Tyúk és medve - 2021. november 11.

Haydn két híres szimfóniája is felcsendül az est folyamán

 

 

Már a barokk korban keletkeztek olyan kompozíciók, amelyek a háziállatok megjelenítésére törekedtek. Ez a hagyomány a klasszika korában is folytatódott, így nem meglepő, ha az Esterházy hercegek rezidenciális muzsikusa, Joseph Haydn is komponált szonátát, szimfóniát vagy menüettet, melyekkel megidézi a kotkodácsolás, a medvebrummogás, vagy épp az ökörbőgés hangzását.

 

A Nemzeti Filharmonikusok november 11-ei koncertjének nem véletlenül Tyúk és Medve a címe, ugyanis Haydn két híres szimfóniája is felcsendül az est folyamán. A G-moll (Tyúk) szimfónia nyitó, a C-dúr (Medve) szimfónia záró darabként hangzik el. A két mű közé ékelődik Haydn énekhangra és zenekarra írt kései terméséből az egyik leghangsúlyosabb mű (Scena di Berenice), mely egy őrülési folyamatot ábrázoló, drámai, éles fordulatokkal teli jelenet, valamint Gyöngyösi Levente: II. szimfónia.

 

A Nemzeti Filharmonikusok vendégeként két kiváló fiatal magyar művész lép fel: az énekesnőt, Kristóf Rékát az egész ország ismeri, a karmester pedig Farkas Róbert, aki éppolyan otthonosan mozog Nyugat-Európa híres koncerttermeiben, mint a hazai pulpituson.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek