Vándorúton

Vándorúton Valahol, valamilyen formában mindenki vándorol valahová. Van, aki kocsival, van aki vonattal, van aki családdal, s akad ki csak úgy gyalog, szemben a világgal.

Vándorúton

 

Valahol, valamilyen formában mindenki vándorol valahová. Van, aki kocsival, van, aki vonattal, van, aki családdal, s akad, ki csak úgy gyalog, szemben a világgal.

Vannak emberek, kik hivatásból, céllal vándorolnak, s újra meg újra útra kelve, lelkük talán soha meg se pihenne. S akadnak olyanok is, kiknek ezt a sorsot adá az élet, se otthonuk, se társuk, hol szívük nyugovóra térhet.

De útra kél a leány is, az első randevútól az oltár felé vándorolva, s csak remélheti, hogy az út, melyre lépni kész, nem csak szurokkal van bevonva. Ki előbb, ki később lép az útra, vállára akasztott zsákjában mindenkinek a maga sorsa. Ki bátran gondol a jövőbe, félelmet szíve nem ismerve, mint a gyermek szülővel dacolva, inkább megy világgá, minthogy rendet rakjon naponta. S anyja már készíti is a tarisznyát: - Rajta Fiam, indulj hát!

Arcán szelíd mosoly játszik, de szívében a félelem szikrázik.

- Csak hamar térj is vissza! - fut át rajta a gondolat, mely mosolya mögött kimondatlanul ott marad.

S akadnak, kik félénken lépnek az útra, hosszas tervezgetéssel, odébb-odébb halasztva, míg valaki meg nem taszítja; - Ugyan induljon már valahova!

Vándorol a varrónő is, miközben más kabátját varrja. Egyszer talán az Ő terveit viszik rá a szalagra! S gondolatban messze jár, hol kelmék suhanása lebben, de kattogva húzza a gép vissza, álmok rengetegéből a való világba. Ám útra kélt a gondolat, épp ott a gép alatt, s talán egy vándor viszi messzi vidékre a kabátba varrt álmokat.

A költő is vándorol, s lélekben szíve szárnyal, tolla rezdül, betű gördül, útravaló is akad.

Vándorol a festő munkája is, s ha szerencsés, sokfele megfordul, s általa mások a festő szemével látják a világot. S útra kélt a szín, a fantázia, a festmény által útra kélt a festő maga.

Mindannyian vándorolunk, még, ha nem is tudjuk, nem is látjuk. Ki tettekkel, ki gondolatokkal járja be a világot.

Olyanok vagyunk, mint a szőlő, mit a gazda gondos munkával nevelget, s mikor beértünk, tovább dolgozik, hogy testes borrá váljunk, s minden cseppnyi verejtéket magunkban hordozva, útra kelünk más országokba.

Vándorolunk, ha kell, ha nem, hisz hosszú az út előttünk. Sokan hiszik, hogy majd máshol könnyebben is élhetünk. Elindulunk gyermekszívvel, tarisznyánkban szinte semmi, s lassan hajunk őszbe fordul, de szívünk marad talán a régi. S útra kelünk akár a gondolat, mit az író egy könyvbe rak, s vándorol majd kézről-kézre, neves boltból régiségbe.

Tarisznyánk már húzza vállunk, nem könnyű az út, min járunk. De megyünk tovább megrakottan, ki telve örömmel, ki csak gonddal, búval.

S midőn eljő a nap, hogy a Mindenható maga elé hívat, tiszta lélekkel járuljunk elébe, tudván, hogy az út itt véget ére. Őszintén ott elmondhatjuk, nem hiába Vándoroltunk.

 

 

„Töröki" Papp Erzsébet

 

A kép forrása

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Töröki Papp Erzsébet
#3. 2014. augusztus 28. 14:21
Kedves Csilla!
Örülök, hogy megnyerte tetszésedet! A könyvnek ugyanez a címe, s hasonló gondolatmenet van mindegyik írásban. 2014. 09. 29. - kén lesz a könyvbemutatóm a Nyíregyházi Városi könyvtárban 16.30 h-kor. Ha tudsz gyere el, igyekszek változatos délutánt biztosítani minden jelenlevő részére.
Üdvözlettel: Juhászné Erzsike
előzmény: Csilla hozzászólása, 2014. augusztus 12. 20:40
Csilla
#2. 2014. augusztus 12. 20:40
Kedves Erzsi!

Tetszik a gondolatmenet, a rímelős mondatalkotás, a barangolásod az Élet vándorútján.
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek