Azt mondják a munka nemesít

 

Ha ez igaz lenne, én már főnemes lennék. Nekünk a három hónapos nyáriszünet munkából állt. Mi testvéremmel 10 éves korunktól jártunk nyáron a Tsz.-be ribizlit szedni, almát szedni, szénát forgatni, cukorrépát, tengerit kapálni, krumplit ásni, mindent ami jött. Senki sem küldött minket, de tudtuk, hogy segíteni kell szüleinket, mert nehezen tudják biztosítani a neveltetésünkhöz a feltételeket. A fizetésünket, haza adtuk édesanyámnak, ahogy édesapánktól láttuk. Büszkék voltunk rá, hogy az iskolatáska árát, vagy a füzetcsomag árát mi kerestük meg. Felnőttként sem volt ez másként, nappal az irodában dolgoztam, éjszaka pedig vagont raktam. Édesanyám sírva könyörgött, hogy ne menjek, de tudtam menni kell. Édesapám a munkahelyen kapott kesztyű utalványból nem magának vett kesztyűt, hanem nekünk. Leírhatatlanul büszke vagyok a szüleimre. Nekünk nem voltak játékaink, a földről felvettünk egy fadarabot, az volt a puskánk, 4 forintos olcsó könyveket olvastunk vagy a bibliát. Én nem kaptam fagyit, nyalókát, csokit, szép ruhát, kaptam helyette gondoskodást, jó tanácsot, és dorgálást. Volt úgy, hogy zsírban pirított kenyeret ettünk teával hetekig, mert nem volt más étel otthon, még sem éreztük, hogy nélkülöztünk volna. Csirke farhátból főtt a vasárnapi leves és gyakran azt kaptuk a krumpli mellé, ami a levesben főtt. Édesanyámnak csak a kaparója jutott, meg a feje, édesapám a nyakát meg a püspökfalatját ette, hogy mi a combját és a mellét ehessük. Mindketten azt mondták, hogy ők azt szeretik és mi elhittük. Édesanyám 47 évet élt édesapám 49-et, Isten korán magához szólította őket, talán mert túl jók voltak a földre. 6 éves koromig kopott klott gatyában és szakadt atlétában rohangáltunk orrán kivágott olcsó tornacipőben, taknyosan és maszatosan. Rokonainktól kaptunk ruhákat, amiket az unokatestvérek kinőttek, mi amíg ronggyá nem kopott hordtuk. Édesanyám mindent megvarrt, foltozott takarékos bölcs asszony volt. Édesanyámmal közölték 18 évesen, hogy meg fog halni, ne vállaljon gyereket. Mi megszülettünk és felnőttünk, és csak akkor halt meg édesanyám, amikor már Isten engedte. Amikor már elértem az asztal tetejét, akkor már én nyújtottam és vágtam a tésztát. Mindent megtanultunk a házimunkát a főzést, a takarítást, a mosást, a vaslást, mert édesanyám paralízisben szenvedett 30 éven át. Kedvenc virágai voltak a pünkösdi rózsa és a liliom, amiket elhoztam a virágoskertből, mikor eladtuk a szülői házat, és már 27 éve az ő virágait hordom a sírra, ha visszamegyek a falunkba, ami már város lett azóta. Egész életemben azért küzdöttem, hogy méltó lehessek az emlékükhöz. Főiskolai és egyetemi tanári diplomákat szereztem, mert akkora áldozatot hoztak értem, hogy úgy éreztem, ez jár nekik.