Tűnődés a vonaton

Budapest, Keleti pályaudvar. Intercity indul 13 óra 5 perckor Győrön át Sopronba.

Az egyik kocsiban megsárgult lapú, kemény borítójú noteszfélét olvasgat egy idősebb nő vagy férfi. Első ránézésre nehéz megállapítani a nemét. Rövidre vágott frizurája enyhe hullámmal íveli a homlokát, fülénél hátrafésült, őszes haja a tarkója alá ér. Fémkeretes szemüvege az orra hegyén, így olvasni is tud, de az okuláré fölött körbe is nézegethet. Nem sok ránc barázdálja az arcát, inkább csak a bőre ereszkedett meg, na, de ennyi idős korban ez teljesen természetes. 70-80 körül járhat. Van benne valami megkapó, valami figyelemre méltó.

Fekete öltönye vagy nadrágkösztüme(?) alatt szürke, zöld csíkos pulóvert visel, nyakában fekete bőrláncon mellig érő, kerek medál, olyan, mint egy brosstű. Kezében toll, valamit írogat a noteszba, vagy inkább könyvbe. Beletúr ápolt hajába, közben mintha nevetgélne magában. Lapozgat, írogat, ásítozik, próbálja nyitva tartani a szemeit. Szép nagy barna szemei vannak, a szemhéja csak kicsit lóg rá a pilláira. Előredől, talán a vonat rázkódásától. Állát lassan végigsimítja. Ujjai bütykösek, kezei eresek és nagyok, férfiasak. Lehet, hogy mégiscsak férfi? Előrelapoz, majd hátrafelé, az egyik lap szélére hosszú vonalat, margófélét húz.  Megint lapoz, határozottan látszik, hogy keresztet rajzol. Széles száját kicsit összeszorítja, akkurátus mozdulattal pörgeti a lapokat, mint valami szélkereket. Egyik oldalnál elidőz, motyog valamit, felnéz a szemüvege fölött, mozdulatlanul elmélázik, lassan lecsukódik a szeme, de csak egy pillanatra. Olyan, mint akit elvarázsoltak.

Jön a kalauz, odanyújtja neki a jegyét, és újból belemerül a könyvbe. Egy aláhúzás, firkantás. Mintha dolgozatot javítana. Tanár lehetett, vagy professzor, esetleg művész?

Megáll a kezében a toll, a könyvlapok szanaszét ágaskodnak. Hol is tartottam? – talán ezt gondolja magában, miközben előre, hátra forgatja a lapokat, összehasonlítgat, megint ír, csücsörít a szájával, mosoly ül az arcára. Kipillant az ablakon, jobbra-balra forgatja a fejét. Rám néz. Észrevette, hogy figyelem? Jóságos az arckifejezése.

Másik könyvet vesz elő a szemközti ülés alatt elhelyezett utazótáskából. A megszokott mozdulattal elkezdi lapozgatni a szürke borítású, kisebb alakú irományt. Ölében tartja, és mélyen beszívja a papír illatát. Megdörzsöli a szemét, összeráncolja, majd felhúzza a szemöldökét, egy keveset írogat ebbe is, aztán visszateszi a táskába. Cukorkát vesz elő, kibontja a papírból és szopogatja. Savanykás lehet, lerí az arcáról. Komótosan feláll, átsétál a túloldalra. Most már biztos vagyok benne, hogy férfi. Görnyedt tartással az ülés támlájára támaszkodik, és hosszasan figyeli a sínek mellett elfutó fákat. Komárom környékén járunk. Kimegy a mosdóba, és visszaül a helyére. A megsárgult könyvlapokat forgatja ismét, közben kifelé tekinget. Megtámasztja fejét a kezével, a pulóver alól kivillannak a barna öregfoltok. Köhint egyet, mosolyra húzódik a szája, elréved, lassan lecsukódik a szeme, feje előrebillen, de csak egy pillanatra. Áloműzésképpen egyre szaporábban lapozgat, és ütemesen dobolgat az asztalon valami ébren tartó ritmust. Talán Mozart szimfóniát vagy népdalt dúdolgat magában. Nincs szüksége fülhallgatóra és MP3 lejátszóra, a dal a lelkében szól.

Végigsimítja a tarkóját, van ebben a mozdulatban valami színészi. Becsukja a könyvet, mellkasához szorítja, mint egy barátot. A táskában eldőlt ásványvizes flakont felállítja, és elteszi az olvasnivalót. Leveszi a szemüvegét, eligazítja a tokjában, a könyv mellé csúsztatja. Behúzza a cipzárt, felnyújtózkodik, a csomagtartóról lehúzza a kabátját és egy kisebb táskát. Felveszi a sötétszürke, sportos dzsekit, gondosan nyaka köré tekeri a kockás sálat, és felteszi fejére a fekete simlis sapkát. Megcsörren az őslelet mobiltelefonja. Valaki már várja.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Csilla
#3. 2017. december 2. 20:04
Kedves Fer-Kai! Köszönöm megtisztelő figyelmedet, és a véleménynyilvánítást. Ez az eset megtörtént még tavaly, ugyanúgy, ahogyan leírtam. Annyira megfogott az idős ember minden mozdulata, hogy nem tudtam levenni róla a szemem. Papírlapot, tollat vettem a kezembe, és jegyzetelni kezdtem a benyomásaimat, de csak szavakban,aztán otthon szövegbe öntöttem. Ha nem lett volna érdekes számomra ez az Ember, akkor egy sort sem tudtam volna írni róla. Még most is érdekelne, hogy vajon művész lehetett-e, vagy tanár....?
Fer-Kai
#2. 2017. november 28. 14:12
Általában nem kedvelem a hosszas, naturális leírásokat. Sokszor öncélúak, feleslegesek - tehát fárasztóak.
Most mégsem lankadt el a figyelmem. Minden hétköznapinak tűnő mozzanat, mozdulat mélyen emberivé, jelentőségteljessé, emelkedetté vált ebben a leírásban. Szinte ünneppé. Talán azért - minként a zárómondat végtelenül egyszerűen kimondja -, mert valaki várja.
És azért, mert az írás szerzője figyelmet szentel (de szeretem ezt a sokatmondó kifejezést!) erre az emberre.
Szeretettel figyelik - figyelnek rá -, és szeretettel várják...
Kell ennél több?
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek