Eltűnt idők

 

 

A homályból előtűnnek
a régi emlékek,
az idő filmkockái
szemem előtt peregnek ...

 

A ház, melyben éltem,
már nem áll,
csak néhány görnyedt fa
strázsál az udvarán,
tetejükről lelopnám,
s - mint kiáltásnak
a visszhang -
utánamennék a
hasadó múltnak.

 

Hol vagytok,
gyerekkori barátok?
Titeket szólítalak.
Halljátok?

 

A csendet most
álmos pókok szövik,
a vak várakozás
kacagva hanyatlik,
lebben a nesz,
és szivárog a fény,
kacsint a réseken
a remény,
mert mindig
vártunk valamit ...
Ó, boldog varázskörök!
Úgy visszavágyom
múltunk álmait!