A természet kincsei


Az alföldi nagyváros hidegkonyha üzletében hétfőn reggel kitartóan csengett a telefon.
- Megyek már! - kiáltott az üzletvezető, miközben magára kapta munkaköpenyét.
- Igen uram, természetesen házhoz szállítjuk. Úgy lesz, ahogy kívánja. Meg lesznek elégedve a vendégei. Köszönöm a rendelést! - mondta, és letette a készüléket.
- Ágikám! - szólt oda hosszú haját éppen a fehér sapka alá erőltető fiatal nőnek.
- Délben két négyszemélyes hidegtálat kell kiszállítanod az Erdősi út 12-be.
- Rendben - válaszolt a lány, aki nem vette rossz néven, hogy mióta jogosítványát megszerezte, a főnöknő gyakran bízza rá az üzlet kocsiját, hogy partikra, üzleti találkozókra, családi, baráti rendezvényekre kivigye az árut.
Ezekkel az utakkal mindig jól jár, busás borravaló üti a markát, és addig sem kell a tíz-húsz deka salátát kérő diákokkal, nyugdíjasokkal bajlódnia. Hízelgett neki az a tény, hogy a főnöknő ezeket a pénzes munkákat nem sajátítja ki, hanem átengedi neki.
Már fél tizenkettőkor megnézte az elkészített tálakat. Úgy döntött, még egy-egy rózsaformára vágott paradicsommal és néhány szál metélőhagymával feldobja. Igényes vevő lehet, aki házhoz rendeli a hidegtálakat - morfondírozott.
A megadott címen egy míves, kovácsoltvas kapu előtt megállt. A csengő hangjára farmernadrágos, rugalmas járású, harmincöt év körüli férfi igyekezett a bejárathoz. Meglátva a két nagy dobozt tartó lányt, előzékenyen nyúlt a csomagokért.
- Segítek - mondta. - Jöjjön be, mindjárt rendezzük a számlát.
A hallban kellemes meleg volt, a nappaliból cigarettafüst és több férfi beszéde szűrődött ki, egymás szavába vágva vitatkoztak valamiről. Ági átvette a pénzt, s mikor elköszönt, a fiatalember szemébe nézett.
- Helyes férfi - állapította meg, - de valami különös kegyetlenség látszik az egyébként szép barna szemeiben.
A megrendelő is észrevette, hogy rajtafelejtette a szemét, és megkérdezte:
- Mióta dolgozik az üzletben, hogy még nem láttam?
- Már lassan fél éve - felelte Ági.
- Elárulná a nevét, hogy legközelebb is azt kérjem, hogy maga szállítsa ki az árut?
- Ági vagyok. Nemes Ágnes - felelte, és sietve távozott.
Ezek után Ági rendszeresen szállított pizzát, hidegtálakat, salátákat a vállalkozónak, akinek üzleti tárgyalásai gyakran elhúzódtak, s ilyenkor vendégül látta üzlettársait. Egyszer a férfi megkérdezte, mikor végez, és megvárhatja-e műszak után?

Ági huszonnégy éves volt, - túl egy csalódáson. Egykori szerelme ittasan halálra gázolt egy gyermeket, s börtönbe került. Ő eleinte még látogatta is, de amint felfogta, mit tett az ember, akire életét akarta bízni - eltávolodott tőle. Már hosszabb ideje nem volt párkapcsolata. Gazdag ember lehet ez a Péter - gondolta, - csak ne lenne ott a szemében az a gonosz fény. Péter nem kertelt. Már az első alkalommal Ági elé tárta, hogy rendezni szeretné magánéletét.
- Elváltam. Két gyermekemet a volt nejem neveli, természetesen ellenem. A gyerekek nem is akarnak hallani rólam. Úgy döntöttem, hogy új családot alapítok. Te rögtön megtetszettél, mikor megláttalak. Komolyak a szándékaim - mondta.
Áginak tetszett a férfi közeledése, de kétségeit azonnal megfogalmazta:
- Hiszen nem is ismerjük egymást.
- Ez csak idő kérdése - mondta új barátja.
- Nagyon szeretem a természetet és az állatokat - kezdte a beszélgetést a nő.
- A természetet, azt én is. Nagy gazdagságot rejt a természet. Most vettem egy vidéki házat, fent a hegyekben. Ott, ahol az egész országban legtisztább a levegő.
- Ott, ahol a madár sem jár? - nevette el magát Ági.
- Nem, azt nem mondhatnám. Egy kicsit bolondos, idős házaspártól vásároltam az ingatlant, akik nyugdíjuk jelentős részét az erdő madarainak téli etetésére költötték. Azt mondták, remélik, én is gondoskodom majd róluk.
- Ez érdekes hely lehet - lelkesedett Ági.
- Gyere el velem, töltsük ott a karácsonyt! - kérte Péter.
- Nekem van egy kutyám, Rex. Nélküle nem megyek sehová.
- Természetesen jöhet ő is - válaszolt a férfi.
- A karácsony előtti szombaton lesz néhány órás elfoglaltságom a falu környékén, de te addig nézed majd a televíziót, vagy sétálgatsz Rex-el a nagy kertben. Az év hátralévő részében pedig szabadok leszünk - biztatta Péter.
Ági nagyon szerette a hegyvidéket, de a sors úgy hozta, hogy születése óta az Alföldön élt. Vonzotta a különlegesen szép táj, és most az új kapcsolat lehetősége, - bár valami furcsa megérzése volt, nem bízott feltétel nélkül ebben a gazdag emberben. Végül is döntött.
- Mit veszíthetek? Elmegyek vele.
A hegyek közé érve egy álomvilág tárult szemük elé. A fák ágait zúzmara borította, ameddig csak elláttak. Kis, éhes madárcsapatok repültek át felettük, s gyakran láttak prédára leső egerészölyvet egy-egy fa ágán. Itt-ott magányos fácán kutatott a hó alól kilátszó őszi vetésben. A kis faluhoz közeledve a ruhájukat vesztett fák közt messze beláthatóvá vált az erdő. Két kis őz tűnt fel a távolban. Meg-megálltak, majd aprókat szökellve ereszkedtek le a völgybe, a patak felé. Néhány méterrel a gépkocsi előtt keltek át az úton. Ági gyermeki boldogsággal élvezte a látványt.
- Még soha nem láttam ilyen közelről őzeket. Imádom őket. Kedvenc mesém volt az „Öreg néne őzikéje". Ismered? - nézett kíváncsian Péterre.
- A mesét nem, de az őzeket igen. Remélem, ma is látok még néhányat közelről.
Feltűnt hamarosan a kis falu templomának tornya, s mellette a több száz éves hárs, melynek kopár ágai ezüstösen csillogtak.
- Már ezért a látványért is érdemes volt eljönnöm - örvendezett Ági.
Megérkezésük után Péter tüzet rakott, a kis házban rövid időn belül barátságosan duruzsolni kezdett a kandalló. Míg a szoba melegedett, Ági nem győzött betelni a táj szépségével. A teraszon állva csodálta a rengeteg örökzöldet, melyek ágai meghíztak a rájuk telepedett zúzmarától.
- Szép itt - állapította meg.
- Most el kell mennem - nézett az órájára a férfi. - Már így is késésben vagyok. Pihenj egy kicsit, szürkületre visszatérek.
- Hová mész? - kérdezte a lány, de ő ezt már nem hallotta, mert visszavonult a szobába, átöltözni.
Hamarosan zöld öltözékben, bakancsban jelent meg. Ági ránézett, és nem állta meg szó nélkül:
- Úgy nézel ki, mint egy vadász.
- Nem csak úgy nézek ki, az vagyok - felelte, s az előszoba egyik sarkába készített puskáért nyúlt.
Közben északról, majd délről is eldördült egy puskalövés a közelben.
- Mi van itt? - kérdezte a fiatal nő.
- Vadászat - válaszolt röviden és tömören a férfi.
Ági megborzongott.
- Csak nem azt mondod, hogy te is azokra az ártatlan őzekre vadászol, - ráadásul karácsony előtti szombaton - akiket a patak partján láttunk?
- Azokra is, meg vaddisznókra, nyulakra, rókákra.
- Te becsaptál engem! Azt mondtad, nagy gazdagságot rejt a természet! Azt hittem, szereted, és véded az állatokat, mint én.
- Szeretem hát. Megenni. Tudod, milyen finom az őzpecsenye, vagy a vaddisznópörkölt? Itt fogom megfőzni, kint az udvaron.
Ági úgy érezte, egy világ omlott össze benne.
- Látszott a szemedben valami gonoszság. Igen, ez, ez látszott, hogy képes vagy állatokat ölni - kiabált magából kikelve. - Ó, én bolond! Hogy tudtam eljönni veled!
A táskájáért nyúlt, és szólította kutyáját:
- Gyere, Rex!
- Most mit csinálsz? - ragadta meg karját Péter.
- Megyek haza!
- Hová gondolsz? Itt nincs tömegközlekedés. A legközelebbi vasútállomás öt kilométerre van, és ritkán jár a vonat. A jeges úton ebben nem tudsz lejutni - mutatott a tűsarkú csizmára.
- Van sportcipőm - mondta most már sírva Ági, és lecserélte lábbelijét.
Sporttáskáját hátára csatolva elindult a kapu felé. A közelből újabb lövések dördültek, és hallotta a hajtók kurjongatását. Félelem lett úrrá rajta.
- Hová kerültem? - reszketett.
- Ági, állj meg, ne csinálj bolondságot, baj érhet az úton! - próbálta marasztalni a férfi, de ő csak ment, el sem búcsúzott vendéglátójától. A kutya - mintha megérezte volna gazdája szomorúságát - halkan nyüszítve követte.