ZÖLD? SZUPERZÖLD!

Zöld Megőrzés (Green Conservation) a kulturális örökség területén, konkrét példákkal a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátor műhelyéből

 

 

Az angol "conservation" (magyarul konzerválás, megőrzés) kifejezéssel manapság leginkább a természeti értékeink védelmével kapcsolatos cikkekben, híradásokban találkozunk. A Zöld Megőrzéssel számos nemzetközi intézmény, non-profit szervezet, egyesület, közösség foglalkozik és tesz egyre komolyabb erőfeszítéseket mind a szárazföldi, mind a vízi életközösségek megmentése érdekében. Természeti erőforrásaink csökkenése, a vizek, a levegő, a talaj, fokozódó szennyeződése, valamint a klímaváltozás hatásai egyre komolyabban fenyegetik az emberiséget, cselekvésre ösztönzve ezzel a felelősen gondolkodó társadalmat. Azok a folyamatok, melyeknek megléte vagy hatásainak jelentősége pár évvel ezelőtt még vita tárgyát képezték a tudósok körében is, mint például a globális felmelegedés, állatfajok eltűnése vagy viselkedésük megváltozása, kiszámíthatatlan/extrém időjárás, ma már tényként kezelendők és saját bőrünkön tapasztaljuk nap mint nap. Az ENSZ 2015-ben elfogadott Fenntartható Fejlődés Céljai (SDG - Sustainable Development Goals) közül több is megfontolandó és támogatandó célkitűzés (3,6,12,13,14,15,17) a kulturális örökség területén dolgozó szakemberek számára. A megfelelően hatékony, innovatív technológiák és átgondolt cselekvési tervek alkalmazásával mi is komolyan befolyásolhatjuk, jelentősen javíthatjuk a jelen és az utánunk következő generációk életminőségét, kilátásait. Sajnos nem elegendők a hangzatos felszólalások, előadások. Természetesen nélkülözhetetlenek, hogy minél inkább felhívják az egyes társadalmi csoportok figyelmét a változás szükségességére, de látnunk kell, hogy mindenki a maga szakterületén, akár kisebb odafigyeléssel is képes hozzájárulni egy fenntarthatóbb jövő eléréséhez.

Az utóbbi években egyre több szakmai szervezet foglalkozik a témával, szervez nemzetközi konferenciákat, tanfolyamokat és próbál előre lépni a fenti célok elérése érdekében. Az egyik legnagyobb nemzetközi restaurátor szervezet, a római székhelyű ICCROM által kiadott Zéró Hulladék (Zero Waste) iniciatíva, mely az ENSZ 12-es számú SDG-jére reflektál, a fenntartható fogyasztás és gyártás irányelveit kívánja átültetni a műtárgyvédelem gyakorlatába. Minimalizálni kívánja a keletkező hulladékok mennyiségét, ezáltal a szennyezést és így a tevékenység negatív környezeti hatásait. Komplex módon közelíti meg a kérdést és egy fordított háromszög diagrammban szemlélteti a szükséges lépéseket: eliminálni, csökkenteni, újra-használni, komposztálni, újrahasznosítani és végül, csak a legvégső esetben, kidobni. Ez nyilván megfelelő kommunikációt, együttműködést, és elkötelezettséget feltételez/igényel minden érintettől, a napi szinten érintett munkatársaktól kezdve, a partnereken, beszállítókon át, egészen a felső vezetőkig, döntéshozókig.

A valóban mérhető és hatékony változás érdekében elsősorban a nagyobb, globális cégeknek, vállalatoknak kellene változtatni az üzletpolitikáján, működési gyakorlatán, a biztonságos, környezetbarát gyártási, feldolgozási technológiák fejlesztése terén, környezettudatos csomagolási megoldásokra való átállással.

De mit tehet például a múzeumi szféra a környezetvédelemért? Ahhoz, hogy egy múzeum és annak napi működése valóban "Szuperzöld" legyen, számos területen kell fejlesztenünk, változtatnunk jelenlegi szemléletünkön, gyakorlatunkon.

A környezeti terhelést, így ökológiai lábnyomunkat, akár intézményi/épület szinten is csökkenthetjük energiatakarékos módszerek alkalmazásával. Ilyenek lehetnek a passzív klímakontroll, kisfogyasztású LED világítás alkalmazása, környezetileg fenntartható épülettervezés és a megújuló energiatípusok használata, például olyan innovatív megoldásokkal, mint a CO2-ot megkötő és megújuló energiát termelő, élő algát alkalmazó, homlokzatborító lapok. Szintén a légszennyezők megkötésére láthatunk hatékony megoldásokat Európa nagyobb városaiban, az emeletes házak esetében (veritcal forest). A szelektív hulladéktárolók kihelyezése és rendszeres használata is általános és természetes kellene, hogy legyen. 
Számos intézmény, akárcsak a Magyar Nemzeti Múzeum, már hosszabb ideje alkalmaz környezeti terhelést csökkentő rendszereket, eljárásokat, mint például a veszélyeshulladék megsemmisítést, a savas kezelőanyagok, folyadékok semlegesítését. 
Itt kell megemlítenünk az állományvédelmet, amely a restaurátori tevékenység egyik alapvető feladatai közé tartozik és a műtárgyak károsodásának megelőzésével, lassításával foglalkozik. A műtárgyak megfelelő tárolási körülményeinek kialakításával, rendszeres felügyeletével, valamint az adott rizikófaktorok meghatározásával és a várható károsodások előre jelzésével jelentősen hozzájárul a környezeti szennyezés minimalizálásához, mivel ideális esetben szükségtelenné teszi a káros anyagokat termelő, aktív helyreállítási munkákat.

Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt, hogy a káros anyagok, a környezet károsításán túl, komoly veszélyt jelenthetnek magukra a restaurátor munkatársakra is. Mint tudjuk, a restaurátorok munkájuk során, nap mint nap, számtalan veszélyes anyaggal dolgoznak. A különféle oldószerek, savak-lúgok, cianidok, mérgező vegyianyagok, nem beszélve a vibrációról, zajterhelésről és egyéb munkahelyi ártalomról, jelentős veszélyforrások és károsak lehetnek a munkatársak egészségére. Az alkalmazottak sok esetben rosszul szellőztethető helyiségekben dolgoznak, és nem áll rendelkezésükre megfelelő védőfelszerelés sem. Jól példázza ezt, hogy Magyarországon a legtöbb muzeális intézményben a restaurátor műtermeket a pincében vagy a padláson helyezik el. Szintén komoly kihívás a feleslegessé vált, már használhatatlan vagy szennyezett vegyszerek tárolása, megsemmisítése. Az eljárás általában rendkívül költséges és jelentős környezeti, illetve ezzel összefüggő humán kockázatot is jelenthet, ha nem megfelelő módon végzik. A számtalan nemzetközi precedens mellett elég említeni pár hazai példát, a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyének súlyos talajszennyezését, a tiszai cián szennyezést vagy az emberéleteket is követelő ajkai vörösiszap-katasztrófát.

Az említett veszélyes anyagok természetre és emberre gyakorolt káros hatásait figyelembevéve, új módszerek, anyagok bevezetése vált szükségessé, a termelt hulladék csökkentésének, egy fenntartható, biztonságosabb feladatellátás elérésének érdekben. A technológiai fejlődés életre hívott számos innovatív eljárást, melyek komoly segítséget jelenthetnek a zöld célok elérésében. Például olyan bio- és nanotechnológiát alkalmazó újítások indultak meg az utóbbi évtizedekben, melyek folyamatosan egyre kifinomultabbá, hatékonyabbá, könnyebben elérhetővé és a mindennapi gyakorlatban is sikerrel alkalmazhatóvá váltak. Ezek között említhetjük a biotechnológiát a kőből készült műtárgyak kezelésénél vagy a fémtárgyak korróziójának megelőzésében a természetes inhibitorok (pl. cisztein, kaktuszmag kivonat vagy érett dohánylevél) alkalmazását, hidrogélek, mikroemulziók és enzimek használatát a papír alapú tárgyak, festmények, festett felületek kezelésénél vagy a különféle geopolimerekkel való munkát a műemlékek helyreállításakor. Egyre fontosabb szerepet kap a szuperkritikus folyadékok technológiája a fenntartható vagy az ún.  "zöld" kémiában. A szuperkritikus CO2-dal való kezelés kiválthatja a szerves oldószerekkel történő tisztítást textil műtárgyak esetében. Ez egy tiszta technológia, diszpergáló és szolubilizáló szer, amely oldja a zsíros anyagokat és olajokat.  Könnyen használható újra, környezetbarát, és nem hagy kezelőanyag maradékot a tárgyban.

Nézzünk végig egy általános restaurálási folyamatot a hulladékkezelés szempontjából.

Mechanikus tisztítás során a lazán kötődő szennyeződések eltávolítására gyakran poroló ecsetet, papírvattát, papírtörlőt, fültisztító pálcát, vattát használunk. Az elhasználódott, vegyszerrel nem szennyezett, pamut- és papíralapú anyagokat a szelektív hulladék gyűjtőbe helyezve azok később újrahasznosításra kerülhetnek.

Vegyszeres tisztításkor a nehezen eltávolítható szennyeződések és korróziók kezelésére mindig csak a szükséges mennyiséget keverjük ki a használni kívánt vegyszerekből. Savas vagy lúgos kémhatású oldatokat a munka befejeztével - ha már később nem kívánjuk használni az adott anyagot - mindig semlegesítsük.

A kiegészítések esetében részesítsük előnyben a tárgy eredeti alapanyagával azonos vagy ahhoz hasonló anyagokat, minimalizáljuk a műanyagok alkalmazását. A pontos, formakövető kiegészítés rögzítéséhez kevesebb ragasztóanyag használata szükséges.

Konzerváláskor, ha lehetséges kerüljük az erősen mérgező (toluol, xilol) anyagok konzerváló szerhez történő keverését. Igyekezzünk új megoldásokat találni melyekkel takarékosabban tudjuk felhordani a felületre az anyagokat. Jó megoldás erre a különböző szórópisztolyok alkalmazása bevonatok előállítására vagy a pumpás vegyszeradagoló alkalmazása a tisztítások során. Intézményünk számára - ha módunkban áll - vásároljunk minőségi, megbízható eszközöket, amik alacsonyabb energia igényükkel és tartósságukkal szintén hozzájárulnak a fenntartható műtárgyvédelemhez.

Több restaurálással foglakozó internetes oldalon találhatók olyan apró trükkök, egyszerű ötletek, a kidobásra ítélt, elhasználódott anyagok, eszközök másodlagos felhasználására vonatkozóan, amelyek ugyan kis léptékben, de hatékonyan segítik a környezetvédelmet (Például a SIC - Sustainability in Conservation - ötletei: szakadt nitril kesztyű laboredény lezárására, stb.)

Személyes szakmai példával élve, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Seuso-kincs tárgyainak restaurálásánál alkalmazott, egyszer használatos tisztitó eszközök (vatta, fültisztító pálcák, melyek sok esetben környezetre káros, enyhe savas vagy lúgos kezelő anyagokkal szennyezettek) újrahasznosítására tervet készítettünk. Megfelelő mechanikus és kémiai kezeléseket követően pépesítettük a kidobásra szánt anyagokat és ebből papíröntéssel, egyszerű pohár/laboredény alátéteket készítettünk. Az alábbiakban az említett munkafolyamatokat és az újrahasznosított termékeket láthatjuk:

A papíröntéssel kapcsolatos szakmai tanácsokért és a szükséges eszközök biztosításáért köszönettel tartozunk Kozák Brigittának, a Magyar Nemzeti Múzeum papírrestaurátorának.

Legyünk Szuperzöldek!

Írta: Dr. Lencz Balázs és Németh Norbert - Magyar Nemzeti Múzeum, Műtárgyvédelmi és Restaurátor Főosztály

Források:

Képünkön: Újrahasznosított hulladékból készített alátétek a Seuso-tál restaurálása közben.
Fotó: Magyar Nemzeti Múzeum


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek