Végzet

Alakján feszült a nadrág, és a blúz kidomborodott kerek melleitől, különös hatást keltve az őt szemlélő idősebb férfiben.

 

 

A bokor tűzben égett, az alkony mosolyogva, mint egy jó fotós, ha remek képet remél, lángragyúlt arccal figyelte a vérvörössé vált leveleket.

A csend mélyen bevésődött a tájba.

A kis takaros házikó belesimult a környezetbe, tornácán a hajnalkavirágok kékje ontotta a finom illatot. Olyan békés volt minden, a küszöb előtti lábtörlőn egy tarka kandúr aludt, s álmában, kissé mozgatta bajuszkáját.

Nyílt az ajtó, egy csinos nő lépett ki rajta, formás lábain körömcipő, és hullámos barna haja, mint a tenger, úgy terült el az arca körül.

Talán az angyalokat festik ilyen szépre. A szeme oly zöld volt, hogy bele lehetett szédülni, mint a haragos Balatonba.

Alakján feszült a nadrág, és a blúz kidomborodott kerek melleitől, különös hatást keltve az őt szemlélő idősebb férfiben.

Amikor odaért mellé, mély meghajlással köszöntötte.

- Kezét csókolom!

- Üdvözlöm, - mondta a nő, és mint aki tisztában van vonzó alakjával, ellibegett a férfi előtt.

Ő meg, mint aki angyalt látott, nézett sokáig utána.

Telt-múlt az idő, a férfi nem tudta felejteni, naponta arra sétált, s leste a kis házat, mikor látja újra azt a nőt, aki egyszeri látásra megbabonázta. De csak a virágok bódító illata szállt feléje, az ajtó nem nyílott.

Már-már feladta, amikor egy csillagfényes este sétált a folyóparton, nézte a víz hullámzását, s meglátott egy parton ülő alakot. Ahogy közelebb ment, megismerte a nőt, aki elmélázva a víz csillogásában gyönyörködött.

- Kezét csókolom!

A nő felnézett, felállt, és a kezét nyújtotta.

- Jó estét!

A férfi kezébe fogta a kis kezet, és heves szívdobogás közepette megcsókolta.

- Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Török Miklós a nevem

- Báthory Melinda - mosolygott rá a nő.

Leültek egymás mellé, és nézték a folyó sodrását.
S a férfi halkan beszélni kezdett...

A nő hallgatta, és közben nézte a vízben a villódzó csillagokat, és arra gondolt, hogy milyen magányosan élte eddig életét, csak a munkája töltötte ki napjait.

Író volt, és a szépség mindig lenyűgözte, azért is vette meg ezt a kis házat tele virágokkal
Ha kinézett az ablakon a hajnalka finom, fűszeres illata pezsdítette a vérét. Ritkán mozdult ki, csak ha már nagyon muszáj volt.

Most zsongott a feje a gondolatoktól és egyre nagyobb figyelemmel hallgatta a férfit. Kellemes hangja elringatta, és apját idézte, mikor kislány korában leültette és mesélt neki.


Úgy érezte, hogy már régóta ismeri.
Most elhallgatott, és a békés csend közéjük telepedett. Csak nézték a vizet, és mindketten elmerültek gondolataikban.

A férfinek egyre hevesebben dobogott a szíve, mert felidézte a nő karcsú alakját, gyönyörű lábait, és attól félt meghallja, hogy szíve hangosan zakatol.
A nő törte meg a csendet.

- Haza kell mennem, mert holnap sok dolgom lesz.

A férfi is egyetértően bólintott, és felsegítette.

- Elkísérhetem?- kérdezte, és a nő beleegyezett.

Nagyon szerette volna magához szorítani, és soha el nem engedni a kezét, de nem merte, csak a szíve zakatolt folyamatosan.

Odaértek a kis házhoz, az utcáról beszűrődő fénynél megnézte a nő a lovagját. Ősz haj, kedves, borostás arc, és a szeme, mint egy ifjú titáné, úgy ragyogott az utcai lámpa fényénél.

- Jó éjszakát! - szólt a férfi, és kézcsókkal búcsúzott.

- Jó éjt! - válaszolta a nő, és eltűnt az ajtó mögött.

Sokáig nézett a becsukódott ajtó után, aztán hazaindult ő is.
Napok, hetek teltek el, és nem látta mégsem, pedig elment a folyó partjára is, hátha találkozik vele.

Egyre szomorúbb és mogorvább lett, csak a nő kötötte le minden gondolatát.
Ott ténfergett a kis ház körül, de csak a virágok buja illata részegítette amúgy is szerelmes szívét.

Már nem foglalkozott semmivel, nem törődött külsejével sem, csak várta, hogy egyszer felbukkan a nő.

Nem is evett, teljesen lefogyott, csak a szeme volt a régi, a tűz parázslott benne, amely megbéklyózta a mindennapjait.

Két hónap elteltével, ahogy őgyelgett az utcán, meglátta a nőt. Már nem is mert a közelébe menni, csak egy virágbokor mögül leste, ahogy végiglibeg előtte karcsú alakjával és finom illatával.

A szíve, mint egy hatalmas fújtató, elkezdett kalapálni. Egyre rosszabbul érezte magát, csak az imádott nőt látta, és a szívét valami szorító érzés fojtogatta, majd a bokor oltalmazó árnyékában eldőlt.
Így találtak rá az arra sétálók napok múlva, arcán boldog mosollyal.

 

 

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Lyza
#17. 2012. július 23. 06:32
Köszönöm, kedves Mimmy!... Örülök, hogy elnyerte tetszésed és igazad van az élet túl rövid ahhoz, hogy hiábavalóságokra fecséreljük...L.
előzmény: Mimmy hozzászólása, 2012. július 22. 23:17
Mimmy
#16. 2012. július 22. 23:17
Gyönyörű, gratulálok. erről az jut eszembe, hogy az élet oly rövid, minden percét ki kell használnunk.
Lyza
#15. 2012. július 21. 08:09
Igen!... A szerelemért mindent!:))))...Köszönöm jöttödet, kedves Kató!...Puszim...L.
előzmény: Juhász Kató hozzászólása, 2012. július 21. 07:57
Juhász Kató
#14. 2012. július 21. 07:57
Szép halál, - ha lehet az elmúlást ezzel a szóval illetni.
Lyza
#13. 2012. július 20. 21:26
Köszönöm a kedves szavakat, drága Csilla!... Szeretettel: L.
előzmény: Csilla hozzászólása, 2012. július 20. 14:23
Lyza
#12. 2012. július 20. 21:25
Kedves Andy!...Köszönöm szépen, az alaposan kielemzett novellámat...Nagyon kedves vagy!...L.
előzmény: andor hozzászólása, 2012. július 20. 11:34
Lyza
#11. 2012. július 20. 21:24
Kedves Mara!... Még most is vannak ilyenek...Csak ritkák, mint a fehér holló...:))))...Köszönöm jöttödet...L.
előzmény: Mara hozzászólása, 2012. július 20. 10:42
Lyza
#10. 2012. július 20. 21:22
Köszönöm szépen, kedves Answer!...L.
előzmény: Answer hozzászólása, 2012. július 20. 09:43
Lyza
#9. 2012. július 20. 21:21
:)...Ejnye...Nem hallottál még hasonló esetről?...Belehalt a bánatba, vágyakozásba...:)))...Nem én öltem meg, nem vagyok gyilkos...Hanem az érzelmei...:) L.
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. július 20. 09:39
Lyza
#8. 2012. július 20. 21:19
Köszönöm az elismerést, kedves Balázs!...L.
előzmény: Balage hozzászólása, 2012. július 20. 09:12
Csilla
#7. 2012. július 20. 14:23
Gyengéd érzelmesség, nosztalgikus sóvárgás, kiváló természet- és emberábrázolás, igényes nyelvi világ ... egyszóval lenyűgöző írás.
andor
#6. 2012. július 20. 11:34
Kedves Lyza!
Egy jól megválasztott, gyönyörűen cizellált téma, két ember találkozásáról! Az egyik, a nő, becéző, lelket megérintő beszélgetésre vágyik, és mindene megvan ahhoz, hogy ezek elvezessenek egy mindent elsöprő szenvedélyes testbeszédhez. Visszavonultsága leszűkíti az ilyen párbeszédek lehetőségét, talán ezért fogadja el az idős úr bemutatkozását, akitől megkapja a nyugtató, szelíd szavakat, mint egy egyszer megnézhető mozifilmet, és nem óhajtja, ezt a befejezhetetlen filmet többször megtekinteni, nem törekszik egy újabb találkozásra.
Az idősebb úr abban a korban van, amikor a vágy még él benne, de ennek megvalósítására már nincs fizikai képessége. Cserében viszont kapott egy új látásmódot, amit fiatal korban elhomályosít a vad, - nőt mindenáron magáévá tenni akaró, ősösztön. Hidegen tudja a nőt „megvizsgálni”, és tökéletes szépségét magába fényképezni . Nem csoda, hogy fölébred a vágy benne, megérinteni, megszólítani ezt a csodálatos nőt. Mikor mind ez megtörténik, fölismeri reménytelen állapotát, de makacsul ragaszkodik a már megélt öröm megismétlésére. Ez a kettősség lelki válságba taszítja, már nem mer közeledni a nőhöz csak láni akarja. Mikor ez hosszú várakozás és keresés után megvalósul, szíve felmondja a szolgálatot, de a halál se tudja arcáról a találkozás örömét megörökítő mosolyt eltávolítani.
Nekem részletesebb elemzés után ezt mesélte el ez az írás. Még annyit tennék hozzá, hogy ez a reménytelen, de a szerelem tárgyát mindig látni akaró állapot nem csak az időskor sajátja!
Nagy élvezettel olvastam írásodat, gratulálok hozzá!
Szeretettel Andy
Mara
#5. 2012. július 20. 10:42
Drága Lyza,

hol termettek az ilyen lovagok, vagy mikor?

Romantikus írásodhoz szeretettel gratulálok: Mara
Answer
#4. 2012. július 20. 09:43
Hű, ez nagyszerű!
Szeretettel: answer
Eliza Beth
#3. 2012. július 20. 09:39
Azt a mindenit! Ez ám az érzések tárháza!
Azért nem kellett volna megölni :-(
Balage
#2. 2012. július 20. 09:12
Kemény, jó írás. Grat!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek