompa Attila - haladó csoport (Pajta), Baloghné Vatai Barbara és Galát Péter - kezdő csoport (Nagyterem)

20:45 Énektanulás Enyedi Ágnessel (Pajta)
21:15 Kezdő-haladó össztánc (Pajta)

21:30 Táncház Csatai László 'Csidu' vezetéséve

Zenekar: Magos Együttes

 

 

Bonchidatól Bonchidáig

lemezbemutató koncert január 28-án a Berka táncház előtt

 

Bonchida csodálatos zenéje reneszánszát éli, ezt a népzenészeknek nem kell bizonygatni. Viszont azt kevesen tudják, hogy a környékén, Válaszúton, Esztényben, Kendilónán, és a többi Kis-Szamos menti faluban is ugyanerre a zenére mulattak az emberek az 1980-as évekig. Bonchida és környéke zenéjéből válogatott Ocskay Rita egy lemezre valónyit, s megtoldotta az eddigi tudást a faluról és zenéjéről néhány érdekességgel - a lemez borítójául szolgáló könyvben. Népzenész barátai, kiknek mind közük van valami módon Bonchidához, szívesen csatlakoztak a vállalkozáshoz. A bonchidai felmenőkkel rendelkező Enyedi Ágnes és Tamás bensőséges történetei is színesítik a zeneszámok közti réseket.

 

Közreműködik:

ENYEDI ÁGNES - ének

OCSKAY RITA - hegedű

HALMOS ATTILA - hegedű, ének

FEKETE MÁRTON - brácsa

HUSZTHY BÁLINT - brácsa, ének

ENYEDI TAMÁS - cimbalom

LELKES ANDRÁS - nagybőgő

Benkő Dóra Rózsa - ének

 

Január 28. péntek

19:00 Ocskay Rita és barátai: Bonchidától Bonchidáig lemezemutató koncert

20:00 Berka együttes moldvai és vonós táncháza

 

Az események zenés-táncos rendezvénynek minősülnek és csak védettségi igazolvány felmutatásával látogthatók! (Applikációt is elfogadunk.)