Yolla - Vízcsobogás

Első szóra elfogadta Tamás meghívását, pedig az illem azt diktálta volna, hogy ódzkodjon kissé,

 

 

A szerpentinen aszfaltozott út vezet a hegytetőn álló kastélyhoz, igaz, hogy kicsit keskenyebb annál, mintsem két szembejövő kocsi kényelmesen elférjen rajta, nem beszélve a busszal és a tehergépkocsival való találkozásról, amikor a személykocsival illik lehúzódni és megállni, hiszen ők az erősebbek.

Kényelmesen vezet Erika, nem siet, hiszen Tamásnál egy nappal korábban érkezik, nem véletlenül, mert szeretné bejárni a környéket, miután harminc év távlatából valószínűleg nem az aszfaltozott út jelenti az egyetlen változást. Képes volt hajnali ötkor elindulni, csakhogy kilenc óra körül megérkezzen, elfoglalja szobáját az immár négycsillagos szállodává átalakított kastélyban, majd kisebb pihenőt követően megebédeljen, és délután sétáljon egy nagyot a közeli erdőben.

Bőröndnyi ruhát hozott magával, fogalma sincs miért, miután három napos kirándulásra semmi sem indokolja a fél ruhatárának lehozatalát, de már mindegy, hősiesen cipeli nehéz bőröndjét, mint mártír a keresztjét.

A harminc év körüli portás fiatalember illendően köszönti, és máris adja az előre lefoglalt és három napra kifizetett kétágyas szoba kulcsát:

- Kezeit csókolom, asszonyom! Korábban érkezett, szerencsére szabad a szobájuk! Megkérhetem, hogy ezt a plusz nap szállásdíját most fizesse ki?

Végignéz a hatvanas évei elején járó csinos asszonyon, és úgy ítéli meg, hogy egyedül is fel tudja vinni a bőröndjét, nem ugrasztja a londiner fiút, aki éppen az egyik konyhai idénymunkás leányzónak csapja a szelet, akivel úgy tíz perce bezárkózott az egyik földszinti szobába. Mindketten harmadikos gimnazisták, had' enyelegjenek, most nem állnak szigorú szülői felügyelet alatt, hanem hivatalosan szakmai gyakorlatukat töltik. Ezt azért mégsem mondhatja meg Lipovicsné Kovács Erikának, a kiegyensúlyozott, elegáns szépasszonynak, aki vélhetően a tilosban jár, hiszen egyedül érkezett, és még nem adott magáról életjelet a szobát rendelő Hunyadi Tamás. Kiállítja a számlát és fizet a vendég, mi mást is tehetne.

Amióta beállt recepciósnak apja szállodájába, mintha megnövekedett volna a bevétel.

Megjelenik Varga úr, az ötvenöt éves kertész, egyenesen a főbejáraton keresztül, hiába mondta neki ezerszer is, hogy a személyzeti bejáratot használja, de most megbünteti az öreget:

- Jaj, de jó, hogy jött, Varga úr, megtenné, hogy felviszi a hölgy bőröndjét az első emelet hatos szobába?

Orra alatt válogatott szitkokat morog a magas, keménykötésű férfi, de bólint, hogy rendben van, egyrészt azért, mert igencsak csinosnak találja a vendéget, másrészt ez a nyikhaj portásgyerek a szálloda tulajdonosának a fia, s nem szeretne bajuszt akasztani vele, mert akkor úgy elverné, hogy azonnal kitennék az állásából és akkor bizony nyugdíjig munkanélküli lenne.

- Jó napot, asszonyom, adja csak azt a fránya bőröndöt, nekem könnyebb cipelni, mint magácskának.

Erika mosolyog, hálás pillantást vet a portásra, amiért nem neki kell a duplán csavart, kétkaros lépcsőn felcipelni a bőröndjét.

A kertész leteszi a bőröndöt a hatos szoba előtt, elköszön és el akar menni, de az asszony visszatartja:

- Engedje meg, hogy megköszönjem - nyújtja neki az ötszázast, mire felbőszül a kertész:

- Mit képzel, asszonyom! Kertész vagyok, nem londiner! - vágja az asszony fejéhez, majd sarkon fordul, és majdnem fut, hogy mielőbb eltűnjön.

Két hatalmas üvegablakának köszönhetően fényárban úszik a szoba. Barátságos, bár kissé kopott a berendezése, ám sehol egy porszem, a franciaágyban hófehér, ropogós, madeira mintás, sifon vászon ágynemű, a dohányzóasztalon kristályvázában egy csokor vörös rózsa, melynek illata betölti a szobát, a szőnyeg vastag és süppedős, kristálycsillár lóg a szoba közepén, igazán egy szava sem lehet az asszonynak. Leteszi a bőröndjét, kibújik a szandáljából és megnézi a fürdőszobát, amely szintén makulátlan tisztaságról tanúskodik. Kinyitja a szoba ablakait, elhúzza a földig érő függönyöket, hogy azok se álljanak az erdő felől érkező tiszta levegő útjába.

Idejövet azt hitte, annyira teli lesz a szálloda, hogy nem kap szobát, erre a portás egyetlen szó nélkül odaadta a megrendelt szoba kulcsát, nem kérdezte, hogy miért érkezett egy nappal korábban, csak kifizettette vele a plusz napot. Nem érdekes, még jó is, hogy Tamás nem tudja meg, hogy egy nappal korábban érkezett.

Ott áll a nyitott ablaknál, kezével az ablakpárkányra támaszkodik, lehunyja a szemét és mélyeket lélegzik, magába szívja a friss erdei levegőt, melynek illata össze sem hasonlítható az általa megszokott alföldi levegővel. Erre vágyott a lelke mélyén, azért is indult el korábban, legalább magának ne hazudjon, nem illendő, és miért tenné, amikor pontosan tudja korai érkezésének okát. Mindhármat. Egyrészt a kisebbik lányáék elutaztak és nem szeret egyedül ődöngeni a hatalmas kétszintes házban, mert három év után is hiányzik neki Miska, a második férje, akivel csodálatos harminc évet éltek együtt, és még előttük lehetne további húsz év is, ha nem ragadja el tőle párját a betegség. Képtelen egyedül élni, jó, hogy a lányáék ott laknak az emeleten, még akkor is, ha esetleg napokig csak néhány percet töltenek együtt, de megnyugtatja a tudat, hogy nincs egyedül a házban. Másrészt felkavarta Tamás jelentkezése, aki szintén megözvegyült, hogy a régi szép idők emlékére töltsenek el egy hosszú hétvégét a hegyi kastélyban, ahol az érettségi után, negyvennégy évvel ezelőtt, eltöltöttek egy szerelmes hetet. Harmadrészt tisztázni szeretné magában az érzelmeit, mert Tamás jelentkezése olyan hatással volt rá, mint amikor a tiszta tóba kavicsot dobnak, melytől felkavarodik és zavaros lesz a vize. Lelke mélyén úgy érzi, ha megkeresi azt az erdei kis patakot, melynek partján először szeretkeztek Tamással, akkor lelkében minden letisztul, tudni fogja, mit kell tennie.

Jobb, ha most azonnal átöltözik, felveszi a túrázáshoz szükséges szerelését, lemegy az étterembe egy korai ebédre és nekiindul az erdőnek. Már nem emlékszik a turistajelzésre, csak a patakocska keskenyen, ám sebesen folyó vizére, mely a medrébe esett nagy kövek kerülgetése közben vidáman csobogott. 

Nem pakolja ki a bőröndjét, nem igazán gyűröttek a ruhái, meg ott lesz a magányos este, amikor lesz rá elég ideje, hogy rendezze a gondolatait és ezzel együtt kipakolja a ruháit is.

Az étteremben szépen megterítettek már az ebédhez. Az egész helyiség ragyog a hatalmas ablakokon bezúduló napfénytől. Meglepődik, hogy rajta kívül egy fiatal pár is a korai ebéd mellett döntött. Távolabbi asztalnál foglal helyet, nem szeretné hallani halk beszélgetésüket. Frissensültet rendel, kétféle körettel, desszertnek aranygaluskát kér, mert erdei kóborlásából terv szerint csak este tér vissza, és mindössze két deci kristályvizet visz magával.

A kiadós ebéd után rögvest útnak indul. Az erdőbe érve kétfelé ágazik az út, a baloldalinak kék-fehér, a jobboldalinak piros-fehér a jelzése. Erika egy pillanatig hezitál, melyiket is válassza, bár teljesen mindegy, ha már nem kérdezte meg a szálloda portáján, hogy melyik út hová vezet, akkor az ösztönére kellene hallgatni, csakhogy az most meg sem szólal, olyan néma, mint akinek kivágták a nyelvét. Végül elneveti magát, hiszen úgy viselkedik, mint egy éretlen kamasz, nem pedig úgy, ahogyan az elvárható lenne egy hatvankét évestől. Semmi baj, nyugtatja magát, elindul a baloldalin, úgysem megy messze és azon az úton jön vissza, amelyen elindult.

A magas fák lombja átszűri a napfényt. Keres egy botot, amit sétapálcának használhat, és arra is jó, hogy elhessegesse vele az útjába kerülő vadakat. Emlékezete szerint nyulak, őzek, vaddisznók élőhelye az erdő, melyek valamennyien békés állatok, amennyiben a turisták nem zargatják őket.

Hiába hallgatózik, nem hallja a patak csobogását, csak az erdő neszeit. Lágy szél mozgatja a fák leveleit, időnként felröppen egy-egy madár, távolabb földön heverő ág roppan, tudatva vele, hogy nincs egyedül.

Kanyarog az ösvény, hasonlóképpen Erika gondolatai is ide-oda tekeregnek, melyet nehezebb követnie, mint a gyalogutat. Első szóra elfogadta Tamás meghívását, pedig az illem azt diktálta volna, hogy ódzkodjon kissé, mégsem tette, mert azonnal elöntötték az emlékek, melyeket megszépítettek az elmúlt évtizedek, bár az is lehet, hogy csupán a három éve tartó magányossága játszik vele csalárd játékot, s elhiteti vele, hogy ott folytathatják kapcsolatukat Tamással, ahol abbahagyták. Jó kérdés, valójában mi számít abbahagyásnak, a középiskolás szerelmük beteljesedése, melynek színhelye ez az erdő volt, vagy az első házassága utáni liesonjuk, amikor elvált asszonyként elsőszülött lányával és Tamással együtt nyaraltak a Balatonon, melyet követően a férfi megkérte a kezét, de nem gondolta komolyan, mert anyósjelöltjének nem került nagy fáradtságába, hogy lebeszélje fiát erről a házasságról. Két évvel később megismerte Lipovics Miskát, a nála öt évvel fiatalabb építészt, aki négy hónapos ismeretség után megkérte a kezét és különösebb megfontolás nélkül hozzá is ment.

Erika számára valóságos főnyereménynek számított a Miskával kötött házassága, mert harminc évig békében és szeretetben éltek, felnevelték a két lányt, és férje sohasem tett különbséget a közös kislányuk és az első házasságából hozott lánya között. Házat építettek, dolgoztak mindketten, és amikor Erika megemlítette, hogy mérlegképes könyvelőnek tanulna, Miska azonnal támogatta, mondván, hogy csak fél állásban dolgozzon, majd ő vállal több munkát, hogy neki legyen ideje a tanulásra a háztartás és a gyereknevelés mellett is.

Léptei felveszik gondolatai sebességét, lába egyre tempósabban rója az erdei ösvényt, mígnem orrában érzi a víz illatát. Hol marad a vízcsobogás? Az orra után megy, átvágva az erdő fái között, az sem számít, hogy időnként ruhájába vagy hajába kapaszkodnak a lehajló ágak. Végre megpillantja a várva várt vizet, amely bizony már nem az emlékeiben őrzött, vidáman csörgedező patakocska, hanem annak vizét felfogó, jókora tó, melynek sötétzöld vize rezzenéstelen, csak akkor fodrozódik, ha szélében állva az erdő vadjai szomjukat oltják. A tavat hol másfél, hol meg három méter füves terület övezi, melyet a föld felett tíz centivel levágott fatörzsek tarkítanak, mementóként, hogy tudassák az idetévedt idegennel, hogy ez egy mesterségesen kialakított vízgyűjtő, s mint ilyen, megfelelő funkcióval és rendszeres felügyelettel rendelkezik. Ha ez utóbbira nem jönne rá magától az idetévedő turista, akkor a felállított három szemétgyűjtő láttán megvilágosodik az elméje. A tavat övező tisztáson egyetlen eldobott szemét sincs, pedig üresek a szemétgyűjtők. Milyen fegyelmezettek a turisták, gondolja Erika és leül az egyik szélesebb fatörzsre. Arcát a nap felé fordítja, lehunyja szemét és hagyja, hogy lelkébe nyugalom költözzön.

Megrezzen, amikor vállán érzi egy kemény kéz érintését:

- Asszonyom, itt nem lehet várakozni, mert elriasztja az állatokat! - súgja fülébe egy ismerős hang.

Megfordul és meglátja, hogy a kertész Varga úr áll a háta mögött.

- Jöjjön velem, itt van nem messze egy vadászles, onnan megfigyelheti őket.

Két méter magas a vadászles, részben takarja a fák lombja, de csak annyira, hogy ne legyen feltűnő a vadak számára, és elhelyezkedését tekintve figyelemmel van az általános szélirányra, hogy a benne tartózkodó leskelődők szagát lehetőleg ne érezzék meg a tóhoz inni járó vadak.

- Hallja a csörtetést? - kérdi súgva az öreg. - Vaddisznó hozza itatni a malacait. Nézze csak! Mindjárt megjelennek ott, a tó baloldalán.

Valóban feltűnik a vaddisznó mama négy csíkos malacával, jobbra-balra nézeget, mintha ismeretlen veszély fenyegetné őket, isznak, de nem engedi malacait dagonyázni, orrával böködi porontyait, majd röfögve megindul az erdőbe, s rögvest követi is a siserehad.

- Megfordult a szél, érezte a szagunkat, azért nem időztek - magyarázza Varga úr. - Ebből még eső is lehet, jobb, ha visszamegyünk a kastélyba.

Semmi jele az esőnek, gondolja Erika, szívesen maradna, de a kertész máris mászik lefelé, s a földről sürgetően néz vissza rá. Muszáj vele tartania, mert a vadas les éppen a tó túloldalán van, mint ahol kibukkant az erdőből, de pontosan nem tudná meghatározni, merre kellene mennie.

Varga úr szaporázza a lépteit, alig tudja követni, és az egyre erősödő szélben a fák lombkoronái egyre vadabb táncot járnak, miközben titokzatosan susognak, mintha mondanák: igyekezz Erika, igyekezzzzz....

Hirtelen zuhogni kezd az eső, cseppjei dobszólót vernek a faleveleken.

Bevárja Erikát a kertész, kézen ragadja és húzza maga után, irányt vált, már nem kifelé tartó ösvényen haladnak, hanem éppen ellentétes irányt vesznek. Pár perc alatt bőrig áznak. Kis faház lapul a fák között, nyitva az ajtaja.

- Jó, hogy ideértünk!

Egy légtér az egész épület, nem lehet több negyven négyzetméternél, ám az ügyes belső berendezés miatt tágasnak tűnik. Lehet benne főzni, fűteni, két hencseren aludni, sőt, az állandó használók lelakatolt fémszekrényekben tarthatják a ruháikat. Varga úr nagyobb kulcscsomót vesz ki a zsebéből és a legkisebb kulccsal kinyitja az egyik szekrényen lévő lakatot.

Odakinn zuhog az eső, mintha dézsából öntenék, sötétszürke az ég, dörög és villámlik, igazi vihar kerekedett, s ha egyedül lenne az asszony, fogvacogva reszketne, részint azért, mert hirtelen lehűlt a levegő és fázik a vizes ruhákban, részint abbéli félelmében, hogy nem tudja, mit tenne, ha a vihar egyedül éri az erdőben.

- Tessék, itt a fiam tiszta tréningruhája meg a pólója, öltözzön át, mielőtt megfázik. Addig készítek egy forró kávét és magam is felveszek egy száraz inget.

A kétégős gáztűzhely palackos gázzal üzemel. Három kanna tele vízzel, de mellette ott lapul két karton buborékmentes ásványvíz is. 

A férfi háttal áll az asszonynak, a tűzhely körül matat. Alig látni a félhomályban, mégis pontosan tudja, melyik fémdoboz tartalmazza a kávét, melyik a cukrot, még a sűrített tejet is előveszi, hátha azzal issza az asszony. Felbont egy üveg ásványvizet, abból önti tele a kotyogót, majd jól megtömi kávéval, hadd legyen erős az ital. Meggyújtja a gázt és felteszi a kávét, majd lecseréli a vizes ingét.

Az asszony is átöltözik, még a melltartójából is csavarni lehetne a vizet. Nagy neki a tréningruha, meg a póló is, de ez most nem számít. Sokkal jobban érzi magát a száraz ruhában.

- Átöltözött? Jó, akkor bekapcsolom a világítást. Szóljon, ha megéhezett, tartunk itt konzerveket, mert nem tudni, mikor lesz rájuk szükségünk.

- Köszönöm, de nem vagyok éhes, ebédeltem, mielőtt elindultam.

- Maga tudja! - fordul meg a férfi. - Üljön csak le az asztalhoz és dobja le az átázott cipőjét. Ha fázik a lába, adok rá fuszeklit.

- Nem kell, köszönöm, már nem fázom.

- Maga mindent megköszön? Csuda egy asszony lehet!

Maga is leül az asztalhoz, szemben az asszonnyal.

- Ahogyan elnézem, eléggé bátor! Így nekiindulni egyedül az erdőnek, amit nem ismer, ahhoz bizony bátorság kell.

- Jártam már itt, úgy negyvennégy évvel ezelőtt. A patakot akartam megkeresni, de lehet, hogy rossz irányba indultam.

- A patak nyáron kiszárad, ezért kellett a mesterséges tó. Amint látja, ez egy elég jól felszerelt faház, melyet télen is lehet használni. Jó szolgálatot tesz nekünk is, akik gondozzuk az erdőt, meg a vadászoknak is. Sok pénz kell a fenntartáshoz, melyet részben a vadásztatásból befolyó összegből fedezünk. Hanem maga hogyan kerül ide? Mármint egyedül, mert ide jobbára párban jönnek a vendégek.

- Holnap érkezik a barátom.

- Értem. Szóval bujkálniuk kell? Ne értse félre, nekem mindegy.

- Nem, nem kell bujkálnunk. Mindketten özvegyek vagyunk.

- Miért nem együtt jöttek?

- Nem egy helyen lakunk.

Kotyog a kávé, melynek hangjára felpattan a férfi, hogy csészékbe töltse a fekete nedűt.

- Mondtam a feleségemnek, hogy délután kijövök megnézni a vaddisznócsaládokat, meg a fácánokat, s ha nem végzek időben, akkor itt alszom. Sajnos, maga akkora zajjal közlekedett, hogy megriadtak az állatok. Nincs semmi baj, majd holnap is kijövök. Tessék, itt a kávé, a cukor, a sűrített tej. Ne nézzen ilyen kétségbeesetten, amint elmúlik a vihar, visszakísérem a kastélyba, és utána hazaballagok magam is. Van gyereke?

- Igen, két lány.

- Nekem öt fiam van, a legkisebb most érettségizik. Milyen a kávé?

- Erős.

- Annak is szántam. Kér bele egy kis rumot?

- Köszönöm, nem iszom alkoholt.

- Én sem, de most jól esne. Miért nem engedi el magát? Mindig ilyen feszült?

- Nem vagyok feszült.

- Dehogynem! Nem bántom, ne féljen! Meséljen arról a férfiról, akivel találkozni fog.

- Nagyon kíváncsi, én meg nem szeretem kiteregetni a magánéletemet.

- Nem erőszak a disznótor! Valamiről csak kell beszélgetni! De hallgathatunk is. Bár, én az emberek társaságában szeretek fecsegni, mert a kertészkedés magányos munka. A növényekkel nem lehet beszélgetni. Illetve lehet, csak nem tudnak válaszolni, így magamnak mondhatnám a monológomat. Ha tudná, milyen emberekkel találkozom! Itt van mindjárt a mérnök úr, akit csak Őszikének hívok, mert dús haja olyan fehér, mint a gyolcs. Szóval, Őszike rendszeresen idejár a barátnőivel, legalább tíz éve, de még kétszer ugyanazzal a nővel nem láttam. Általában kéthavonta jön, három napra, nagyon gáláns, sokat fogyasztanak. És tudja, mi az érdekes? Egyre fiatalabbak a női, lassan liliomtipró lesz belőle. Ezzel ugratom, ha kettesben beszélgetünk. Azt mondja, hogy az asszonnyal csak pirulával megy a dolog, de a barátnőkkel a nélkül is tud kufircolni. Nagy hantás, mert Bözsi néni talált az éjjeli szekrénye fiókjában kék pirulákat. Tudja, Bözsi néni a takarítónők gyöngye. Kicsit pletykás, de imádom a humorát. Szerinte Őszike a kék pirula nélkül már nem is férfi. A Búbos Bankáról meg azt híreszteli, hogy pénzen vett fiúkkal szórakozik. Hát persze, maga nem tudja, hogy Búbos Banka igazgatóhelyettes egy nagy banknál, már lehet vagy ötven éves, és harmincas fiúkkal hetyeg. Nem mondtam el Bözsi néninek, hogy én tudom, mindegyik fiú a beosztottja. Ó, reggelig mesélhetnék, de elállt az eső, elmosom a csészéket, és induljunk, mert eléggé sötét van odakinn. Addig szedje össze a vizes ruháit, nehogy itt hagyjuk. Tudja, ide nem járnak nőszemélyek, csak pletyka lenne belőle, ha valaki női ruhaneműt találna a faházban. Hanem visszafelé kézen fogva megyünk, mert ha lemarad, akkor nem találom meg reggelig sem.

Erikának már megfájdult a feje Varga úr beszédétől, de be kell látnia, hogy nélküle elveszne az erdőben.

Gyors tempót diktál Varga úr, alig tud vele lépést tartani.

A portán könyvébe merül az álmos szemű, húsz év körüli leány.

- Szervusz, Marcsika! - köszönti Varga úr a leányzót. - Én az apád helyében nem osztanálak be éjszakai műszakba.

- Jó estét, Varga bácsi! Én kértem, mert így tudok tanulni a szigorlatomra. Tetszik tudni, nappal nem érek rá. Jó estét, asszonyom, miben segíthetek? - fordul Erika felé.

- Jó estét, kisasszony. A hatos szoba kulcsát kérem.

- Nem tudom adni, az úr magával vitte. Úgy tudom, fenn van a bárban, rögtön szólok neki - nyúl a lány a telefonért. - Addig tessék helyet foglalni.

- Tévedés lehet, hiszen egyedül vagyok a szobában.

- Nem, asszonyom, nincs tévedés, az úr kifizette a szobát három napra, sőt a mai napot is.

Varga úr somolyog az orra alatt, lesz itt egy kis feszültség.

- Jöjjön, üljünk le a hallban, megvárom magával a fejleményeket.

Öt perc múlva megjelenik Hunyadi Tamás és tárt karokkal szalad Erikához:

- Végre megjöttél, drágám, már úgy aggódtam érted!

Felpattan Varga úr és széles mosollyal üdvözli Tamást:

- Jó estét, Őszike! Rég találkoztunk! Van annak már két hónapja is!

Erikával megfordul a világ. Kimegy lábából az erő, nem tud felállni. Azt még látja, hogy Tamás és Varga úr fölé hajolnak, majd elveszti az eszméletét.

- Jaj, Őszike, képzelje, elment az erdőbe, egyedül akarta megkeresni a patakot, s ha nem találkozom vele, ott érte volna a vihar! - sopánkodik Varga úr. - Hozok egy pohár vizet, attól majd magához tér!

 

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Yolla
#6. 2015. augusztus 21. 01:24
Kedves István!

Köszönöm, örülök, ha írásom elnyerte tetszését.

Barátsággal : Yolla
előzmény: Kovács L. István hozzászólása, 2015. augusztus 20. 06:13
Yolla
#5. 2015. augusztus 21. 01:17
Kedves Csilla!

Örülök, ha tetszett az írásom.

Szeretettel üdvözöllek: Yolla
előzmény: Csilla hozzászólása, 2015. július 29. 20:51
Yolla
#4. 2015. augusztus 21. 01:15
Kedves Csilla!

Örülök, ha tetszett az írásom.

Szeretettel üdvözöllek: Yolla
előzmény: Csilla hozzászólása, 2015. július 29. 20:51
Kovács L. István
#3. 2015. augusztus 20. 06:13
Arra gondoltam bele olvasok kicsit, nem tudtam abba hagyni. Nagyon jó történet, gördülékeny, olvastatja magát! Gratulálok!
Csilla
#2. 2015. július 29. 20:51
Feladtad a leckét, kedves Yolla.
Vajon ki hantázott? Varga úr vagy Őszike?

Gördülékeny írásod végig fenntartotta az érdeklődésemet.
Tetszik, hogy mindig ügyelsz a részletekre, de nem viszed túlzásba.....
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

A portás a kapu hőse