Versengő virágok

...türelem rózsát terem, vagy ha nem, hát cseresznyét :)

 

Elérkezett az első tavaszi nap. A melengető napsugár. Szeretettel simogatta meg az alvó fákat, és a fagyos földet. Vöröslő ragyogással csillant a jégen. Még itt-ott fehérlett a februári hó.
Lassacskán olvadozni kezdtek a kis hószigetek. Áttetsző vízzé váltak, és leszivárogtak a földbe, felébresztve az alvó hóvirághagymákat.
Nyújtózkodni kezdett lustán a cseresznyefa. Jólesően szétáradt ágain a fény. Zsibongott rügyeiben az új élet.
A szeme sarkából a zölden kandikáló hóvirághajtást figyelte. Itta magába a tavaszt, a napsütést, és arra gondolt, virágba borulhatna ő is. Megelőzve a hóvirágot, ő hirdetné elsőként a tavaszt. Az ő virágait csodálnák az emberek.
A hóvirág, nem sejtve a cseresznyefa álmát, zöld csomókban bontakozott, áttörve a kemény és fagyos földet. Nehéz munka volt, de megérte az örömtől csillanó tekintetekért, büszkén hirdette:
- Elmúlt a tél!
Igazi enyhe tavaszi nap volt. A cseresznyefa új energiáktól duzzadó hajtásai mind azt sugallták, hogy képesek lennének ma virágozni. A cseresznyefa minden erejét összeszedte, és láss csodát!
Kipattantak a zöldellő rügyek, és kinyílott a milliárdnyi hófehér virág. Csodálatosan szép volt.
Csodálkozott is a hóvirág, hiszen csak most bontogatta fehér szirmait.
A cseresznyefa megelőzte, ilyet sem látott még! Aztán leszállt az este. Harcot vívott még a tavasszal a tél, és nem adta könnyen magát. Sűrű hópelyhekkel szórta be a tájat.
A hóvirág jól tűrte a hideget, megszokta már, hogy ilyenkor tavasz közeledtén még sokszor vicsorít a tél, kiadva utolsó erejét, havazással búcsúzik a tájtól.
Nem úgy a cseresznyefa. Dideregtek rajta a könnyű cseresznyevirágok, ám hiába zárultak össze az aprócska virágkelyhek, megfáztak, megfagytak, nem tudtak már gyönyörűen pirosló májusi cseresznyékké érni.
A patyolat virágszirmok reggelre megbarnultak, és a földre hullottak.
Elfagytak a virágok. Nem is hozott termést abban az évben. Szomorúan nézte a kis hóvirágot, a tavasz hírnökét, amint virágozni kezdett.
A cseresznyefavirág arra gondolt, nem érte meg a nagy sietség.
Hiszen mindennek okkal van rendelt ideje. És a türelem rózsát terem. Vagy ha nem, hát gyönyörűen pirosló cseresznyét :)

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Mara
#7. 2013. február 25. 07:56
Én is gratulálok írásodhoz.
Szeretettel: Mara
Balage
#6. 2013. február 24. 13:56
Tetszett. Grat!
Rézi
#5. 2013. február 23. 20:52
Felüdültem ahogy olvastalak és várom a tavaszt már nagyon...!
Gratulálok,Béla-Rézi
ariadne
#4. 2013. február 23. 19:48
Egészen kicsi kora óta írok meséket a fiacskámnak, valamiféle értékrendet szeretnék közvetíteni, hivatkozni ezekre a történetekre, bár lassacskán "kinő" a meséimből:)
köszi szépen, hogy olvastatok:) puszi:ariadne
Eliza Beth
#3. 2013. február 23. 19:01
Ezt emberekre is át lehet vetíteni. A lassan járj elve....
Csilla
#2. 2013. február 23. 18:56
.... aki szembe akar menni a természet rendjével, így jár.
Azt tanácsolnám a cseresznyevirágnak:
Lassan járj, tovább érsz!

Szeretettel olvastam rövid, tanulságos mesédet.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek