Vedres- Nagy Ibolya: Giovanni hazatér

Csak vártam, vártam egyre, hogy valakit megihlet a tavaszi mandalám. Hogy ez nem történt meg, fogtam magam, és írtam én egyet hozzá.

 

Vedres- Nagy Ibolya: Tengerlovag hazatér - Giovanni hazatér

 

 

Szakadt vitorlájú, ütött-kopott hajó kötött ki a kietlen, magányos tengerparton. Sirályok hada és fel- felcsapó hullámok köszöntötték a partra lépő idős férfit. Giovanni sötétre cserzett arcát még utoljára megmerítette a tenger felől fújó, sós szélben. Rövidlátó szemeit összehúzva biztos pontokat keresett rogyadozó lábai számára. Kopott felöltője zsebéből előkereste távcsövét és a távolba kémlelt.

A parti sziklák közt botlatozva még egyszer visszanézett sok vihart túlélt hajójára, majd imbolygó járással rátért a faluba vezető ösvényre.

 A nap már magasan járt, mire a falu határához ért. A jó ötmérföldnyi út alaposan kimerítette a hosszú, tengeri úttól amúgy is megfáradt öregembert. Felöltőjét vállára vetve lassan ballagott, kopott, itt-ott már lyukas csizmája egyre jobban törte gyalogláshoz nem szokott lábát.

Amint megpillantotta rég nem látott faluja völgyben megbúvó házait, heves szívdobogás fogta el. Nehézkesen letelepedett egy lombját vesztett öreg fa alá. A felöltő mély zsebéből reszkető kezekkel előhúzta a sok használattól kifényesedett kulacsát. Még jócskán kotyogott benne a rum. Giovanni mohó kortyokban nyelte a naptól meglangyosodott italt. Szomját ugyan nem oltották a langyos kortyok, de sajgó lába fájdalma jólesően enyhült. Hátát nekivetette a fa törzsének, és lassan kába szendergésbe merült. Szíve heves dobogása csillapodott, behunyt szemei előtt színes emlékképek jelentek meg. Látta magát fiatalon, erejének teljében, tengeri csatákban harcolva. Milyen rendíthetetlennek érezte akkor még magát! Játszva megküzdött a legvadabb viharokkal is. Tudta, mindig várja egy biztos kikötő, és minden kikötőben egy újabb és újabb gyönyörű nő.

Szendergéséből egy harkály kopácsolása riasztotta fel. Bizonytalan léptekkel kapaszkodott le a meredek ösvényen. Az út felénél járt, mikor csodálkozva fedezte fel, hogy régen látott lakhelye házai rubin színű drágakövekként veszik körül a falu szív alakú, zöld terecskéjét. Szíve újra hevesen dobogni kezdett, lábaiba friss erő költözött.

Szinte futva ért a falu legszélső háza elé. A kis kunyhó előtt egy délceg tartású asszony állt. Mélykék, földig érő ruhát viselt, dús, ősz haja a vállára omlott. Fénylő, kék szemében huncut mosoly bujkált és ezüstszínű hajkoronája fénylőn vette körül márvány simaságú arcát. Jobb kezét a lovag üdvözlésére magasra emelte, a ballal pedig szorosan fogta egy kis éjfekete hajú fiúcska kezét. A kisfiú csodálkozással vegyes ijedtséggel tekintett az ismeretlen férfira, majd arcát az asszony szoknyájába rejtve elfordult tőle.

-Hát hazataláltál végre te vén csirkefogó?- szólalt meg az asszony csengő hangon. -Gyere közelebb, itt vár rád az unokád!

 

 

Folyt. köv...

 

 

 

Az ihlető mű

Játék részletei...

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Döme Zsuzsa
#5. 2012. szeptember 17. 20:17
Sajnálom nagyon, hogy néhány hétig nem olvasgattam itt a tollal.hu-n, pedig ez valóságos gyöngyszem.
Violet
#4. 2012. május 18. 11:51
Úgy gondolom, nagyon pontosan ráéreztél írásom mondanivalójára. Egyszer mindenkinek rá kell ébrednie,-mert soha nincs késő!- hogy melyik út rendeltetett a számára.
Köszönöm a hozzászólást!
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. május 18. 09:24
Fer-Kai
#3. 2012. május 18. 09:24
Érdekes, és abszolút szubjektív, hogy engem most egy mellékesnek tűnő mozzanat, mondat fogott meg leginkább.
A harkály kopácsolása, mint felébresztés, gyógyítás, gyógyulás (kezdete).
Érdekes szimbólum, akár tudatos volt, akár nem.
Ráadásul néhány napja találkoztam az utcán szinte testközelben egy harkállyal, aki egy idős fa mögül bukkant elő szemmagasságban, s nem is ijedt meg tőlem, hanem ment fölfelé a törzsön, kopácsolva - keresve-kutatva, gyógyítva.
Balage
#2. 2012. május 18. 04:16
Tetszett.
Remélem, sokan fognak még írni képedhez ;o)
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek