Érzelmeim - Éljen a szerelmesen napja!

 

 

Miután elmész, érzelmek sorát

Szenvedem át.

Első a fájdalom, mert itthagytál.

Oly halkan sírok, milyet nem hallottál.

Aztán harag irányítja kezeimet,

Melyek verik a billentyűket.

Lenyugtatom magam, s folytatom a sírást.

Várok egy percet, hátha hallok egy hívást,

Mely elvisz, oda fel,

Hol az ember könnyekre nem lel.

De néma csönd lep el,

Mint egy halk, komor lepel,

S búsan ingatja fejét: Nem.

Remeg a kezem.

Ekkor a mérges fájdalom helyét

Más veszi át: elhagyatottság üti fel bennem fejét.

És ráébredek: egyedül vagyok.

Nincs, akinek vallhatok.

Dalt költök, verset írok,

S ismét keservesen sírok.

 

Ezek az érzések, érzelmek

Rám támadnak, nem kérdeznek.

Hisz miért is volna egyszerű az élet?

Hiába mondom neki: Félek.

Kegyetlenül ostromol,

Ha elmész, én, mint életkalickába zárt fogoly,

Szenvedek.

 

 

 

Kép forrása