Tömszelence

Beállított hozzá a szállóra egy rokon gyerek

Tömszelence


Még magam is kezdő művezető voltam, néhány hónapja neveztek ki a lúgsűrítő üzembe, amikor egyik délutáni műszakban Lali, a tartálykezelő feljött az irodába, és nagyon vakarta a fejét.
- Mi a baj, öreg? - kérdeztem a velem egykorú, vagy valamivel idősebb munkatársamat, akivel igen jó viszonyban voltunk, a munkásszállón eltöltött néhány előbbi időszak okán.
- Segíts megoldani a problémámat, te jobban ismered a fejeseket, márpedig ehhez a ő segítségük kell!
Elmondta, hogy tegnap beállított hozzá a szállóra egy rokon gyerek, mert még gyerek szegény, alig 16 éves.
- Az Alföldön lakik, vagy inkább lakott, de árva lett hirtelen, a feje fölül elveszett a tető, egy rokon kitúrta, és senkije sincs szegénynek. Egy régebbi levélen megtalálta a címemet, és éhesen, pénz nélkül beállított hozzám. Szerencsére, a szobámban volt egy üres ágy, így be tudtam fogadni, de munkahelyre mielőbb szüksége van. A szállást is legalizálni kellene, mert az a rohadt gondnok, ha megtudja, röpülünk mind a ketten.
Először nem is értettem, miről van szó, de aztán világos lett. Szóval, itt van egy rokon-féle gyerek, aki semmilyen szakmával nem rendelkezik, még életkorban is problémás, de hát senkije nincsen neki, árva lett hirtelen, neki kell állást és szállást biztosítani.
Üres helyem is volt, már kezdettől hiányzott egy segédmunkás a lakatos mellől, akinek a helyét évek óta nem pótolták. Igazából papíron létezett csak a hely, de olyan alacsony bérbesorolással, hogy senki nem jelentkezett rá évek óta. Tényleg ramaty munkakör volt, szinte a segédmunkás segédmunkása volt. Só eltávolító volt a neve, a tartályok alján kiváló sót lett volna hivatott talicskázni. Szükségből hol ez, hol az csinálta meg, akit éppen találtam. A legsürgősebb munkákat akárhogy is, de el kellett végezni, de nagyon nem szívesen álltak rá a munkatársak.
Felvettem a telefont és rákérdeztem a munkaügynél, hogy volna egy jelentkező, most mindjárt, fel tudná-e venni.
- Küldd be hozzám a papírjaival, és fel fogjuk venni, ha elvállalja a munkát! - ez volt a munkaügyes válasza, így mindjárt rövidre tudtuk zárni az ügyet Lalival. Megkértem, hogy készítse fel a fiút. A papírjait nézzék át, és akár holnap munkába állhat. A szállást is sikerült a munkásellátási osztályvezetővel elintéztetni, így máris klappolt minden, megvolt a só eltávolító munkásom, bár még nem is láttam.
Az lett volna a szokásos sorrend, hogy előbb nálam lejelentkezik, közlöm vele a munkafeltételeket, és ha kölcsönösen elfogadjuk egymást, akkor áll neki intézni a felvételt. De most másról volt szó, egy ágrólszakadt szerencsétlen, árva gyereken kellett valahogy segíteni, mégpedig azonnal.
Másnap Barnabás munkába állt.
A III-as műszak volt a miénk, a munkatársaim barátságosan fogadták. Pillanatok alatt otthon volt a fiú is. Volt két idősebb nő, akik szinte a gyerekükként vették körül a szófogadó, igen szolgálatkész, szorgalmas legényt. Amúgy csendes természetű volt, amit mondtak neki, szó nélkül elvégezte, a munkaköri feladatain kívül is. Csoportvezetője is már az elején meg volt elégedve vele, közvetlenül a lakatos-szivattyúkezelő keze alatt dolgozott. Eleinte félt egy kicsit a bőgő, hangos zajjal dolgozó szivattyúktól, de az érdeklődése nagyobb volt a félelemérzeténél, és rövidesen egyéb kisebb munkákkal is megbízták: önállóan el tudott végezni egy-egy munkát.
Pár hónapja dolgozott még csak Barnabás, amikor üzemzavar állt elő: villám csapott a gyári villamos fővezetékbe, és elment az áram egy rövid időre. A szivattyúk is leálltak, újra kellett a rendszert indítani.
Ilyenkor, ha valahol egy kis tömítési hiba volt, azonnal előjött minden. Sorban ömlött az anyag a szivattyúkból, a legsürgősebben el kellett zárni a szelepeket, és pakolást cserélni ilyenkor. Barnabás remekül helyt állt: ki tudta cserélni a tömítést, ami ugyan nem nagy ügy volt, annak, aki tudta, mi a tömszelence, és hogyan kell a pakolást kicserélni. Korábban nem volt rá példa, hogy önállóan oldjon meg ilyen feladatot, de ebben a vészhelyzetben helyén volt az esze. A lakatos, aki közvetlen felettese volt, látta, hogy érdeklődő a fiú, de nem gondolta volna, hogy ennyire stramm fickóval van dolga.
Egykettőre újraindították a szivattyúkat, én magam is meglepődtem, hogy a műszaknaplóba azt írhattam: gyakorlatilag termeléskiesés nélkül lettünk úrrá az üzemzavar által előállt helyzeten.
A következő héten éjszakás műszak volt. Hajnalban elindultam körbejárni az üzemet: a szivattyúkezelő, meg a hasonló munkakörben dolgozók diszkréten bóbiskoltak az asztalnál, de Barnabás nem, ő a tömszelencéket tisztogatta, hogy ha máskor is baj lesz, legyen tartalékban és kéznél ez is.
A következő hónapban őt javasoltam 2oo Ft jutalomra, és mihelyt mód nyílott rá, segédlakatos munkakörbe helyeztettem.
Így lett a szemem előtt egy félénk suhancból értékes munkaerő. Ha megbecsüli a munkát és tisztelettel áll hozzá, magától is szerencsésen alakulhat az ember sorsa.

 

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
bodójános
#3. 2014. január 10. 08:07
Kedves Mara!
Örülök, hogy tetszett az írásom.
Mara
#2. 2014. január 9. 13:07
Szeretettel olvastalak, és a pozitív befejezésnek örülök: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek