Aida és Nimród

 

 

Ragyogó napsütésre ébred Nimród. Szíve a torkában lüktet, amint szerelmére, Aidára gondol. 
Nemzettségük szokásaihoz híven már egy hete nem találkozhatott sem ő, sem a többi vőlegény az égiek által hozzájuk rendelt szerelmeikkel, melynek betartása érdekében a menyasszonyokat egészen a ceremóniáig a szomszéd faluban szállásolják el a jóravaló népek. A megtisztító ceremóniának, melynek során mind testileg, mind lelkileg is felkészítik az Istenek által egymásnak rendeltetett szerelmeseket a közös életre, a mai napon lesz vége. Idén hetvenhét pár fogja kimondani a boldogító igent. Hetvenhét pár fog hetedik hónap hetedik napján egybekelni, ennél szerencsésebb előjelet el sem tudtak volna képzelni a törzs javasasszonyai.

A nap egy pillanatra elvakítja Nimródot, amint kilép szürke sátrából. Nagyot nyújtózkodik, miközben beszívja a kis tisztást körülölelő erdő nyári, friss illatát. Léptei a szertartás helyszínéhez vezetik. Már a fák takarásából megpillantja a tavacska csillogó tükrét. Eszébe ötlik, Aida mennyire imádja ezt a környéket! A virágokkal teletűzdelt víz felszínét, melynek langy melegében életük első tavaszán közösen mártóztatták meg őket a javasasszonyok, az élet ajándékának ünnepén. Szereti a körülötte lévő füves területet, melyen kisgyerekként oly sokszor fogócskáztak, és valósággal odavan a mindezt körülölelő erdőért, melynek fái jótékonyan fedték el kettejük szerelmének kibontakozását. Most viszont nem a megszokott látvány tárul az idelátogatók szeme elé.

A tóparton ugyanis már napokkal ezelőtt felhúzták a hófehér sátrakat, készülve az egyesülés ünnepére. Csak úgy sürögnek az emberek... Az asszonyok többnyire a temérdek étek készítésével, a férfiak rakodással, az idősebbek és a gyerekek a díszítésekkel foglalatoskodnak. Egyedül a vőlegények azok, akik ma nem csinálhatnak semmit, csak ülnek a mező szélén, és meghatottan nézik a dolgozókat. Azokat, kik csakis értük végzik munkájukat. Nimród is odamegy a többiekhez, és beszélgetésbe elegyedik velük. Mindannyian izgatottan várják, hogy a nap az ég tetejére érjen, és ezzel együtt kedvesük is megérkezzenek.

Mire pályája csúcsára ér a fényes égi test, addigra a tömeg is elcsendesedik. Munkájukat befejezvén csatlakoznak Nimródékhoz, s most tekintetüket a távolba meresztve várják a fiatal leányok közeledtét. Az idő egy pillanatra megáll, amint a tó mögül, a fák takarásából szinte egyszerre lép elő hetvenhét pár láb. Egy pillanatra mindenki elámul a menyasszonyok szépségén, valamint a hófehér, gyöngyökkel ékesített, combközépig érő ruhákon, melyek ugyan eltakarnak mindent, amit kell, mégis kiemelik a lányok nőiességét, a dús kebleket, s közben a formás lábakra is rálátást engednek. Mindegyikük félig átlátszó, pókháló vékonyságú fátyollal takarja arca pírját, melytől sejtelmessé, varázslatossá és egyben felismerhetetlenné is válnak a távolban várakozók számára. Felhangzanak a férfiak kezében a dobok, és meztelen talpú tánc veszi a kezdetét, amint közelednek a szépségek a tavacska innenső részéhez. A vőlegények is kilépnek a sorból, bár még nem indulnak el kedvesük felé.

Aidában egyszerre ül meg az öröm és a félelem. Tánc közben, miközben közelít kedvese felé, egyre inkább rettegés üli meg a szívét. A dobok lüktetése átáramlik belé is, s szíve hol a szerelemtől, hol a kétségbeeséstől kalimpál velük egy ütemben. Amint közelednek a lányok a tömeghez, úgy gyorsul fel a zene, úgy gyorsul fel a tánc és a szívverés. A tempó fokozódik, lassan a végletekig felpörgetve a hölgyek mozdulatait, majd hirtelen, mintegy varázsütésre abbahagyják a dobolást. A lányok utolsó mozdulatokat befejezve, egyenes háttal, mintegy ötven méterre állnak meg kedvesüktől. Ötven méter épp elég ahhoz, hogy a leendő férjek még ne láthassanak át a vékony fátylakon, de elegendő ahhoz, hogy korábbi mozdulataik, alakjuk alapján már sejtsék, ki is a szívük választottja.

A feszültség kézzel foghatóvá válik, amint tarkójuknál hátranyúlva Aidáék egy újabb fátylat húznak előre, elfedvén arcukat a nap fényétől, és teljes sötétségbe burkolva önmagukat. A férfiaknak innentől csak egyetlen esélyük van arra, hogy kiválasszák létük értelmét. Ha rosszul döntenek, és nem a megfelelő lányhoz állnak oda, akkor még egy évig várniuk kell az egybekeléssel, így még egy évig nem alapíthatnak családot. Sőt, ha tévesen választanak, akkor annak a leányzónak, akit felfednek, annak is elszalasztják a lehetőségét, hogy egy éven belül felesége lehessen kedvesének. Nimródék gyöngyöző homlokkal indulnak előre.

Aida szíve majd szétrobban a torkában. Dübörögnek benne az érzelmek. Vaksötétben kell neki átélnie mindazt, míg szerelme dönt. Érzi, amint valaki felé közelít. Megáll előtte a férfi. Más a szaga, a kisugárzása, a szelleme ennek az embernek. A lány érzi, sőt, tudja, hogy nem Nimród az, ki előtte áll, ám nem mozdulhat, nem jelezhet, mert akkor a részére vége a szertartásnak. Egy kéz nyúl a fátyol felé. A leányzó szeme megtelik lemondásteli könnyekkel, mikor az előtte álló ember mégiscsak meggondolja magát, odébb áll.

Nimród egy pillanatra elszédül, amint látja, hogy egyik pajtása majdnem felfedte annak a hölgynek a kilétét, akit ő Aidának vél. Most, hogy odébblépett a srác, gyorsan odafurakodik vélt kedvese mellé. Fejében cikáznak a gondolatok. Próbálja maga elé rajzolni szerelmét. Csak nehogy rosszul válasszon! Belélegzi annak illatát, próbálja behatárolni alakját, termetét. Szíve azt diktálja, az előtte álló lány a kedvese, ám az valahogy mégis másként néz ki, más lett a kisugárzása, az aurája. Csalódottan indul odébb, ám egyetlen lépés után meggondolja magát. Visszafordul, és lelkére hallgatva felfedi a lány kilétét...

A dobok újra megszólalnak. A párválasztási ceremónia véget ért. Azok, akiknek sikerült kedvesüket kiválasztani, most boldogan rohannak be a tóba, hogy eljárják szerelmi táncukat a megtisztulási szertartás utolsó fázisaként. A parton álló vendégsereg tagjai nevekkel ellátott kosarakba rakják szerencsehozó talizmánjaikat, mindegyik annak a párnak adva saját készítésű emléktárgyát, amelyiket arra a legérdemesebbnek tart. Csak néhány szerelmes marad a tisztás közepén a jövő évi szertartásra várva. Nekik idén nem sikerült, de ezen nem búslakodhatnak sokáig, hiszen tudják, az Istenek csak úgy akarják őket együtt látni, ha már készen állnak arra, hogy egész hátralévő életüket közösen éljék le. Így megpróbálják félretenni bánatukat, esetleges sérelmüket, és a többiek sikerét próbálják szem elé helyezni, örülni az ő boldogságuknak.

Nimród és Aida sírva borul egymás nyakába. Tánc közben könnyeik egybefolynak arcukon. Az öröm könnyei ezek, egy új család megalakulásának a könnyei, mellyel a tó vízét táplálják ők is a mai nap, akárcsak sorstársaik is már évszázadok óta... 

 

 

 

 

 

A játék részletei

Kép forrása