Andor: Egy relikvia élete és hanyatlása.

 

    A facebook-on böngészkedve találtam rá erre az igen csak érdekes fotóra. Mint a régi nagy idők tanúja, érdeklődéssel nézegettem ezeket a gondolatébresztő - azt hiszem, nyugodtan mondhatom - relikviákat. Vajon kinek lehet ma tulajdonába egy ilyen étkészlet, amelynek csak az asztalra terítésére is külön személyzet szükségeltetik?

     Vélhetőleg a Magyar Nemzeti Bank kincstárának, ahol a sok értékes műtárgy között biztos akad egy-két készlet is, amit csak akkor használnak, ha az elnöknél összejönnek az ország kiválasztott, ismert, irányadó pénzügyi szakemberei, akikkel szoros, majdnem rokoni összeköttetésben áll. Összejövetelük tárgya az ország egészségügyi, oktatási, és munkaerő helyzete. Bevezetésképpen elköltik a remek, ötfogásos - a Gundelből hozatott - ebédjüket, - éhgyomorra ugyanis nem lehet komoly gondolatokkal foglalkozni, és a problémákra megoldást találni. A jóízűen elköltött ebéd után kisebb csoportokra oszolva beszélgetnek, szürcsölgetik a feketekávéjukat, rágyújtanak egy márkás szivarra, vagy egy Marlborora. Az itt-ott fölhangzó jóízű nevetés is igazolja a jó hangulatot. Majd órájukra pillantva megállapítják: - hogy elszaladt az idő - ma már nincs is értelme a megbeszélést elkezdeni. Ezek a témák amúgy sem fontosak (nekik!), ráérnek a legközelebbi összejövetelükön is ezeket napirendre tűzni.

    Talán tulajdonos lehet egy külföldről visszaköltözött főúri család, vagy egy - a mában meggazdagodott - forint-milliomos, aki jó befektetést látott abban, ha vásárol egyet a Bizományi Áruházban. Ugyancsak szóba jöhet egy 5-európa-csillagos étterem is. Valószínűleg a magyar állam szintén rendelkezik egy készlettel, amit akkor használnak, ha ebédet, vagy vacsorát adnak egy díszvendégnek, - államfőnek, vagy valamelyik uralkodócsalád tagjának - (Soros Györgynek nem!).

    A Második Világháború magyarországi befejeztével aztán leáldozott az ilyen evőeszköz-gyűjtemények korszaka. A felszabadító hadsereg katonái - látva a légópincékből előbújó, éhségtől meggyötrött lakosságot -, rögtön tudták, ezeknek nincs szüksége ezüst étkészletre, és ezért válogatás nélkül elvitték a szemük elé kerülőket. Később, amikor hazatértek a háborúból, és emelni akarták egy lakodalom hangulatát avval, hogy az ifjú párnak ilyen evőeszközöket adnak, bizony házról-házra kellett járniuk és kölcsön kérni egy-egy villát, kést, vagy kanalat - kinek mije volt - hogy össze tudjanak állítani belőlük két terítéket.

    Ez volt az az idő, amikor a megmaradt étkészletek egy része bekerült a tulajdonosa hátizsákjába, aki aztán felült egy utasokkal teli induló vonat tetejére, - ha kapott még ott helyet - és elutazott vidékre, hogy az ezüstöt krumplira, zsírra, lisztre, csirkére cserélve, gondoskodni tudjon éhező családja ellátásáról.

    Évek múltán aztán új szerepet kaptak az ezüst étkészletek. Akinek még volt, azok bevitték, és eladták a Bizományi Áruházakban. Az így kapott pénz átalakult egy életszínvonalat emelő, hitelre vásárolt hűtőszekrény, Duna-televízió, vagy egy porszívó első részletére.

    Manapság végleg eltűntek ezek a díszes étkészletek, helyüket átvették a gyárilag - sorozatban készített - különböző anyagú, formájú és árfekvésű összeállítások.

    Végül vessünk egy pillantást, az ország lakosságának egyharmadát kitevő kisnyugdíjasok étkezési szokásaira. Az iskolai konyhákból vagy kifőzdékből elhozott, mérsékelt árú, kétfogásos ebéd elfogyasztásához elegendő egy öblös mélytányér, meg egy kanál, - és ritkábban egy kés és villa. A leves elfogyasztása után a tányér ki lesz öblítve, és készen áll a második fogás, a köret fogadására, ahol a villára csak akkor van szükség, ha mákos vagy diós tészta a menü, és hozzá késre, ha a feltét egy szelet párolt marhahús. Ez olyan szívós és rágós, hogy az ilyen fogyasztásához ajánlatos étkezés előtt a protézist a tv-ben reklámozott „koregatapasszal" a szájpadláshoz rögzíteni - ha telik ilyen úri huncutságokra a nyugdíjasnak, aki bizakodva tekinthet a jövőbe, mert a megemelt nyugdíjából kiegészítheti majd az ebédjét havonta egy dobostortával is! Ennek elfogyasztásához nem is kell evőeszköz! Elég egy szalvéta is.