A plébános

Csoda


Késő este volt. A nyolcvan éves plébános hazafele tartott. Csendes városrészen vezetett keresztül az útja, de ha netán zajos lett volna, akkor sem nagyon érdekelte őt. Ugyanis két hete álmodott valamit, s azóta ez foglalkoztatta. Sehogy sem tudott megszabadulni ettől. A plébánián is, ahol lakott, már-már furcsán néztek rá, volt, aki meg is kérdezte, mi bántja, de ő mosolyogva válaszolta, semmi, s azzal ment is tovább. Most is ez történt vele, képzeletben újra megjelent az álma, s ő ki tudja már hányszor, újraélte.
Prédikációra készült éppen. Az evangélium Máté 20,1-16. A szőlősgazda munkásokat keres a szőlősbe. Reggel korán kimegy, felfogad embereket, esti hat óráig dolgoznának nála, a bérük megegyezés alapján 1 dénár. Viszont sok a munka, ezért a gazda még háromszor kimegy, és még fogad fel munkásokat. Este, amikor fizetségre kerül a sor, mindenkinek 1 dénárt fizet, azoknak is akik 9-től, 12-től és 15-órától álltak munkába. Azok akik reggel 6-tól dolgoztak, számonkérik a gazdát, miért van ez így, mire a gazda azzal érvel, veletek megegyeztem a béretekben, ezzel törődjetek, ami a sajátom azzal azt csinálok, amit akarok. Sokat gondolkodott már ezen példabeszéden, a legjobb magyarázat az az, Isten, vagyis a szőlősgazda, az emberekkel egy olyan bölcsesség szerint bánik, ami a sajátja, és számunkra legtöbbször ismeretlen. Kint van az oltárnál, szószéknél, felolvasta a már említett evangéliumot, és épp beszélni akart, amikor észrevette az angyalt. Ott állt mellette, kezében egy táblával, amire a következő sorok voltak írva:
Mi van akkor, ha ez a példabeszéd arról szól, minden embernek igazságérzete kellene legyen önmagával szemben. Ebből kiindulva az első csoportban dolgozóknak van, mert ez készteti őket felszólalásra este a bérkiosztásnál. A lényeg azonban azon van, a másik három csoportban dolgozó emberekben ez nem volt meg, mert ha meglett volna, ők is fel kellett volna szólaljanak, és kérjék, hogy a gazda a fizetésüket számolja újra, igazodva a napi egy dénárhoz, amiből le kell vonni a hiányzó órák számát.
Az angyal eltűnt, a plébános pedig felébredt.

xxx

Visszazökkent a valóságba. Keserűség, és egy kis harag is volt a szívében. Szidta Krisztust, miért nem negyven évvel ezelőtt küldte el az angyalt. Mennyivel másként alakult volna az élete, ha ezt érti hamarébb. Viszont csodálkozva vette észre, volt benne egy vágy, ha még egyszer megadná a JóIsten, hogy prédikálhasson, kikiabálná ezt az embereknek. De kinek kell egy öreg plé(h)bános, közel sem engedi az oltárhoz senki. Meglepődve vette észre, megérkezett, a plébánia sarkánál állt éppen. Kisütött a hold, fénye rávilágított a falon lévő nagy fakeresztre. A Pléhkrisztus, mintha megelevenedett volna. Nézte földbe gyökerezett lábbal az öreg pap, majd szeméből hullani kezdtek a könnyei. A holdfényben apró gyémántszemeknek tűntek. Ekkor a szívében megszólalt egy hang:
- Miért sírsz, fiam?
- Hát mán hogyne sírnék - szipogta -, haragszok rád, hamarébb es küldhetted volna azt a angyalt. - Bátorságot érzett magában, ezért folytatta: - Sírok, mert negyven évet beszéltem rólad, s kisül, nem is értettem igazán, mit is akarsz nekünk mondani. Kérlek, bocsáss meg nekem ezért! - A könnyei csak hulltak, zsebkendője csurom víz volt, de ő csak folytatta. - Uram, azt látom, kétezer éve jártál köztünk, s mi mind a mai napig nem értjük, mit is akartál nekünk tanítani. Ezért bocsáss meg az egész világnak!
Mélységes csend ereszkedett le, hirtelen a papbácsi megvilágosodott. Leült a földre a kereszt alá, és ezek voltak utolsó szavai:
- Én innen már nem megyek sehová, hazaérkeztem.

xxx

Másnap a sekrestyés fiú talált rá. A teste már teljesen ki volt hűlve. Az arcán olyan földöntúli fény ragyogott, azt hitte a fiú, megvakul, ha sokáig kell nézze. Két nap múlva a nagy újságok címlapján ott volt a fényképe, s mellette egy darab cetli, amin a példabeszéd magyarázata állt. Innen ered a mondás:
- Jó pap holtában is prédikál.

 

Az ihlető mű 

Galéria-játék részletei...