Az új családtag

 

 

2011. január első hete. Tél, hó, hideg. Nyíregyházi kutyamenhely bejárata. Három fiatal ott állt, és belépett. A kutyák láncreakció szerűen adták tovább az információt az újonnan érkező emberi lényekről.

 

Már kinéztünk egy kis pincsert a menhely honlapján, de sajnos nem ajánlották nekünk domináns hím viselkedése végett. Ahogy mentünk megnézni a többi kutyát, sorjában dugták ki a fejüket és a mancsukat egy kis simogatást kérve. Volt félszemű kutya is, mert a gazdájának nem tetszett, hogy vemhes lett, és baltával rávágott. Alig bírtam a könnyeimmel. Majd megláttam Maját... és ő is engem. Szerelem volt első látásra. Ekkor sírtam el magam. Persze kiderült, hogy hamarosan jönnek érte, már lefoglalták. Így nézelődtünk tovább.

 

A menhely vezetője segített nekünk. Mondta, hogy melyik milyen kutya, hova ajánlja, mik a tulajdonságai. És sorolás közben egyet-egyet elő is hívott a kennelekből. Szavaztunk egyre. A vezető épp egy olyan blökiről beszélt, amelynek a fajtájával korábban még nem találkoztunk. Dicsérte a jószágot, hogy mennyire intelligens, milyen nyugodt idegrendszerrel bír, majd megkérte a páromat, hogy hívja elő a kutyát.

- Benő!

A név hallatán az egyik kutyáktól hemzsegő ketrecben a hátsó sarokban megmozdult egy árnyék. Majd döcögve megjelent egy 8 és fél éves, fekete, hordó alakú, szomorú tekintetű, ápolatlan külsejű kutya. A vezető bement, és kihozta nekünk. Mikor pórázzal kilépett a vezetővel Benő, körbenézett, kicsit meghunyászkodott, és csúnya arcocskáját próbálta eltakarni.

 

Eldöntöttük, hogy ő lesz. Egy hétig még bent maradt: két napot mentünk hozzá magunkhoz szoktatás végett, sétáltattuk is. Majd eljött a nap, amikor délutáni órákban kihoztuk... január 18-át írtunk. Kifele jövet a közelben lévő állatorvosi rendelőben már vártak minket. Benő mindent rendesen, nyugodtan tűrt.

 

Utána hazamentünk. Benő belépett a lakásba. Egyből otthon érezte magát - hasonló körülmények között élt, míg ki nem tették a menhelyre. Gyorsan megfürdettük, majd bebújt a kijelölt vackába. Ekkor már fényesen ragyogott a szőre.

 

Két hét múlva lent a parkban már futott. Egy hónap múlva már a sok felesleges levegő is eltávozott a szervezetéből, ami akkor került a hasába, mikor gyorsan habzsolta a menhelyi kosztot, nehogy elvegye tőle a többi kutya. Emellett megjelent az arcán egy mosoly. A normális ételtől, amit kapott tőlünk, visszaszerezte az alakját.

 

Azóta ő a kedvencünk. Igaz, szokása a hangos horkolás, a kajakéregetés, furcsa röfis hangok adása, de sok vezényszót ismer, és 10 évesen újakat is tanult. Ha reggelente jön ébreszteni minket, mindig felugrik, és bújik közénk, ráteszi fejét a párnára. Nagyon sokat változott a szomorú léthez képest. Igazi vidám kutya lett... és mi nagyon örülünk, hogy életünk része.

 

 

 

(Nyíregyháza, 2011)