Arctalan

 


Sötét ma az éjjel,
hangtalan.
szembe jön az élet,
parttalan.
Leszáll a köd,
árad,
csöpög a sötétség,
bánat.
Honnan jöttél, mondd,
senki fia?!
Felzabál a nyomor,
a periféria.
Rongyos vagy,
nincs jövőd,
ember-ivadék,
előtted az élet,
végtelen szakadék.
Elmúlt karácsony,
alszanak a fények.
csendes,
megfáradt,
szürke a lélek.
Messzire elszálltak
a talmi remények,
mind elfogytak már
az ingyen-ebédek.
Fekete felhő
hömpölyög az égen,
nyár sohasem volt,
vagy már elmúlt régen,
és azon a napon
vele ment a szégyen.
Fekete fátyol,
sátor az ég,
ezer szakadáson
száz gyufa ég.
Emlék a nyár,
álmok fivére.
fény csorog aranylón
egy asszony kezére,
jóízű méz,
vajas kenyérre.
Áruld el, ki vagy te!
Arctalan.
Senki fia.
Egy hontalan.
Elrejt az erdő,
álmot nem talál.
Hideg csend,
fagyhalál.
Jeges világűr,
lebegés,
tűnő árnyék,
feledés.

 

 

A kép nagyobb méretben itt látható

Galéria-játék részletei...