39. Sajtófotó Kiállítás - július 15.

 

Rendkívüli idők kreatív megoldásokat kívánnak. A 39. Magyar Sajtófotó Pályázat anyagából rendezett 39. Magyar Sajtófotó Kiállítást szabadtérre költöztették szervezői, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Capa Központ. A körülményekhez így alkalmazkodva, a megszokott színvonalon, mindenki biztonságára ügyelve mutathatják be a tavalyi esztendő legjobb, legérdekesebb sajtófotóit. A Műcsarnok segítő szándékát elfogadva, az ország legnagyobb kiállítási csarnoka mellett, a Hősök teréről indítva, az Olof Palme sétány elejére telepített új installáción nézhetik meg - ezúttal az összes díjazott fotográfiát - az érdeklődők.

 

A megnyitóra, amely szokás szerint ünnepélyes díjátadó is egyben, a Műcsarnok lépcsőin kerül sor, a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt. Megnyitó beszédet mond Erdei Anna immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettese.

A tárlat, Szigeti Tamás rendezésében, augusztus 15-ig - természetesen ingyen - látogatható.

 

A megnyitón adják át a Capa Központ által a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya partnerségével alapított Fotóriporteri Életműdíjat is az idei díjazottnak, Benkő Imrének.

 

A Magyar Sajtófotó Pályázat portálján (https://www.sajto-foto.hu) lesz látható a MÚOSZ-nagydíját elnyert fotóriporterrel valamint három másik díjazottal készült videóbeszélgetés. 

 

A kiállítás megnyitóján már megvásárolható lesz a pályázat anyagából készült, minden esztendőben megjelenő, Az év fotói című album, amely a Műcsarnok könyvesboltjában illetve a Capa Központban is kapható lesz.

 

A kiállítás augusztusban Debrecenben, szeptemberben Gödöllőn, majd Békéscsabán is - szintén szabadtéren - látható lesz.

 

A Magyar Sajtófotó szervezői nagy figyelmet fordítanak a sajtóban megjelenő képek méltó megjelenésére, ezért hozták létre néhány éve a Molnár István-díjat. A díjnyertes pályamű a kiállításon is látható.

 

A szervezők köszönik a szponzorok bizalmát, és azt, hogy a pályázat és a kiállítás megsegítésével a magyar fotóriporterek munkáját is támogatják.

A támogatók és díjfelajánlók: Emberi Erőforrások Minisztériuma, Cewe Magyarország Kft., Canon Magyarország, eContest, Egis Gyógyszergyár Zrt., Fujifilm Hungary Zrt., HVG, Michael Gervers&Marc Gervers, Magyar Művészeti Akadémia, MÚOSZ, Nikon Europe B.V. Magyarországi Fióktelepe, Blikk napilap, Ringier Axel Springer Magyarország Kft., Spar Magyarország, VitaPlus Kft.

 

******************

 

A 39. MAGYAR SAJTÓFOTÓ PÁLYÁZAT DÍJAZOTTJAI

A 39. Magyar Sajtófotó Pályázatra 296 fotográfus 2515 pályaművel, összesen 7237 képpel nevezett.

A nemzetközi zsűri tagjai voltak: (elnök) Szlukovényi Tamás, a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője; Heidi Levine, Izraelben élő amerikai szabadfoglalkozású fotóriporter, a Sipa Press francia fotóügynökség munkatársa. Munkássága középpontjában a Közel-Kelet és az arab világ fontos eseményei állnak, a harcokról és a hátországban készült képei a világ legjelentősebb kiadványaiban jelennek meg. Stephane Arnaud történész diplomával és egy párizsi újságíró iskolában szerzett oklevéllel kezdett képszerkesztőként 2000-ben az AFP francia hírügynökségnél dolgozni, 2016 óta a AFP fotó főszerkesztője. Hannah Hess politikatudományt, pszichológiát, földrajzot és közgazdaságtant tanult. Huszonöt éve kezdett szabadúszó képszerkesztőként dolgozni a European Pressphoto Agencynél. Később hat éven át volt az EPA fotó főszerkesztője. 2018-tól az EPA tartalom fejlesztésért felelős igazgatója. Szigeti Tamás Az elmúlt negyven évben napilapok és magazinok szerkesztőségében dolgozott fotóriporterként, illetve képszerkesztőként. A '90-es évektől szervezi a pályázati zsűri munkáját. Kétszer volt a zsűri elnöke. 2015 óta a Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátora.

 

DÍJAZOTTAK:

A MÚOSZ Nagydíj és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott André Kertész-nagydíj díjazottjait a 39. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján, 2021. július 15-én hozzuk nyilvánosságra.

 

Hír, eseményfotó:

1.díj: Hegedűs Róbert (Magyar Hírlap): Segítő kéz

2. díj: Móricz-Sabján Simon: (Világgazdaság): Uzsoki utcai kórház

3. díj: Huszár Szilamér (Háromszék Napilap külső munkatárs): COVID-19

 

Képriport:

1.díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): A COVID-19 éve Magyarországon

2. díj: Erdős Dénes (Népszava): Free SZFE

3. díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): COVID-19 Intenzív Osztályok Budapesten

 

Mindennapi élet (egyedi):

1.díj: Móricz-Sabján Simon: (Világgazdaság): Szilveszter

2. díj: Béres Márton (Népszava): Hiányzol nekünk, nagyi!

3.díj: Mónus Márton (szabadfoglalkozású): Kertészkedés

 

Mindennapi élet (sorozat):

1.díj: Móricz-Sabján Simon: (Világgazdaság): Önkéntes karantén-napló

2.díj: Kovács Bea (szabadfoglalkozású): Pillangólány

3.díj: Török János (Délmagyarország): Amióta a fiam meghalt, újra szívom

 

Emberábrázolás-portré (egyedi):

1.díj: Pozsonyi Roland László (168 óra): Kiáltás

2.díj: Knap Zoltán (Bors): A 99 éves Keleti Ágnes tornásznőt köszöntötték

3.díj: Földházi Árpád (Mandíner): A színház szabad

 

Emberábrázolás-portré (sorozat) - (2 első díj!):

1.díj: Nemes Tünde (szabadfoglalkozású): Fénykeresés

1.díj: Neményi Márton (nlc.hu): Felkenem a vöröset, felveszem az ünnepi lépőmet és leviszem a szemetet

2.díj: Somorjai Balázs (szabadfoglalkozású): Panelvilág

 

Művészet (egyedi):

1.díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Koncert a járvány alatt

2.díj: Török János (Délmagyarország): Évadnyitó

3.díj: Fazekas István (HVG): Vastaps

 

Művészet (sorozat):

1.díj: Chripkó Lili Anna (szabadfoglalkozású): Balett-növendékek távoktatásban

2.díj: Béres Márton (Népszava): A zene házhoz megy!

3.díj: Ladjánszki Máté (Népszava): Hogyan válik egy hétköznapi terelőszalag egy mozgalom szimbólumává?

 

Sport (egyedi):

1.díj: Szabó Bernadett (Reuters): Szabadrúgás

2.díj: Szűcs Attila Ferenc (szabadfoglalkozású): Nem szokványos gólöröm

3.díj: Rózsa Tamás (szabadfoglalkozású): Amikor kirepül

 

Sport (sorozat):

1.díj: Szalmás Péter (Magyar Olimpiai Bizottság): Karantén edzés

2.díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): A pillanat varázsa

3.díj: Vanik Zoltán (szabadfoglalkozású): Tour de Hongrie

 

Természet és tudomány (egyedi):

1.díj: ifj. Lőrincz Ferenc (szabadfoglalkozású): A Cet és az Emberek

2.díj Szabó Irma (szabadfoglalkozású): Szomjas vagyok

3.díj: Komka Péter (MTI/MTVA): ISS

 

Természet és tudomány (sorozat):

1.díj: Radisics Milán (Radex Media Group Kft.): Fáklyákkal a fagy ellen

2.díj: Mészáros Ferenc (szabadfoglalkozású): „Volt egyszer egy Erőmű"

3.díj: Radisics Milán (Radex Media Group Kft.): A fenntarthatóság tájképei

 

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi)

1.díj: Stiller Ákos (szabadfoglalkozású): Tesztre várva

2.díj: Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Építő munkás Dubajban

3.díj: Móricz-Sabján Simon (Világgazdaság): Bence

 

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat)

1.díj: Sivák Zsófi (szabadfoglalkozású): Áraink forintban értendők

2.díj: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású): A nyomor gyermekei

3.díj: Huszár Dávid (Népszava): Vegyes kilátások

Különdíjak:

Munkácsi Márton-díj a legjobb kollekcióért: Balogh Zoltán (MTI/MTVA)

 

Szalay Zoltán-díj a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotóriporternek: Béres Márton (Népszava)

 

A megyékben dolgozó, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter: Kerekes M. István (szabadfoglalkozású)

 

Escher Károly-díj a Magyarországon készült legjobb hírképért: Hegedűs Róbert (Magyar Hírlap) Segítő kéz című felvételéért. (A Hír kategória 1. helyezettje)

 

Díj a fenntarthatóság eszméjéért: Radisics Milán (Radex Media Group Kft.): A fenntarthatóság tájképei című képsorozatáért

 

A zsűri dicséretben részesítette:

Balogh Zoltán (MTI/MTVA): Ápolónő éjszakai műszakban a COVID-19 osztályon

 

Molnár István-díj a legjobb képhasználatért

Kovács Judit (National Geographic) és Simsay Csongor (szabadfoglalkozású) a Magasabb szempontból

című, a National Geographic magyar kiadásának 12 egymást követő számában megjelent sorozat tördeléséért.