Dörmögő Dömötör - Téli csillagok

-         

-    -  - Nézd kisfiam, az ott a Göncölszekér! – mutatott az égre Apa.

-       - Hol? Merre keressem? Sehol sem látom! – méltatlankodott Samu, miközben, ha lehet, még jobban beburkolózott kabátjába.

Apa kíváncsi gyermeke mellé guggolt és kezébe vette az apró, átfagyott praclikat. Samu ujjai átmelegedtek a hatalmas, puha tenyér ölelésében.

-         - Majd mi ketten együtt megkeressük! Mutatóujjat az ég felé! – kiáltott vidáman Apa.

Samu kacagva megemelte kezét, Apa pedig gyengéden átfogta azt. – Most pedig rajzolni fogunk! Látod ott azt a hét fényes csillagot? Kössük össze azokat a szikrázó pontokat!

-      - Nézd Apa! Az égre rajzolok! – kiáltott Samu, miközben hidegtől kipirosodott arcára hatalmas mosolyt rajzolt a felfedezés öröme. – Látom már azt a szekeret! Ott van a szekérrúd! Ott pedig a kocsi! Mondd! Ki vezeti a Göncölszekeret? – nézett kérdőn Apára.

-         - Valaki, aki a csillagok között lakik – válaszolta Apa.

-     - Akkor biztosan Dédipapa lehet – jelentette ki Samu. Emlékszel? Sokszor mesélt arról, mennyire jó volt, amikor szekéren vitték haza a szénát a mezőről.

-         - Meglehet – válaszolt Apa és gyengéden megsimogatta Samu fejét.

Hosszú perceken át álltak némán, miközben a szikrázó csillagokkal teli, téli égboltot bámulták.

-         - Hiányzik – szólt egyszer csak Samu.

-         - Nekem is – mondta Apa.

-      - De most már tudom, hogy jól érzi magát odafenn! – mosolyodott el Samu. – Annyiszor hajthatja a Göncölszekeret éjszakánként, ahányszor csak kedve szottyan hozzá.

-     - S, miután elaludtál, villámgyorsan ott teremhet azzal a szekérrel az álmaidban – fűzte hozzá Apa.

 

Mindketten nevettek. Már nem is tűnt olyan dermesztőnek a decemberi éjszaka.  A csillagok pedig mintha még fényesebben ragyogtak volna, mint azelőtt.