Dohány és öblítő

 

Én nem tudtam, hogy mindez mit jelent és, hogy végül mind ide jutunk. Csak álltam ott, és vártam, hogy az élet majd csak kibogozza magát belőlünk és minket egymásból. Nem akartam ott lenni, dühös voltam rád, de hiányzott a csended. Néztem a szerteszét ágazó indákat a falon, és arra gondoltam, vajon milyen lenne veled veszni el a világban. Te az esélyekről és a kilométerekről magyaráztál valamit, de én mindebből semmit sem értettem. Három út, mondtad. Bólintottam, de fogalmam nem volt miről beszélsz. Figyeltem a szád, ahogy a szavakat formálja, de hangok helyett csak emlékek gurultak szerteszét a padlón. Egy alkoholmámoros éjszaka, egy fekete bugyi és az ujjaim nyoma a hátadon. Tánc volt azon a legelső éjszakán, és sörösüvegek feküdtek az asztalon. Cserét ajánlottam... országomat egy kendőért, de te mást kértél helyette. Kézen fogtál, és végigvezettél a sétányon. Aztán egy autó, egy pocsolya... nem, nem, értsd meg, nem lehet. Engem várnak, engem minden este hazavárnak. Az államhatár az államhatár, mondtad, és tudod, hogy van ez. Meg különben is, ki tudná meg. Csók. Aztán taxi, én olaszul beszéltem hozzád, és már nem számított hányszor ér együtt a hajnal.

-

 

 Figyelsz? Mond, mit akarsz? Mit akarsz te itt egyáltalán?

 

Olykor olykor egymás mellé sodort az éjszaka. Ittunk. Egy idő után már nem számított mit, csak alkohol legyen. Aztán az ölembe ült, én hazavittem, és reggel mindig búcsú nélkül lépett le. Várták. Megint hazudnia kellett. Sokáig játszadoztunk, míg végül egy alkalommal ottmaradt nálam ebédre. Nem akartam, hogy ott legyen. Felöltözve valahogy bántott a közelsége, a mélység a hangjában és az, hogy mindketten máshoz tartozunk. Menned kéne. Már biztosan vár. De ő csak mosolygott... Bízd csak rám, mondta, és ült tovább békésen a szétszeretkezett ágyon.

-

Nem tudom. Tényleg nem tudom. Kérlek ne hagyj itt. Én csak azt hittem... én már nem tudom, mi van velem.

 

Az illatod szerettem a legjobban. Azt a dohány- és öblítőillatot, ami belőled áradt, ami te magad voltál. A fehér cipőm volt rajtam, mikor megint a sétányon találkoztunk. Te a késésed miatt szabadkoztál, tudhatnád, hogy nem tudok rád haragudni, de hát a forgalom, ugyebár. Hagyd ezt. Hoztam neked valamit. Búcsúajándék. Kávétócsa volt a kistányéron, hullámzó barna tengerecske. Jó volt ezt nézni. Majdnem olyan békés, mint a te kékséged. Nem volt időm rendesen becsomagolni. Figyeltem az arcod, miközben olvasol. Nem értetted a sorokat. Most még örülni kéne lopásainknak/De engedélyt kérni a megcsalásainkra/Nem ad már senki, hát elveszem/Azt amit engedsz, azt amit adhatok/S hogy ajkadról ajkamra vándor szólamokként/Csókolunk egymásnak hitet...

-

Nekem nincs honnan tudnom, mi van a te fejedben. Vele vagy még, igaz? Akkor meg tényleg nem értem, mit keresel itt. Nekem odabent kéne lennem, azokkal az emberekkel, akikkel az elmúlt öt évet töltöttem. Szóval mond, mit akarsz? Tudtad jól, hogy mivel jár ez. Hidd el nekem sem könnyű, folyton szembehazudni mindenkivel. Ők ismernek engem, jobban ismernek, mint bárki.

 

A büfében ittunk. Éppen szerződést ajánlottak nekem,amikor megérkezett. Csurom víz volt, szemfesték folyt végig az arcán, és nevetett. Két másik lánnyal érkezett, az egyikükre még halványan emlékeztem. Ő volt vele azon az estén, amikor megismertem. Levetette a kabátját, az asztalra dobta, majd odasétált a pulthoz, bort rendelt. Szia Zsolti, egy üveg vöröset. Félszárazat... és három poharat is légyszi. Otthagytam az igazgatót, mellé léptem. Vizes vagy. Tudom, mondta és mosolygott. Jól áll. Megköszönte, és visszament az asztalhoz. Furcsa ez a lány. Meg fogsz fázni. Anélkül, hogy felém fordult volna, és mit tudnál tenni ellene? Odadtam neki a kendőt. Jó volt a vizes hajához érni.

-

És szerinted nekem könnyű? Folyton magyarázkodni, kifogásokat találni, és hamis alibiket gyártani kétnaponta? Jaj, kérlek, ne haragudj, nem úgy gondoltam. Csak ez az egész dolog Marcival, nagyon a végét járja. De miért mondom most ezt el neked? Úgysem változtatna semmin. Nem igaz?

 

Zuhogott az eső és mindenkinél jobban gyűlöltelek. Egész este rám sem néztél, hiába ültünk le mellétek, te csak vele foglalkoztál. A hajával játszottál, nevettél a hülyeségein. Nem akartam, hogy őt vidd haza ma este. Nekem kell veled mennem. Nem ronthatod el a kis játékunkat. Nálam van a kendőd, most én irányítok. Ne törődj vele, hülye fasz. Lehet, hogy hülye fasz, de az én alkalmi faszom. Terv kellett. Béla... Csak óvatosan. Italt hozott, és a görögországi útjáról mesélt, de képtelen voltam odafigyelni, hangosan nevettem néha valami ostobaságon, többnyire nem is volt vicces, de azt akartam, hogy odafigyelj rám. Hoznál nekem még egy ugyanilyet? Felálltatok, menni készültetek. Ráadtad a kabátját. Mentek is? Csak kikísérem a főtérig, mondtad, aztán megyek én is haza. Itt van a tesóm, ő is fáradt, holnap utazik vissza. Kisétáltatok az ajtón, és tudtam, hogyha most nem megyek utánad, elveszítem ezt a fordulót. Ne haragudj, mennem kell. Kösz mindent!

-

 Bajok vannak M-el? Tud rólunk? Figyelj, most nincs időm ilyesmire, meg eléggé sokat is ittam már, szóval mi lenne ha holnap együtt ebédelnénk? A kínaiban, mint múltkor. Próbám van öttől, de előtte, ha sikerül felkelnem, hívlak. Tényleg ne haragudj, de mostanra már biztosan feltűnt a többieknek, hogy eltűntem. Szóval majd hívlak. Amúgy... jó a pizsamád. Bár én nem ezt vettem volna fel.

 

Hazafele tartottunk a D-ből mikor egyszer csak utánam kiabált. Nincs öt lejed taxira? Ott állt a zuhogó esőben, kibontott hajjal és láthatólag dühös volt valamiért. Ha eljössz velem az automatáig, talán kerül. Elindultunk a sötét utcán a főtér irányába. Nem szólt hozzám. Nem fázol? Nem olyan vészes. Megszoktam. Kéred vissza a kendőd, mielőtt teljesen szétázik? Hagyd csak, nem olyan fontos. Legalább meleget tart. A többiek előre mentek, mi kicsit lemaradtunk, hogy pénzt vegyünk fel az automatából. A szemem sarkából figyeltem, hogyan vacog, háttal nekem a járdaszélen. Nem vagytok éhesek? Menjünk már be a Lolába. Megsajnáltam. Ahogy ott állt, tanácstalanul, miközben tudtam, hogy mire vár. Nem először játsza ezt velem. De nem hagyhattam ott. Francba, 50 lejest adott a kurva automata. Gyere, menjünk be velük, ott majd felváltatom. Szereted a gombás pizzát? Megéheztem én is. Kösz, de én nem eszem. De legalább megvárod, hogy mi együnk? Aztán adok pénzt taxira.

-

Kapd be. Harmadszor jövök vissza ide ma este. De menj csak, érezd jól magad. Bocs, hogy kirángattalak. Akkor holnap. El ne felejtsd, mert seggberúglak... Kimostam a ruháid. Holnap akkor azt is visszaadom. Szépeket...

 

Taxit hívtál és mindketten beszálltatok. Nem jössz? Gyere már, szét fogsz fagyni. Tudtam, hogy ezt akartam egész este, most mégis váratlanul ért ez a gesztus. Még sosem láttalak ilyennek. Mintha tényleg érdekelne. Mintha tényleg törődnél velem. Beszálltam melléd, és a bátyád mellé, és elindultunk. Kívülről tudtam már az utat felétek. Most mégis másabb, újabb volt minden. Valami megváltozott. Éreztem, ahogy lassan szökik fel a lázam. Mire a lépcsőházatokig értünk, már vacogtam. Leültettél az ágyra, levetted a cipőm, a zoknim, szinte már gondoskodó voltál. Adok neked valami száraz ruhát. Gyere, vessük le rólad ezeket. De hát most, hogy itt van a tesód, én hol fogok aludni? Ő alszik majd a földön, van egy matracunk. Te meg velem, ahogy eddig is... Ismerős illata volt a párnának. Ismerősek voltak a plakátok a falo,n és ismerős volt az a szívdobogás. Szeretlek, suttogtam bele a nyakadba félálomban. Tudom.

 

Két nap volt még hátra az elutazásomig. A bankett jól kezdődött, boroztunk, nosztalgiáztunk, röhögtünk. Öt évet töltöttem el ezekkel az emberekkel. A legjobb barátaim voltak. Táncoltunk, és egyszer csak ott volt. Feldúltan, elnyűtt pólóban, és engem figyelt. Azonnal jövök. Odamentem hozzá, ő csak állt velem szemben a táncparkett szélén, és valamit beleüvöltött a zajba. Nem értettem. Újra próbálkozott. Mi van? Nem hallom. Megragadta a csuklómat, és elkezdett húzni kifele. Mit akarsz? Hová viszel? A mosdók előtti kis előtérbe vitt, itt kicsit kevesebb volt a zaj. Mondd. Rámnézett, és csak annyit mondott gyűlöllek. Nem értettem. Semmit nem értettem már ebből a lányból.

 

 

 

Kép forrása