Visszavágás

Amint meglátom szülőfalum névtábláját, úgy érzem, hogy velem itt semmi rossz sem történhet...

 

... itt vigyáznak rám, védve vagyok, senki és semmi nem bánthat. Ide menekülök, ha bánat ér, ide jövök akkor is, ha öröm ér, bár már nem tudom elmondani drága jó szüleimnek, de megnyugtat, ha kimegyek hozzájuk a temetőbe, megsimogatom a sírkövet, friss virágot teszek a vázákba, meggyújtok két gyertyát, és megnyugszom.

 

Hajnalban indultam otthonról, hogy még a hőség előtt hazaérjek, oda, ahonnan negyvenkilenc évvel ezelőtt elindultam a középiskolába, a harminc kilométerrel arrébb lévő városba, ahonnan a fővárosba kerültem és ott is ragadtam.

Egyik kiüresedett házból a másikba megyek, mintha útközben csoda történhetne velem, és mire célhoz érek, tárt karokkal várnak szeretettem, egyik helyen a szüleim, a másikon meg a férjem. Képtelen vagyok tudomásul venni, hogy egyedül maradtam, mint az ujjam, többé senki sem vár, senki sem szeret, senki sem törődik velem és senkinek sem leszek fontos.

 

Reggel nyolckor nyitom a kiskaput, nehezen fordul a kulcs a zárban, nem csoda, keveset nyitogatják. Nincs erőm a nagykapuval bajlódni, hogy beálljak a telekre, kinn parkolok az utcán, úgysincs nagy forgalom, sőt, szinte semmilyen sincs, ráérek estefelé begurulni a kocsival.

Kinyitom az ajtókat és az ablakokat, hogy kiszellőzzön a házból az állott levegő, felkapcsolom a bojlert, bár csak éjszaka melegíti a vizet és főzök egy kávét, mert éhes vagyok, de nem hoztam magammal élelmiszert, a boltba meg nincs kedvem elmenni, majd dél körül, akkor kevesebben vásárolnak, nem szeretném, ha faggatnának.

Lerogyok a csálé lábú székre, ami nyög alattam, pedig nem vagyok több ötvenkét kilónál, és körülnézek. Egyenletes finom porréteg takarja a bútorokat, láthatóan egy lélek sem járt a házban az utolsó látogatásom óta. Lefő a kávé, és a nyitott konyhaajtóban megjelenik Kalácska Marci, gyerekkori jó barátom, aki tíz éve megvette a szomszéd ingatlant, és kertünk használatának fejében rendben tartja a mi portánkat is, és rendszeresen levágja a füvet a ház előtti járda körül. A két ingatlan közötti kerítésen van egy kiskapu, nálunk ez így szokás, hogy ne kelljen az utca felől kerülni, ha egyik szomszéd átmegy a másikhoz.

-        - Szervusz, Gina! Láttam, hogy megjöttél.

Kérges a tenyere, szinte reszeli a kezemet a kézfogásnál.

-      -   Szervusz, Marci! Foglalj helyet. Megkínálhatlak egy kávéval?

Nem szól, csak bólint, körülményesen leül az épebb székre, és kíváncsian figyeli mozdulataimat, ahogyan a két csészébe kitöltöm a fekete nedűt, cukrot és tejport teszek az asztalra és visszaülök a helyemre.

-       -  Mesélj. Hallgatlak.

Honnan tudja Marci, hogy nekem erre van szükségem?

-       -  Bocsáss meg, de előbb öltözz át, mert ebben a fekete ruhában úgy nézel ki, mint egy árva kis varjú.

Annak is érzem magam, mondanám, de jobbnak látom lenyelni a riposztnak szánt válaszomat. Hiába, Marci olyan, mintha ikertestvérem lenne, előtte nincs titkom és nem is lesz. Láttuk egymást sírni és örülni, reménykedni és bánkódni, tartottuk egymásban a lelket, ha a sors éppen eltaposni készült bennünket, ám az ellenkezője is előfordult, amikor képzeletbeli lepkehálót ragadva megpróbáltuk befogni a másikat, mielőtt az csalfa álmok hatására ellibbenne az ég felé.

Átmegyek a másik szobába, átöltözöm fehér sortba és pólóba, elvégre a fehér szín is a gyász színe. Kit is kell gyászolnom? A férjemet vagy magamat?

-        - Így már jobb! - nyugtázza, és leteszi kezéből a kiürült csészéjét.

 

Átszakad a gát, beszélni kezdek, és hiába figyelem Marci arcát, arról a figyelmen kívül semminemű érzelmet nem tudok leolvasni.

Igyekszem rövidre fogni a történetet, bár szeretném, ha Marci tisztán értené a körülményeket és beleélné magát a helyzetembe, mert afelől nincs kétségem, hogy számíthatok az együttérzésére és még azt sincs kizárva, hogy kapok tőle néhány ötletet, hogyan tudnék kilábalni abból a gödörből, amelybe önkéntelenül belenavigáltam magam.

-       -  Benedeket nyugdíjba küldte az kórházigazgató, aki egyébként régi tanítványa volt, és ezzel ripityára törte az én erős, egyenes tartású, határozott férjem lelkét. Beszéltem a barátainkkal, hogy találjanak ki neki feladatokat, amelyekkel elütheti az idejét, mert rám nem hallgat, elvégre én csak egy nő vagyok. Kitalálták, hogy szervezzen Benedek egy kétnapos teniszversenyt, szigorúan a férfiak részére, így kitombolhatják magukat a kétnapos távollét alatt.

Elhallgatok, kicsit át kell gondolnom, mennyit meséljek el Jankával való barátságomról. Iszom egy kortyot a kihűlt kávémból.

-        - Arra gondoltam, hogy Benedek távolléte alatt meglátogatom a középiskolás barátnőmet, akivel húsz éve nem találkoztam. Örült Janka, menjek, nagyon várnak, éppen náluk van három unokájuk, meglátom, milyen aranyosak.

Beszállt az ajtón egy darázs, muszáj kizavarnom, mielőtt galibát okozna.

-        - Azon a szombat reggelen Benedek azzal búcsúzott el tőlem, hogy nem viszi magával a mobilját, senkinek sem lesz elérhető a hétvégén, mert nem akarja, hogy Wágner Zoli behívja egy sürgős műtéthez, és lelkemre kötötte, nehogy felvegyem a telefont, ha véletlenül rajtam keresztül akarná őt elérni a kórház.

Odakinn ontja melegét a májusi nap, lassan eléri a harminc fokot, de idebenn, a vastag vályogfalak miatt, kellemes, hűs a levegő. 

-       -  Megengeded, hogy rágyújtsak?

Marci szeme megrebben, mást akart kérdezni.

-      -   Nem kérdezte Benedek, hogy te mit csinálsz a távollétében?

Minden férfi tudja, hogyan lehet egy nő elevenére tapintani!

-     -    Nem, nem kérdezte. Számára az természetes volt, hogy ott voltam a háttérben, vezettem a háztartást, mindig meleg ételt tettem elé, és a villanykörte cserétől a lakásfelújításig valamennyi munka az én vállamat nyomta. Csak akkor volt büszke rám, amikor szakmai körökben az egyik legjobb gyermekorvosként emlegettek. Egyébként nyugodtan gyújts rá, nem zavar. A huzat úgyis kiviszi a füstöt.

Rágyújt, nagy slukkot szív a cigarettából. 

-        - Nagyon örült Janka a látogatásomnak, Lajos, a férje, tetőtől talpig végig vizslatott, bemutatkozáskor hümmögött valamit az orra alatt, majd kiterelte a gyereket a kertbe, hogy szedjenek nekem cseresznyét, bár, szerintem, csak azt akarta, hogy legyen módunk Jankával kettesben beszélgetni, mert a három gyerek mellett ez elképzelhetetlennek bizonyult.

Az emlékek hatására könny szökik a szememre, mire Marci azonnal elnyomja a cigarettáját.

-       -  Bocsáss meg, nem kellett volna rágyújtanom!

-      -   Ennek semmi köze a dohányzáshoz! Tudod, Marci, amikor visszajöttek a kertből a gyerekek, és ott csiviteltek körünkben, elfacsarodott a szívem. Nekem nincs gyerekem, nincs unokám, kimaradt az életemből a legfontosabb dolog, az anyaság!

-        Ugyan, Gina, gondold meg, mit mondasz! Több ezer gyereket meggyógyítottál.

-       -  Az más! Az a hivatásom! De nem lehettem anya! Ahogyan elnéztem a hároméves Csengét, aki kettétörte a szelet csokoládéját és a felét nekem adta, hallgattam az ötéves Vince magyarázatát, hogyan építették nagyapjával a terepasztalt, és Csilla ebéd utáni hegedülését, egyszer csak elfacsarodott a szívem, kurtán-furcsán elbúcsúztam, és hazamentem.

Azt már nem mondom el, hogy egyetemista korunkban teherbe estem, de Benedek hallani sem akart a családalapításról és elintézte az abortuszt, nem kellett átverekedni magam a formalitásokon.  Egyetem után összeházasodtunk és soha többé nem kerültem áldott állapotba.

Marci megfogja a kezem, oly megnyugtató érdes tenyerének az érintése.

-        - Gina, kedves, neked így is teljes az életed. Nekem két gyermekem van, ám válásom után az édesanyjuk elvadította őket tőlem, egy ideig harcoltam, utána beláttam, vagy huszonegyedik századi, modern Don Quijote –ként-szélmalomharcot  folytatok és becsavarodok, vagy túllépek az egészen, fizetem a gyerektartást és megpróbálom összekaparni önbecsülésem maradékát. Leköltöztem a szüleimhez, vállalkozni kezdtem és látod, itt vagyok. Miért mondom el neked? Mert nem szeretném, ha azt hinnéd, akinek gyermeke van, az maga a megtestesült boldogság. A fenébe is, itt beszélgetünk, ahelyett, hogy átmennénk hozzám és összedobnék egy kis tízórait.

-       -  Nem akarlak zavarni.

-      -   Ugyan, még tartozol a történet folytatásával.

Ugyanolyan finom, kicsit csípős lecsót eszünk, mint amit az érettségi szünetben a nagyapja szőlőjében, bográcsban főztünk.

-        - Folytatod a történetet? Közben kávét főzök, ne félj, nem lesz erős.

Kiülünk a gangra kávézni és Morcos, a fekete Labrador odaül a lábamhoz és figyel.

-        - Három üzenet hagyott a vonalas telefonon kórházi ügyeletes nővér, és amikor kivettem a táskámból a mobilomat, azon is ott volt két sms, hogy azonnal hívjam fel a kórházat. Miután Benedek határozottan megtiltott, nem reagáltam a kórházi hívásokra. Rendeltem egy pizzát, megittam két pohár bort és lefeküdtem aludni. Reggel nyolckor Wágner Zoli ébresztett és elkezdődött a rémálom. Az egyik magas rangú politikus műtétjéhez a mérkőzése közepéről elrángatták Benedeket, mentőkocsival vitték a fővárosi kórházba. Műtét közben stroke-ot kapott, amit szívinfarktus követett. Nem élte túl.  A beteg is meghalt, mert képtelenek voltak a rezidens sebészek befejezni a műtétet.  Ma sem tudom, honnan tudták meg Zoliék, hogy hol keressék Benedeket.

Morcos széles vigyorral a pofáján úgy dönt, hogy megnyalja a kezemet, mintha érezné, vigasztalásra van szükségem.

-       -  Aztán beállított Hajagos Henrik, Benedek barátja egyben az ügyvédje, aki rám zúdított mindent a férjem másik arcáról, amiről nekem fogalmam sem volt, majd közölte, hogy bepereljük a kórházat, és előterjesztjük a nyolc számjegyű kártérítési igényünket. Hétfő reggel kilence becitált az irodájába, és átadott egy paksamétát, azzal, hogy tegyek velük azt, amit akarok, előbb azonban bejön velem a bankba és az ezer forinton felüli összeget kivesszük a Benedekkel közös bankszámlánkról, amit aztán egy másik bankban beteszünk a nevemre.  Elcsacsogta, hogy négy évvel ezelőtt drága jó férjem valamennyi ingatlanrészét átíratott a nevemre, ezért a halála idején csak a kocsija és a személyes holmija képezte a hagyaték tárgyát.

Morcos a combomra hajtja a fejét. Azt hiszem, most kellene abbahagynom a történetet.

-        - Hozok egy pohár bort. Saját termés!

Honnan tudja Marci, hogy megszomjaztam. Gyöngyözik a pohárban a bíborszínű bor, ahogy kitölti és meglepően kellemes az íze. 

-      -   Nem ragozom tovább. Leéltem egy egész életet azzal az emberrel, akiről azt hittem, hogy ismertem, mint a tenyeremet. Halála után kellett megtudnom, hogy még egyetemista korában született egy Down-kóros kislánya, ezért nem akart több gyereket.

-        - Hogy bírod elviselni ezt az egészet?

-        - Nehezen, Marci, igen nehezen.

Színtelen a hangom, eltűnt belőle az optimista felhang.

-       -  Visszavágok, barátom. Pontosan az ellenkezőjét teszem, mint amire számított. Meghagyok magamnak egy kis tartalékot, felújítom ezt a házat és ideköltözöm, közben eladom az összes többi ingatlanunkat, beleértve a rózsadombi villánkat is, és létrehozok egy alapítványt a Down-kóros gyerekek számára.

-       -  Értem.

Csak nézek Marcira, mi az, hogy érti?

-       -  Majd erről még beszélünk, Gina-bogár, de most elmegyünk bevásárolni. Motorral megyünk, mint a régi szép időkben.

 

Melengeti szívem a Gina-bogár megszólítás, így hívott annak idején.

Hozzásimulok az erős, széles hátához, átfogom a derekát, lehunyom a szemem, vakon bízom Marciban és nem érdekel, hová visz. A járási székhelyen bevásárolunk és visszafelé másik úton jövünk, majd megállunk, a szomszédos település határában.

-       -  Gina-bogár, mutatok neked valamit!

Körbejárjuk a szépen felújított kúriát, és akikkel találkozunk, mindenki melegen üdvözli a mérnök urat. Marci nem zavartatja magát, vállamat átfogva, mindenkinek bemutat, mint a barátnőjét, és széles mosollyal zsebre teszi a gratulációkat. Belemegyek az ártatlan játékba, ezzel már igazán nem ártok senkinek, és jót tesz a lelkemnek is.

Falunk határában ismét megállunk, egy düledező, százéves vályogháznál. Hiszen ez volt Marci nagyszüleinek a háza! Nagy a telek és annak végében a kéthektáros szántóföld is valaha az övék volt.

-       -  Hogy tetszik? Egészen a Tisza gátig az enyém. Valami kezdenem kell vele.

A szántóföldet megművelik, mert hosszú, egyenes sorokban nő rajta a kukorica.

-      -   Az ebédet én főzöm, és te készíted a vacsorát. Rendben? A kertből szedj annyi zöldséget, amennyi csak kell.

 

Otthon kipakolom az élelmiszereket, átöltözöm és nekikezdek a nagytakarításnak. Jól esik a munka, közben hallgatom a rádiót, bár a gondolataim másutt járnak. Az EU-s pályázati lehetőségekről szóló riportra felkapom a fejem. Miért nem gondoltam erre? Mielőbb létre kell hozni az alapítványt és akár pályázhatnánk is.

-        - Gina-bogár, kész az ebéd!

Gépiesen eszem, mert gondolataim még mindig a pályázati lehetőségeket latolgatom.

-       -  Haló, kislány! Harmadszor ismétlem meg a kérdésemet!

-     -    Bocsáss meg, elkalandoztam

-     -    Látom! Szóval, ha leköltözöl, és idehozod az alapítványodat, itt építed fel a működéséhez szükséges épületeket, akkor beszállok az ingatlanommal, elkészítem az építési terveket és levezénylem a beruházást! Sokat tennél a faluért, ha a közfoglalkoztatottak népes táborából kiválasztanád az állandó személyzet egy részét.

-       -  Van még abból a finom borodból?

Tudok én is látszólag érzéketlen lenni, elvégre megtanulhattam Benedek mellett, kár, hogy Marcival szemben alkalmazom.

 

A takarítást holnap is befejezhetem. Előveszem a laptopot és szürkületig szörfözök a neten.

-       -  Nem érzem a vacsora illatát! Szerencsére maradt sült hús az ebédről! Gyere, még borom is van!

Hónom alá kapom a laptopot, mert azon van az anyag, amin egész délután dolgoztam.

Morcos éjjel tizenegykor feláll a lábam mellől, és kiballag a házból, bár még a konyhaajtóból szánakozva visszanéz rám, és érzésem szerint, a gazdájához hasonlóan, engem is hóbortosnak tart.  

Felnevetek.

-        - Mi baj, Gina-bogár? Reménykedtem, hogy mi egyszer társak leszünk.

-       -  Azok leszünk.

Kérdőn néz rám Marci, folytassam a gondolatot. Nem tudok minden kérdésre válaszolni, nem látok a jövőbe, egyébként is, csak egy gyenge nő vagyok.

-       -  Még be kell állnom a kocsival. Segítesz?

Morcos három ugrással mellettem terem, farkcsóválva néz rám, indulhatunk.

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek