Dezső Ilona Anna: Reflekciók II

 

Mint apró szeplő a hófehér arcot,
úgy piszkítja az eső ablakomat...
Szívem dobban, vív vele furcsa harcot,
árnyéka betakarja alakomat.
Sápadt neon pislákol az utcán,
homlokomra villan könyörgő szeme...
A szél vidám vándor, egy zacskót cibál,
fáim duzzadó rügye élettel tele.
Halottak bágyadt mosolya az égen,
melankóliát sugall az ellopott tél,
kertemben, rothadó levélen kandikál
a nárcisz, koránjött tavaszról mesél.
Egy szál ibolya emlékeztet anyámra,
halványkékje elkényszeredett viasz.
Szokatlan színű lepel hull barkámra,
sóhaja éjszakába vesző panasz.