Világgá mentem...

Rajz: Egér Edömér Kép és szöveg: Bubrik Zseraldina

 

 

 

 

Egyik este, lefekvés után, azon gondolkodtam, hogy mi lenne akkor, ha én, világgá mennék? Hiányoznék valakinek? Utánam jönnének? Keresnének?

Egér Edömér vagyok, egy hófehér egérke, Miskolc -Görömbölyön lakom, már nagyon hosszú ideje. Egy kis változatosság nem ártana. Igen ám, de hol is van a világvége? Valakitől meg kellene kérdeznem, de nem lehet, mert akkor elárulom magam.

Tegnap reggel arra ébredtem, hogy igen, én most elmegyek világgá. Éreztem, attól, hogy nem tudom, hol van, én biztos, hogy meg fogom találni. Hátizsákom a hátamon, és már indulok is. Két perc múlva, már a buszmegállóban vártam a buszt. Jó lenne, ha jönne valaki, mert akkor nagyon óvatosan, és halkan felszöknék a lábán, és egy biztos helyen, mint például a zsebében, elbújnék. A buszra így könnyebb felszállnom, mert kicsi vagyok, és így nem is lát senki.

Jött is egy fiatal fiú. Uzsgyi... közelebb mentem, és pár másodperc után, már a zsebében voltam. Milyen jók, ezek a kötött pulcsik. Nagyok a zsebek, kényelmesen elférek benne. Kis lyukak is vannak, így én is látom, merre megyünk.

A buszon kevesen voltak, pár fiatal, és egy idős mamikát láttam. Rögtön a nagymamám jutott eszembe. Már biztos hiányzom neki, de nem fordulhatok vissza.

Egy kis idő után úgy gondoltam, mintha száz éve itt utaznék a buszon, gondoltam jó lenne leszállni. Kinéztem a zsebből, és pont indulni akartam, amikor a fiú felállt, és jelzett.

-        De jó! ­- kiáltottam hangosan.

Még jó, hogy nem hallotta senki. Leszállás után, óvatosan kijöttem a zsebből, és lecsúsztam a fiú nadrágján. Nem vette észre, és máris fordultam az ellenkező irányba, és futottam. Kerestem egy biztos helyet, ahol nem láthat senki. Szétnéztem. Itt még soha nem voltam, ismeretlen helyen vagyok. A Nap elkezdett elbújni, a Hold pedig vígan jött. Besötétedett. Ekkor észrevettem, hogy egy bolt előtt állok, aminek az ajtaja mellett, ott volt egy kis lyuk. Gondoltam, bemegyek, éjszakára itt maradok. Alszom egyet, és fázni sem fogok. Bementem. A sötétségben nem akartam végigjárni az egész épületet, inkább a bejárat mellett lefeküdtem.

Kora reggel nagy zajra ébredtem, megijedtem, és futni kezdtem. Nem néztem merre futok, csak azon kaptam magam, hogy valaminek neki mentem.

Rám borult.

Úgy éreztem, az összes csontom eltört. Aztán valami elkezdett rám folyni. Nem tudtam megmozdulni, csak azt éreztem, hogy a testem valami folyadékban úszik. A hangokat egyre közelebb éreztem, gyorsan felugrottam, és a fény felé futottam. Az ajtó tárva nyitva volt, ezért arra vettem az irányt, és kifutottam a szabadba. Végre kint voltam. Megnyugodtam, hogy nem követ senki. A testem még mindig tocsogott, és amikor megláttam, hogy a hófehér szőröm narancssárga lett, elordítottam magam:

-        Óh! Mi történt? Beszíneződtem?

A közelemben nem volt senki, legalább nem nevetnek ki. Körülnéztem, amikor megláttam egy kis tócsát. Rögtön oda szaladtam, és beleugrottam. Forgolódtam a vízben, súroltam a szőrömet, gondoltam újra hófehér lesz. Tévedtem. Narancssárga maradtam. Úgy éreztem, egyedül vagyok, azt sem tudom, hogy hol, és a világ végét sem találom.

Lehajtott fejjel, sírós szemmel elindultam.

Órákon keresztül mentem, amikor egy erdőbe értem. A fákról a levelek lehullottak, mint minden ősszel. Pár virág még virított, és épp a piros gombákhoz akartam menni, amikor énekszót hallottam. Megpróbáltam a hangok felé menni, amikor alattam a föld kinyílt. Olyan volt, mintha egy ajtó nyílt volna meg előttem. Majd zuhantam, de szerencsésen, törések nélkül megérkeztem. Felálltam, és a hangok felé mentem. A fény is kezdett egyre erősebb lenni.

Egy alak jött felém, de nem volt kivehető, tulajdonképpen ki is az.

-        Szervusz, Idegen! Örülök, hogy megjöttél!

-        Szervusz! Én Egér Edömér vagyok. Elindultam...

-        Igen, tudom, világgá akartál menni. Én Szellem Szilárd vagyok.

-        A szellemek mindent tudnak? - kérdeztem kíváncsian.

-        Aki ezen az ajtón belép, én mindent tudok róla. Nekem van egy testvérem, de sajnos nem élünk együtt. Én rossz voltam, ide kerültem Lillafüred barlangjába, ő pedig ott maradt a felhők fölött. Őt Szellem Szaniszlónak hívják. Minden századik évben eljöhet hozzám, egy napra. Most is őt várom. Tudod, ezen a napon, aki ide jön, annak egy kívánságát teljesítem.

-        Akkor ma nekem fogod?

-        Igen, ma Neked fogom lejesíteni, csak a testvéremet meg kell várni. Pár perc, és itt lesz.

-        Én már tudom! - kiabáltam hangosan. - Nem akarok világgá menni! Otthon akarok lenni a szüleimmel, rokonaimmal, barátaimmal. Csak ennyit szeretnék.

Amikor ezt kimondtam, Szellem Szilárd kinyújtotta felém a jobb kezét, ekkor az énekkar hangosabban kezdett el énekelni. Közben Szellem Szaniszló is megérkezett. Éppen be akartam mutatkozni, de oly hirtelen rám tört az álmosság. Többre nem emlékszem.

Reggel félve nyitottam ki a szemem. Nem tudtam, hol vagyok.

Nyitom lassan, lassan, lassan.

Megláttam a szobámat, és egy nagy kő esett le a szívemről. Boldog voltam, de főleg akkor, amikor a szőrömet nézve, már nem narancssárgának, hanem hófehérnek láttam.

Mostantól imádom Lillafüredet, a szellemeket, de elhatároztam, hogy soha többet nem megyek világgá.

 

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Zseraldina
#3. 2021. szeptember 23. 17:06
Keves Panka!
Köszönöm szépen!
Zseraldina
előzmény: Panka hozzászólása, 2021. szeptember 21. 16:28
Panka
#2. 2021. szeptember 21. 16:28
remek történet

szívvel olvastam

Panka
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek