Tudta

Nem szaladt el. Látszódott rajta, hogy nem fél, bizonyára hozzá szokott már az emberekhez...


Régen történ, de emlékeimben ma is frissen él az a délután.

Öt- hat évesnél nem lehettem több mikor nagymamám beutalót kapott egy kellemes pihenőre a füzérradványi szanatóriumba. A szép környezet jó hatással volt mindenkire, aki pihenni ment oda. Kicsit mi is megtapasztaltuk, mikor látogatóba mentünk. A kis tisztások vidám futkározásra csaltak minket. A gyermeki kacagásban nem volt hiány, hisz több család is meglátogatta szeretteit. A hatalmas fák pedig, barátságos óriásokként ölelték körbe a parkot. A nyári kánikulában jól esett a hűs árnyékaikban sétálni. Nagymamám még a jövetelünk előtt küldött képeslapot, melyben felhívta a szüleim figyelmét, hogy diót mindenféleképpen vigyünk, és ha lehet héjasat. Elsőnek a húgommal nem értettük mama mért teszi a táskájába. Azt hittük nagymamánk kívánta meg.

A sétánk közben érdekes zajokra lettünk figyelmesek. Füleltünk, kopogás, kopogás után, egy gyerek felkiált: - De aranyos! Még egyszer! - és megint halottuk a kopogást.

- Mit csinálnak?- kérdeztem a felnőtteket - Mit láttak?

- Mókust. - felelte nagymamám - Ti is láthattok!

- Hol vannak?- néztem szét, de persze sehol nem láttam.

- Hoztatok diót? - mama már vette is elő a táskájából - Vegyetek kettőt a kezetekbe és üssétek össze.

Kopp- kopp, kopp- kopp. Közben a fejem járt össze- vissza, de nem láttam egyik fán sem.

- Állj meg egy helyben és figyelj! Közben ütögesd a diókat, ő meg fog találni téged.

Pár perc múlva legnagyobb meglepetésemre néhány méterrel előttem leült egy vörös kis mókus. Olyan volt, mint Misi Mókus a mesében. Kopp- kopp, vertem össze megint a diót. Figyelt! Kopp- kopp, pár lépést közelebb mentem. Nem szaladt el. Látszódott rajta, hogy nem fél, bizonyára hozzá szokott már az emberekhez és a hang is azt jelezte számára, kap valami finomságot. Kopp- kopp, megint pár lépés közelebb, de akkor már az állatka is mocorogni kezdett.

- Ne menj tovább, gurítsd neki oda! -szólt nagyapa. Gurult az első dió. A „Misi Mókusom" kis kezecskéivel gyorsan felkapta, megszagolta, szájába vette és hipp- hopp elillant vele. Olyan gyors volt, hogy nem is láttuk merre szaladt. Húgom is kedvet kapott hozzá, a következő próbálkozás az övé volt. Kopp- kopp. És újra megjelent egy a mókus, de az is lehet „Misi Mókus" volt megint az a kis fürge. Húgom messzebbről gurította oda a csemegét. Nem ért el teljesen az állatkáig. Érte ment, kezébe vette, megszagolta majd eldobta. És szaladt volna el. - Gurítsd oda a másikat, hogy ne mennyjen el!- mondtam neki. Meglepetésünkre azt a diót vitte. Addig, míg eltűnt „Misink", felvettem az el nem vitt diót. Nézegettem, de nem láttam rajta semmi érdekeset. Újabb próba az ott maradt dióval, de az én gurításomra sem vitte el az előbb is ott hagyott csemegét.

- Mi baja van ezzel? Mért nem jó neki? - kérdeztem a harmadik próbálkozás után is. A felnőttek is csak a vállukat vonogatták. Gyermeki kíváncsiságom csak hajtott. Mi olyan más ezen a dión? Kezembe vettem, forgattam jobbra - ballra, körbe- körbe, de nem láttam semmi különöset. Ledobtam a földre, a hangja kicsit érdekes volt. Mintha üreges lett volna. Ráléptem. Meglepetésemre a héj egy teljesen összeszáradt dióbelett tartalmazott.

A mai napig csodálkozom azon a kis jószágon, hogy a teljesen épnek tűnő csemegét, hogy tudta így kiszúrni!

 

 

Gesztenye

Budapest, 2011.10.19.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Gesztenye
#6. 2011. október 22. 02:33
Örülök, hogy tetszett az írásom, És annak is örülök, hogy ilyen sokatoknak van kellemes , vicces élménye ezekkel a kis jószágokkal.
Zsó
#5. 2011. október 21. 16:59
De aranyosak ezek a mókuskák. És milyen leleményesen tudnak diót lopni. A soproni szanatórium parkjában is sok mókusban gyönyörködhettem.
Juhász Kató
#4. 2011. október 21. 14:25
Örülök, hogy Te is szereted a mókusokat.
A kertünkben minden évben kétszer születnek kis mókusok, nagyon kedvelem őket.
Jó, ha sokan figyelnek rájuk és juttatnak nekik
diót.
molnár péter
#3. 2011. október 21. 14:17
Lassan húsz éve, hogy Csillaghegyen befogadtunk egy félszemű mókust, Sanyit. Nagy gazember volt. Köszönöm, hogy eszembe juttattad.
Jót írtál, hátradőltem és vitettem magam a sorokkal. Jólesett...
Answer
#2. 2011. október 21. 12:46
Okosak, de nagyon!
A hangjáról tudják, a rossz tobozt is ledobják a fáról.
Gratulálok, tetszett amit írtál!
Szeretettel: answer
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek