Ahova a Nap sem lát el...

 

 


Hideg, sötét betondoboz,
ahova Nap el sem lát,
rejti életed porát

 

márványba vésett betűkre
ujjaim vittek meleget
s egy gyertyaláng...


(a nyár gerincét szálkásra
hasogatta az aszály,
kérdésfonatok tépelődtek
a kétségbeesés haján -

míg esőre várt egy árván maradt fecske,
az esték hajlatában kavicsaidat keresve
indulni akartam minduntalan)


...álltam előtted
a templom tövében,
déli harangszó is marcangolt belőlem,
rideg, nyirkos betonszobád ajtaja előtt
rám rikácsolt a félelem...
arcomba csapódott a bizonyosság,
csak én suttogok,
a te ajkad néma...
fél évtized hordaléka
esti kavicsainkba szállt.


Ott, ahova a Nap sem lát el,
csontrepesztő valóság térdepel,
csukott szemmel ül a csend...

 

lábam nyomában várakozik
a megmerevedett
magány

 

ottmaradt veled
egy fehér rózsába
sírt imám...

 


2012. szeptember 14