Dezső Ilona Anna: A nádi sárkány (2/2)

 

Az első asztalnál is felébred a korábban alvó, sovány ember. Mint aki mindennel tisztában volna, beleszól egyből a vitába:

- Na, halljátok, még én sem vagyok ekkora marha! Párduc nálunk? No, de a sárkányt... azt én magam is láttam már párszor... Az tényleg ott bujkál a nádasban a falu szélén.

Figyimicsi erre büszkén húzza ki magát. Végre valaki, aki nem tartja bolondnak, és aki megerősíti mindazt, amit ő látott az imént.

- Aztán mit kerestél te a régi fürdőnél ilyen sötétben? - faggatja tovább a kocsmáros.

- Hát... hát... arrafelé szoktam biciklizni. Józanodtam épp - vallja be őszintén.

- Azt már elhiszem neked - vág közbe valaki, a kocsma közepe tájáról -, ahogy ma hajnalban kinéztél...

- Higgyétek már el! Sárkány van a nádasban! Könyörgöm, nem viccelek!

- Milyen volt?

- Olyan barna, nagy árnyéka szinte úszott kifelé, egészen a lábamig... furcsán töfögött. Hatalmas volt a taraja, és még tüzet is okádott, ahogyan közeledett felém. Nem véletlenül hajtogattuk háromszög alakúra régen a papírsárkányokat... ez pont olyan volt!

Osztanak, szoroznak a gazdák, mire nagy bátran megszólal az egyik:

- Uraim! Ma vadászunk! Irány a nádas! - és mint akik parancsot kapnak, jó katonákhoz híven, elindulnak a pár száz méterrel odébb található kiszáradt tó náddal fedett medre felé. Odaérve azért mégis csak óvatosan, halkabbra fogják mulatozásukat.

- Na - kérdi a kocsmáros -, merre van az a sárkány?

- Ott, ni! - üvölti Figyimicsi, mire valóban látni is vélnek valamiféle háromszög alakú, a környezetében idegen foltot a félhomályban. A Hold épp jókorát mosolyoghat rajtuk, mert akkora erővel világítja meg a területet, mint még soha ennek előtte. Egy kombájn zaja töri meg a falura ereszkedett éjszakai csendet. Mindenki szeme láttára leereszkedik a kiszáradt, valamikori halastó medrébe. A gép nekifog levágni a dudvaként elszaporodott vad aljnövényzetet. A férfiak erre-arra forgolódnak. Megérkezik a vadásztársaság egyik képviselője is, kezében hatalmas sörétes puskájával.

Egyszercsak valóban töfögő hang, majd őrjítő vinnyogás hallik, ahogy a vágólap elkezd közelíteni a megnevezett cél irányába. A vadász közelebb megy, csőre tölt, vár... Kínos csend lesz úrrá, csak a forgó tengely nyöszörgése töri azt meg. Az éles kések alatt síró nádszálak erre-arra hullanak, majd egy még élesebb hang, előugrik a hatalmasra nőtt árnyék. Ijedtében megindul az őt lesők irányába, ami épp ellentétes a monstrum gép haladásával. A férfiak visszahőkölnek.

- Sárkány! Tényleg sárkány! - ordítják majd egyszerre, és már fordulnak is meg, futásnak erednek. Majd leverik egymást nagy siettükben. Még a sarokig sem érnek, amikor eldördül a puska.

- Lelőtte! Állj! - adja ki utasítását a kocsmáros. - Emberek! Már csak lássuk meg azt a sárkányt, ha ilyen nagyon megijesztett bennünket!

Megszégyenülten kullognak vissza. Mintha mindenki kijózanodott volna, mire elérik a néhai tó szélét. Félelmetes, amint a nyárfák susogásában a Hold huncutul vigyorog. Egészen jót szórakozhatott a látványon, mert kínjában beletemeti fél arcát az első keze ügyébe eső felhőcskébe. Még a könnye is elcsöppen, épp Figyimicsi vállára hull.

- A francba! Esik.

A meder közepe táján a vadász mögött jól látszik a kiterített tetem. A kombájn is leállt, annak vezetője jókorákat káromkodik.

- Mi van? Mekkora? - kérdi a kocsmáros.

- Van vagy nyolcvan kiló! Hogy a rosseb ette volna meg ezt a Figyimicsit! Most aztán fizethetünk a Mari néninek!

- Mi van?! - kérdik az emberek, s már bátrabban, azzal a tudattal, hogy a sárkány leterítve, megindulnak lefelé az időközben megtisztított tó fenekébe. Egyszerre indulnak el, a kíváncsiság hatalmas bátorsággal ruházza fel a népeket. Ahogy közelednek, egyre nyilvánvalóbbá válik a sárkány kiléte.

- Na, hallod, te fajankó! Most aztán jól behúztál bennünket a csőbe! - üvöltözik vele a nádat oly merészen vágó férfi. - Ki fogja a kárt megtéríteni?

- Mindannyian - mondja ki a végszót az egyik idősebb ember. Előkerül zsebéből az őt hűséggel minden útjára elkísérő bicskája. Gyors mozdulatokkal teszi a dolgát, vérezteti ki a megdöglött állatot. - Na, így legalább nem megy pocsékba. Biztos, hogy a Mari nénié?

- Biztos - vágja rá a vadász. - Mangalicát már csak ő tart, senki más ezen a vidéken.

 

Vége.

Első rész...