Tükröm, tükröm

Az emberi élet könnyen megtörhető. Néha még fegyver sem kell hozzá.


Besokallt. Amikor anyja magával ráncigálta őt a vizsgálatra, majd mikor a bíróságon hallgatta végig szülei marakodását, egész egyszerűen megszűnt Emmának lenni. Az utolsó csepp a pohárban minden kétséget kizáróan az volt, amikor szembesült azzal, hogy az apa mocskos kis köznévvé változott. Csupasz, idegenül csengő vezetéknévvé, genetikai árulássá. Elemmátlanodásának folyamata tehát valahol itt kezdődött. Egyre gyakrabban nézte magát a tükörben, de valahogy nem látta meg, amit keresett. És vajon mit keresett? Sokáig kutakodott, tapogatta az őt bámuló tizenéves lány testét, arcát, aztán feladta. Elfogadta.

- Nem ennél egy pár falatot?- kérdezte. Pár hónap elteltével már nem kérdezett, hanem ráparancsolt, egyre durvábban, ő pedig érezte, megfullad, hogy ráülnek mellkasára, hogy beletolakodnak életterébe. Az egyetlen területre, amely még számára érintetlen, tiszta, autonóm kontrollterület maradhatott volna.
Letörölte a párát a fürdőszoba hatalmas tükréről. Egy pillantást vetett a sárgás, csontos arcra, majd a szokásos ellenőrzésbe kezdett. Bordáit számolgatta, leginkább azt, amelyek már utat törtek maguknak a bőre alatt. Átfogta combját, még mindig sikertelenül próbálta őket átérni kezeivel. Dühös lett. Ilyenkor mindig kiszakíthatatlan düh munkált benne. A csuklóját minden gond nélkül képes volt átérni bal kezével, ettől kissé megnyugodott. A maximumra kapcsolta a fürdőszobai fűtést. Didergett. Kinyitotta a mosdó feletti szekrényt. Rendet tett, megint. Nem tett rendet, ismét csak rohadtul tudni akarta, mit rejtegetek a retiküljeimben. Nem talált semmi kompromittálót, mosolyodott el belül cinikusan. Kívülre már képtelen volt kikényszeríteni a mosolyt. Hashajtó és egy szem erős nyugtató a szemhéjpúder egyik eldugott szegletében, vízhajtó egy majdnem üres arctonikos üveg kupakjába ragasztva celluxszal. Most nem, nemsoká hazaér, rá fog jönni, ha beállok, vagy ha a vécén ülök.
Bentről hallotta, amint nyílik az ajtó. A kulcs némi baljós recsegéssel vált meg a zártól. Hazaért. Most megfeledkezett a testén folyamatosan fel-le masírozó lúdbőrzésről. Lázas meleg futott át karjain egy pillanatra. A falak a válláig hajoltak. Egy pillanatra azt hitte, rádőlnek. Minden erejét összeszedve próbálta visszatolni őket. A fürdő párája fojtani kezdte. Ki nem megyek, az kurva élet, inkább fulladjak meg itt! A pára elviselhetetlen lett, a szürkés falon fekete pacsnik táncoltak. A kád szélére ült. Nem jó. Szúrta a teste. Magára vette köntösét, hogy a puha pamut enyhítse a kellemetlen szúrást. Mélyeket lélegzett. A pacsnik még mindig ott keringőztek a falon, most már a szivárvány minden színében. Ismerős, maró érzés indult meg a gyomrából. Azt hitte, hányni fog. Kezdett örülni, de a hányinger abbamaradt. Alig hallható pattogás és korgás a gyomorszáj körül. Mint a bonbonok dobozában található, kézzel kipattogtatható nejlon. Ismét cinikus mosoly bujkált belsőjében. Lázadsz? Hát pedig most nem eszünk! Az üresség percek alatt darabokká szedte idegeit.
Anyja lépteit hallotta a folyosó kövén. A kérdéseket és parancsokat kívülről fújta. Ettél? Mit ettél? Nem látni rajtad, na ebből elég, hát nem fogsz te hülyének nézni tovább, királylány! Holnap húzol az orvoshoz, akkor is, ha a hajadnál fogva rángatlak el odáig a nyílt utcán, megértetted!? Hogy verhetett meg a sors egy ilyen idióta, semmirekellő gyerekkel?! Átkozom a napot, amikor megszültelek, csak a bajom van veled, te kis taknyos! Hát nincs elég bajom, most mondd meg, nincs?! Mindent megteszek, különórák, fizetem az összes rohadt különórádat, múlt héten kaptál új edzőcipőket, mindened megvan, de te a véremet szívod, a rohadt élet esne beléd! Apád?! Ne gyere nekem apáddal, ugyanolyan lúzer vagy, mint ő, egy senkiházi! Még csak nem is az apád! Egy idegen lúzer! Azt hiszed, kellesz neki? Senkinek se kellesz!...
Megint játszik. A szokásos játékai. Akkor játsszunk. Beszállok.
Feltolta magát a kád széléről. Nem nézett a tükörbe újra. Ugyanazt a patkányt látná, akit évek óta mindig látott. Aki megszokta rabtartóját, akivel együtt lélegzett, akit már rá se akart bírni arra, hogy elővegye a ketreckulcsot.
A didergés csillapodott. Bőre alól kiszabadította Emmát, hogy utat törjön meleg vöröslő patakként, hogy folyjon spirálban a karján, ha felemeli, s nyelhesse a forró víz, mikor épp leengedi. A pergamenszerű vékony bőr megkönnyebbülten engedte útnak a múltat. Az arc még egyszer beleröhögött saját képébe.
Játszottunk. Kiszállok.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Holly Golighty
#10. 2013. január 22. 21:07
Nehéz írni erre...megpróbálok: Köszönöm a méltatást!!. Az is jól jön, ha egyszer majd jól földbe döngölsz, és elmondod, hogy ez és ez az írás nem jó, ezért és ezért. Mindenképpen segít a véleményed, hogy legyen egy viszonyítási pontom, hogy hol állok éppen írásügyileg!:-)

Jelölj be Face-en, kérlek!. Ági Jónás-ként találsz meg.
előzmény: Csilla hozzászólása, 2013. január 22. 20:54
Csilla
#9. 2013. január 22. 20:54
Nagyon erős írásod egy elkeseredett lány lelki dzsungelébe hatol, aki nem találja helyét a világban, s miután segélykiáltásait nem hallották meg idejében, csendben megtette......
Az "elemmásodás" folyamatát úgy mutatod be, hogy összefüggéseit nem részletezed. A megrázó, borzongató történet tömör lezárása is a mondanivaló mélységét húzza alá.

Ismét remekeltél, kedves Ági, gratulálok.
Eliza Beth
#8. 2013. január 22. 20:36
Fhúúúúúúúú, ez nagyon depressziós. Remélem, kiváló beleérző képességgel rendelkezel!.............
Az elemmátlanodásnak kétszer futottam neki, elsőre valami elem-et akartam kiolvasni belőle :-))
Holly Golighty
#7. 2013. január 22. 20:04
Ez most levakarhatatlan mosolyt csalt az arcomra, Csaba :-))) Köszi!
előzmény: Bedő Csaba hozzászólása, 2013. január 21. 15:16
Holly Golighty
#6. 2013. január 22. 20:03
A Tieid pedig nekem tetszenek:-) Kvittek vagyunk:-) és Köszönöm!!
előzmény: Answer hozzászólása, 2013. január 21. 20:28
Holly Golighty
#5. 2013. január 22. 20:02
Köszönöm, Balage...!
előzmény: Balage hozzászólása, 2013. január 21. 21:29
Balage
#4. 2013. január 21. 21:29
Nagyon kemény, rendkívül jó írás. Gratulálok!
Answer
#3. 2013. január 21. 20:28
Hűha!
Ez magával sodort...
Remek, gratulálok!
Bedő Csaba
#2. 2013. január 21. 15:16
Nehéz szavakat találni az írásod után. Az biztos, hogy remekül fogalmazol, kitűnőek a hasonlatok is.
Az "elemmátlanodás" igazán ötletes, cseppet sem hétköznapi kifejezés.
Nagyon szomorú, sötét, mai szlenggel kifejezve depi az írásod, de csak gratulálni tudok hozzá.

Minden jót!
Hozzászóláshoz jelentkezz be!