Vedres- Nagy Ibolya: Éjféli Nap

Anna kezdettől fogva kicsit félt a férfitól, riasztotta szótlansága, de még jobban a szúrós, kutakodó nézése, mellyel mintha állandóan a ruhája alá próbált volna furakodni...

 

 

Mikor már semmi nesz nem hallatszott a szomszédos szobából, Anna óvatosan felült az ágyban. Pár percig mozdulatlanul várta, hogy heves szívdobogása lecsillapodjon. Közben szeme lassan alkalmazkodott a sötétséghez. Az ablakon beszűrődő halvány fényben kitapogatta a még délután gondosan kikészített ruháit, és csendben felöltözött. Lábujjhegyen az ablakhoz ment, és résnyire nyitotta. A március végén szokatlanul hűvös levegő beáramlott a szobába. Fázósan húzta össze magán a vastag gyapjúkardigánt. Nem baj, ha nem lesz meleg a szobában, így biztosan ébren tudok maradni, gondolta megnyugodva.

 Így, tetőtől talpig felöltözködve gyorsan visszabújt az ágyba. Hanyatt feküdt, a takarót felhúzta egészen az álláig. Az éjjeliszekrényen lévő ébresztőóra világító számlapja 23. 05-öt mutatott. Már csak egy óra hosszát kell kibírnom, és megszabadulok innen végre, gondolta reménykedve.

 Anna két évvel ezelőtt, a tizenhatodik születésnapján tudta meg, hogy akit ő anyjának hitt, az igazából a nagynénje. Egy osztálytársa édesanyja világosította fel, és az asszony egyáltalán nem lepődött meg, hogy bizalmas közlése egy csöppet sem rendítette meg a kislányt. Mindenki tudta a városban, hogy Annával milyen ridegen bánik az anyja, de csak egy messziről jött, új osztálytárs suttogva továbbadott értesülése fedte fel végül az eddig is sejtett titkot.

 A nő, akit eddig Anna anyjának hittek, tizenhat évvel ezelőtt költözött a városba. Mindenkinek azt mesélte, hogy fiatalon maradt özvegyen a kislányával. A helyi varrodában helyezkedett el, senkivel nem barátkozott. Egy idős, beteges asszonynál vett ki albérleti szobát. Hamarosan híre ment a városban, hogy a néni eltartási szerződést kötött új lakójával. Mivel a magányos asszonyt soha senki nem látogatta, rokonairól sem tudtak semmit, a városban senki nem ütközött meg azon, hogy az új albérlője vállalta a gondozását.

 Amíg Anna óvodás volt, az óvónőknek semmi nem tűnt fel. A kislány nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak látszott. Az iskolakezdés előtti nyáron azonban meghalt az idős néni, és a szép, kertes házának egyedüli tulajdonosa végleg Anna anyja lett. Pár hónappal később a néni megüresedett szobájába új albérlő költözött. Senki nem tudta, honnan került a városba a szúrós szemű, hallgatag férfi. A korát sem lehetett megállapítani, fekete keretes szemüvege felnagyította sötét szemét, arcát pedig csaknem teljesen beborította dús, fekete szakálla, amelyhez rendkívül tömör bajuszt növesztett. Erős izomzatú, robosztus testalkata sejttette, hogy fizikai munkán edződött. Egy kőfaragó műhelyben kezdett dolgozni, esténként el-eltöltött egy röpke órát a műhelyhez közel eső kiskocsmában, de sem munkatársaival, sem az utcabeliekkel nem barátkozott. Már vagy fél éve lakott Annáékkal, mikor kiderült róla, hogy börtönből szabadult, de hogy miért volt elitélve, senki nem tudta. Találgattak róla mindenfélét, de előző életéről csak nem akart semmi sem kiderülni.

 Anna anyjától senki nem merte megkérdezni kiféle, miféle a befogadott férfi. Az asszony ugyanis már az első kíváncsiskodó szomszédasszonyt nyersen rendreutasította, hogy ne avatkozzon más dolgába.

 Anna kezdettől fogva kicsit félt a férfitól, riasztotta szótlansága, de még jobban a szúrós, kutakodó nézése, mellyel mintha állandóan a ruhája alá próbált volna furakodni. Ha csak tehette, kerülte az új lakót. Anyja láthatóan ezt nem is nagyon bánta. A negyvenes évei elején járó sovány, fénytelen bőrű asszony már az első napoktól kezdve észrevehetően megváltozott. Meleg vacsorával várta a munkából hazaérkező férfit, és rendszerint pár üveg sört is behűtött a számára. Annát már korábban megvacsoráztatta, majd a szobájába küldte. Finomabbnál finomabb falatokkal kényeztette, és kezdettől fogva Andrásomnak nevezte újdonsült albérlőjét. A bőséges vacsorák eredményeképpen Anna anyja vékony, már ráncosodni kezdő arca kitelt, kisimult, szikár teste láthatóan kigömbölyödött. Talán fél év telhetett el a férfi beköltözése óta, mikor Anna véletlenül rájuk nyitotta az apró fürdőszoba ajtaját. Nem is fogta fel igazán, hogy mit látott, mert anyja durván felcsattanó hangjától megrémülve szélsebesen kimenekült a helyiségből.

 Ettől kezdve még jobban kerülte a férfit, és úgy tűnt, a férfi sem sok ügyet vet rá. Anyja viszont, ahogy Anna cseperedett, egyre inkább szemmel tartotta. Minden percéről elszámoltatta, minden vele kapcsolatos dologról tudni akart.

 Amíg a kislány még csak alsó tagozatos volt, nem lázadt az otthoni szigor ellen, de ahogy teltek az évek, és Anna igazán csinos kamaszlánnyá serdült, anyja már nem ellenőrizhette minden percét. András is egyre gyakrabban tapogatta végig a kislány karcsú, formás alakját szúrós pillantásaival. Ez az akkor már az ötvenes évei elején járó szeretőjének is hamarosan feltűnt.

Elhatározta, próbára teszi a férfit. Anna tizenharmadik születésnapja után pár nappal, egy szombat reggelen egyedül indult bevásárolni. Addig mindig magával vitte a kislányt is, ha a férfi szabadnapos volt. Mielőtt elindult, felébresztette a még mélyen alvó Annát, és ráparancsolt, hogy takarítsa ki a szobáját. Neki még a fodrászhoz is el kell mennie, tizenegy előtt nem fog hazaérni. Jó hangosan beszélt, hogy az előszobában cigarettázó férfi is jól hallhassa minden szavát.

 Amint az asszony elhagyta a házat, Anna az alvástól még félig kábultan kibotorkált a fürdőszobába. Hogy felfrissüljön, a langyos zuhany alá állt. Anyja soha nem engedte meg, hogy a fürdőszoba ajtaját magára zárja, így most sem fordította el a kulcsot a zárban. A víz zuhogásától nem vette észre a mögéje lopakodó férfit. Amikor pedig a durva kezek derekánál fogva kirángatták a tus alól, kézzel-lábbal tiltakozni kezdett. A férfi teljes erejéből lelökte a védtelen kislányt a fürdőszoba szőnyegére, és teljes testével ránehezedett. Anna kétségbeesetten próbált kicsúszni támadója alól, de a heves mozdulattól beverte a fejét a fürdőkád szélébe. Elsötétült előtte a világ, és már semmit sem érzékelt abból a rettenetes jelenetből, ami ezután következett.

 A váratlanul hazaérkező anyja azonnal mentőt és rendőröket hívott. Annát a kórházba, a férfit pedig előzetes letartóztatásba vitték. Akkor derült ki, hogy nemi erőszak miatt volt már előzőleg is büntetve.

 A kétségbeesett asszony szeretője hűtlensége miatt a kislányon állt bosszút. Hosszú éveken keresztül rabságban tartotta, a lehető legridegebben bánt vele. Az általános iskolai évek alatt sikerült is szinte mindenkitől leszigetelnie, de amint Anna középiskolába került, már nem tudta olyan szoros felügyelet alatt tartani őt. A kislány osztályfőnökének feltűnt tanítványa furcsa zárkózottsága. Az események ezután gyorsan követték egymást, a segítőkész tanárnő fülébe is hamarosan eljutott a suttogva terjesztett híresztelés, és felkutatta Anna igazi anyját. Kiderült, hogy a vérszerinti anya csupán tizenöt éves volt, mikor megszülte kislányát. A felháborodott szülők kitagadták megesett lányukat, akit távoli rokonok vettek magukhoz. Az apró Annát pedig a legidősebb, Julianna nevű lányuk próbálta sajátjaként felnevelni.

 Néhány hónappal ezelőtt titokban találkozhatott végre Anna vérszerinti anyjával. A még mindig csak harminchárom éves fiatal nő pedig attól kezdve alig várta, hogy lánya betöltse a 18. évét. Ám nagyon jól tudta, hogy nővére szépszerével nem adja oda neki a még középiskolás Annát. Más megoldást nem talált, elhatározta, hogy megszökteti a lányát.

 Anna óvatosan kibújt a takaró alól. Belelépett az ágy végébe készített cipőibe, végül magára vette bélelt dzsekijét. Ösztönös mozdulattal a kabát jobb zsebébe nyúlt, hogy elővegye mobiltelefonját. De a zsebben csak egy összegyűrt papír zsebkendőt talált. Remegő ujjakkal keresgélni kezdett a bal zsebben is, de ott sem találta meg a telefont. Lábujjhegyen az ajtóhoz lépett, de mielőtt megnyomhatta volna a kilincset, az ajtó nagy robajjal feltárult. A nevelőanyja rontott be rajta. A félhomályban sejtelmesen világított bokáig érő hálóinge, őszes haja kibontva, kócosan meredezett eltorzult arca fölött. Jobb kezében magasra tartotta Anna világító kis telefonját. Hangos üvöltéssel vetette magát a rémülettől szoborrá merevedő lányra.
- Hogy merted ezt megtenni velem, aki anyád helyett anyád voltam! Ezért most megfizetsz!
A telefont teljes erőből a falhoz vágta, majd mindkét kezével szorosan átkulcsolta a még mindig mozdulatlanul álló lány nyakát. A csontos ujjak szorítása egyre erősebb lett, Anna úgy érezte, rögtön szétrobban a feje az elviselhetetlen forróságtól. Minden erejét összeszedve megpróbálta lefejteni nyakáról a bilincsként ráfeszülő ujjakat, de minden ereje elhagyta, és úgy érezte, megállíthatatlanul zuhan egy feneketlen, sötét mélység felé.

 A következő pillanatban hirtelen nappali világosság támadt a szobában. Egy szélroham kicsapta az eddig csak résnyire nyitott ablakot. Az eddig csillagtalan, sötét égbolt közepén izzó napkorong árasztotta sugarait a földre. A sugarak a szivárvány minden színében pompáztak, vidáman cikázva vették körül a narancssárgán égő napkorongot.

 A jéghideg ujjak tehetetlenül hulltak le a félig ájult lány nyakáról. Az égbolton tovább villództak a fények, Anna lassan magához tért a rémület okozta kábulatból. Nagynénje gyöngéden átkarolta a vállát, és a nyitott ablakhoz vezette.
- Nem tartalak vissza többé - szólalt meg szokatlanul mély, bársonyos hangon. - El kell hogy engedjelek, járj most már a magad útján!

 A kertet varázslatos fényárban fürösztötte az Éjféli Nap és a kertkapuban ott állt Anna édesanyja. Derékig érő, bronzvörös, dús haján vidám táncot jártak a sokszínű, villogó napsugarak.

 

 

 

 

A kép forrása

A játék részletei...

 

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Fer-Kai
#7. 2012. március 15. 21:35
És természetesen: egy nagy-nagy köszönet!
előzmény: Fer-Kai hozzászólása, 2012. március 15. 21:35
Fer-Kai
#6. 2012. március 15. 21:35
Lehetne még érlelgetni (itt-ott előforduló szóismétlések kiirtása, az időbeli arányok, a dramaturgia - Eliza által is jelzett - kiigazítása), de nagyon érdekes, drámai megközelítés.
Ha én lennék az író - saját műveimtől is igyekszem mihamarabb eltávolodni, kívülről, felülről szemlélni, hogy visszatérve hozzá (még :) jobbá tehessem -, azon törném a fejem, milyen utalásokat, előképeket (álmot, legendát, látomást?) tudnék elhelyezni a történetben, amelyek kicsit előkészítenék és még jobban felerősítenék a zárójelenet misztikus erejét.
De így is különös élmény volt - javítási késztetéseim abból is erednek, hogy a kép kapcsán máris magaménak éreztem.
Violet
#5. 2012. március 15. 13:17
Kedves Eliza Beth!
Azért még a leggonoszabb mostoháknak is kell adni egy utolsó esélyt, ha másként nem lehet, akkor az alkotó képzelet erejével!
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2012. március 15. 06:47
Eliza Beth
#4. 2012. március 15. 06:47
Természeti csoda ide vagy oda, nekem túl hirtelen a nagynéni megtérése. De azért örülök, hogy megtért!
Juhász Kató
#3. 2012. március 14. 19:53
Megrendítő. Nekem is ez a szó jutott eszembe.
A nagynéni - azt hiszem - helyesen döntött, hogy
elengedte Annát.
Fitó Ica
#2. 2012. március 14. 17:22
Megrendítő történet.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek