Anyámért...

 

Város zajában keresett menedéket
a fojtogató csend elől
Nem lelte meg a kék madár tollát,
volt sorban hátul
és sokszor járt legelöl...

Zsákutak szélén nem nyílt virág,
világ bajára szúrta bánatát...
A füstkarikákat még szépnek találta...
engem hozott a világra!

Aztán elsietett, mert én is csak sírtam
anyatejért, melegért rimánkodtam...

nem nézett vissza , mert ott járt már a tél...
fagyott könnycseppekben, arcom küszöbén -

 

Sütött a nap,vagy
hó szitált, karácsonyok csengőjébe
bújt el a bánat
sokáig nem láttam anyámat.
Arcomon szerelemvirágok pirultak,
már éppen
arattak...
s felsírt egy kisgyerek,
édesen szívta a mellemet...

 

Messze a nagyvárosok égre nyúlt
kéményei alatt
Egymásnak estek a sejtek.
Szilánkokra szakadt jövő,
jött a félelem, mint idegen betörő -
Kék foltok üvöltöttek a karján...


Betakartam, kezembe vettem
elgyötört bocsánatát...
Ma érte égnek ablakomban a gyertyák...

 

 

A kép forrása