Answer: Az idő fog 1.

 

Az idő fog  1.

 

Fog?

Bizony.

Mint állítmány, és mint alany is.

Akkor lássuk.

Csak az mondhatná el, hogy nem fog rajta az idő, aki nem néz tükörbe. De ki tenne ilyet? Fog az, az idő, nem is akárhogy. A tegnap még, no jó, a tegnapelőtt még visszamosolygó kisgyerek, tegnapra már ifjonc, ma meglett felnőtté avanzsál. És holnap? Immár korosodó néni, bácsi.

Ennyit az állítmányról.

Nézzük az alanyt.

Én jórészt erről elmélkednék most.

Az idő: egyenlő fog. Milyen fog? Amelyikkel rágjuk az ételt. Így egymás utáni időrendben: tejfog, bölcsességfog, foghíj, műfog.

Vannak, akiknek megadatott, hogy a felsorolásban szereplő harmadik és negyedik fázisból kimaradjanak. Adottság, mondja a hozzáértő genetikus, ha valakinek idősebb korára épek maradnak a fogai.

Micsoda piszok szerencse!

Vannak jobb sorsra érdemesek is, akik lassan eljutnak a végjátékhoz, de nem telik műfogra. Elérkezik, majd konzerválódik a harmadik lépés, a „rádiós" fog időszaka, vagyis egy fog, öt perc szünet. (Bocsánat a viccért...)

Mások extra módon vigyáznak rágókáikra, a legapróbb gond, és azonnal irány a fogorvos.

Pénzt nem kímélve beültetések aranyárban számítandó porcelánkoronákkal. Mindeközben drága fogkrémek, sűrű tisztítás különféle motoros kefékkel, selyemszállal, más hasonlókkal.

Így kellene, azonban...

Félelem, nemtörődömség, vagy éppen a fent említett genetikai bónusz hiánya, mitől azután fogyásnak indul a harminckét darabos készlet.

Hogyan, miként?

Felidézek néhány saját emléket, mely megesett velem, illetve a környezetemben lévőkkel.

 

Tejfog

 

Kisiskolás koromban egész osztályunkat elvitte a tanító néni az SZTK-ba, amolyan szájkukkantásra, ahogy ő nevezte. Emlékszem, a játékos megfogalmazás ellenére mindenki félt. Még a Gyulai Gabi is, pedig az sokak csodálatára leugrott a házuk tetejéről egy esernyővel. Szerencsére csak az ernyő fordult ki és nem a bokája. Minél jobban nyugtatott bennünket Marika nénink, annál kisebb lett az a bizonyos nyílás, amelybe egy néven nevezett gabonaszem elvileg be kellett volna, hogy férjen. Szagok, zajok és az egész rendelő visszataszítóan idegen volt számunkra. Ugyan mi tetszene egy gyereknek a hipószagú, fehéren visszhangzó kies várón, vagy az éppen kinyíló ajtó mögött látott köpenyesek nyüzsgésén, kezükben fénylő eszközökkel? Egy csoportba gyűltünk, mint a rettegő kismadarak a héja láttán, várva, vajon mikor szólítanak egy rekedt hangszórón át. Azért Gabi nem tagadta meg önmagát, idegességünk közepette kitalálta, ha valaki végzett, mindössze egy-egy betűvel mondja majd el, mit, hogyan matattak a szájában. Vagyis té a tömés, há a húzás. Egy há, két té, motyogta Fekete Gizi sírásra álló szájjal, amikor kijött az oroszlánbarlangból. Egy té, kontrázott Szegi Juli. De, ahogy ez már lenni szokott, mindig vannak szerencsések, még ebben a vert helyzetben is. Reményi Anti hozott egy írást, miszerint az ő fogait rendszeresen ellenőrzi a nagybátyja, aki fogszakorvos, ezért kimaradhatott a „jóból". Irigyeltük is rendesen. Engem az igazi meglepetés akkor ért, amikor beinvitáltak, és leültettek egy fura alakú székbe, aztán honnan, honnan nem, előkerült egy néger fiatalember. Akkor láttam életemben először színesbőrű egyént. Mit mondjak, szorongásom még tovább fokozódott. A főorvos látva megszeppent arcomat, nyugtatni próbált, az ifjú szomáliai szintén doktor mondta, méghozzá gyermek specialista (ezt valahogy akkor nem értettem), ezért nincs miért aggódnom. Akkor még (ó, régi szép idők...) nem volt szükség semmiféle beavatkozásra a szájamban, de ahogy visszaidézem, mégis mindennél jobban vártam, hogy kimehessek végre a váróba, társaim közé. És eljött a kánaán, végeztek mindannyiunkkal. Az utcán aztán olyan zsivajjal vonultunk végig, akár a győztes seregek egy megvívott csata után. Szegény Marika néninek minden erejére szüksége volt, hogy megzabolázza a felszabadultságában megzavarodott gyermekármádiát.

A következő epizód sok-sok évvel később történt.

 

Bölcsességfog

 

Már tudtam, nehéz éjszakám lesz. Egész nap lüktetett a későn kinőtt fog, de csak húztam-halasztottam azt az elképzelt, ám cseppet sem kívánt beavatkozást. Aztán úgy éjjel két óra tájban kicsúcsosodott a katarzis állapota, bedobtam a lapjaimat, nem bírtam tovább. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az Országos Stomatológia (szájüregi betegségek) Intézete, ahol éjjel-nappal fogászati ügyeletet tartottak, mindössze két saroknyira „üzemelt" tőlünk. Nosza, irány a mészárszék! Tél volt, éppen elállt a havazás, amikor beburkolózva irhakabátomba átléptem a rendelő küszöbét. Egy teremtett lélek sehol, ám kis idő múlva előkerült a fiatal asszisztensnő kipirosodott arccal, mintha szalasztották volna. Nem tudtam megfejteni, honnan tudta, hogy ott vagyok (tömör ajtók, ablak sehol), bár őszintén szólva nem igazán ez kötött le. Ruháját igazgatva elkérte az igazolványomat, majd leültetett a váróban. Ismét eltelt néhány perc, megjelent az ajtóban egy mogorva, szakállas, középkorú férfi, kezével befelé mutatott. Szófogadóan követtem, kabátomat kezemben tartva. Körülnéztem, de nem láttam ruhafogast sehol, hogy felakasszam. Volt ott egy heverő - és mint rövidesen kiderült, meggondolatlan cselekedettel -, arra helyeztem holmimat. Kaptam is az orvostól hideget, meleget, azon nyomban. Hogyan merészelem az utcai kabátomat a steril(?) heverőre helyezni? Amúgy nem látom, hogy ágynemű van rajta, üvöltötte. Az éjszakások ezen alszanak, tette hozzá változatlan indulatossággal. Ezt kevésbé értettem. Alszik, amikor ügyeletben van? Igaz, miért ne? Valami azt súgta, esetleg más is történhet azon a heverőn. Ölembe véve felsőmet, beültem az orvosi székbe, tovább amúgy nem is volt időm elmélkedni, mert a szakállas ideges mozdulatokkal teleszurkálta az ínyemet. Nem részletezem tovább, de ma már elkönyvelhetem magamban, az egyik legfájdalmasabb kezelésen estem át akkor és ott. Nem is meglepő, az érzéstelenítő injekció után, alig pár pislantás múlva szólítottak, és máris a mellemre nehezedve próbálta kicincálni bűnös fogamat a doktor. Aki már egyszerre érezte, hogy fájdalmai közepette, mindjárt meg is fullad, az tudja, miről beszélek. Méltányolandó, hiszen sietnie kellett, hogy mielőbb folytatásra kerülhessen, amit egy gyarló páciens megzavart.

Eltelt jó néhány év, amikor megint az intézetbe vitt fájós fogam, ám ezúttal nappal történt. Egy barátságosnak éppen nem nevezhető ötvenes doki belenézett a számba, majd lakonikusan közölte, ezt a fogat csak a szájsebészeten tudják kioperálni, mivel a korona jó része hiányzik.

Nem lesz egyszerű, mert vésni kell, fejezte be a maga részéről a mondanivalóját.

Mit tagadjam, berezeltem. Vésni? Mi vagyok én, készülő márványszobor?

Barátom csak legyintett, amikor elmeséltem, mi vár rám, és azonnal ajánlotta öreg fogász ismerősét, aki szerinte mindent tud a rágószervekről. Fél Pest hozzá jár, arany keze van, nyugtatott meg.

Így jutottam el a fogászhoz.

Mi a különbség a fogszakorvos és a fogász között?

Így első hallásra tulajdonképpen semmi. Talán a képesítés adta szakértelem?

Csakhogy a tapasztalatok egészen mást mutattak.

 

 

Folytatása következik.