Szitakötő aranyszárnyán

Őszi krónika a Poéta Piknikről...


Szitakötő aranyszárnyán

 

A fecskék sokaságai összecsomagolták a motyóikat és útra keltek Afrikába nyaralni. Nem értettem, hogy a mi kedves madárkáink miért késlekednek, itt az eresz alatt. Egyre hűvösebbek a hajnalok, zúg már az erdő őszi hangja. Bőgnek a gímszarvasok a Tóthegyesben, meleg pára kíséri hangjukat. Az augusztusi tikkasztó hőség után hívatlanul toppant be a szeptemberi hideg. Ezek a fecskék nagykabátban akarnak repülni? Ám az is könnyen lehet, hogy a második költés fiókáinak szükségük volt az erőnlétgyűjtésre, hogy erővel bírják a hosszú és fáradtságos utat. Egyik koraesti órában hangos csivitelésre lettem figyelmes. Az erkélysarokban található fészkeknél végre történik valami: A fecskék izgatottan mondták a magukét... "Megyünk már, megyünk!" Talán az ablakomon is betekintettek, és egy Isten Áldást is küldtek felém. „Tavasszal itt leszünk, vigyázz a fészkünkre... csipp-csipp, csivi-csivi" és huss! Reggel üresen voltak a fészkek. A cicáim az ablaknál ülve csak annyit mondtak: "nyau-nyau, minyaú", és ezzel az ügy le lett zárva részükről. A puha ágy közepén összekunkorodva álomra hajtották buksi fejüket, és a fecskékre gondoltak...

Rám is izgalmas napok vártak. 2013. szeptember 20-án pénteken, én is összecsomagoltam a motyómat. Az autóbusz Szurdokpüspöki felé kanyargott, majd az Anna-liget közelében megállt. A két nagy táska fülét megragadva leszálltam a buszról: - „Köszönöm szépen". (Szívességi megálló volt! )

Szeretettel vár az Anna-liget, és a XII. Poéta Piknik!!

A fecskék nagykabát nélkül keltek szárnyra, ám az én hátamon itt a kabát. Hidegen süt a Nap az égből, frissítő a reggel. No lám, egy ismerős arc mosolyog felém a fehér autóból. Ő délnek gurul, én északnak ballagok. Mire a barnára festett kerítéshez érek, Marika visszafordult az autóval, utolért: - „A kulcs a levélszekrényben. Mára ez a szabály! Különben pénzbüntetés." - tudatja velem Marika az Anna-liget „Főnöke". -Értettem, és köszönöm, hogy nem kell a kapu előtt strázsálnom. Kapu ismét bezárva, és megyünk az eszünk után...

MŰVÉSZHÁZ Az ajtóban ott fityeg a kulcs. Olyan, mintha haza jönnék! Ez a faház a szeretet és békesség szigete. Irodalom, költészet, festészet, zene és víg nevetés emlékeit őrzi falai között. A szokott ágyam mellé teszem a pakkomat, és egy nagyot nyújtózkodom. Semmi nem változott! Az első dolgom a vackomat elkészíteni. Hideg lesz az éjszaka itt a fák alatt a fa házikóban. Otthonosra veszem az öltözetem... egy pulóver, két pulóver, három pulóver. No ennyi elég! A kis szekrényke megtelik ezzel-azzal, és egy csodálatosan bekötött könyvvel. Ez most az én nagy büszkeségem...

Széket, plédet ragadok és kiülök a napra melegedni. Szép lett a gesztenyefa, bőségesen megrakodva terméssel. Itt-ott nyílik a tüsi ablak, és a földre ugranak a gesztenyegyerekek. Kopp-kopp, kipp-kipp. A levelek különös zörgése, nesze kíséri a potyogó termést. Saját érdekemben, kiülök a vén gesztenyefa alól... olvasok.

Csapó Lajost megcsörgetem telefonon... "Kulcs a postaládában! Hol vagytok? Mikor értek ide?"

- Hamarosan ott leszünk, kb. 15 perc - feleli Lajos vidám hangon. Ja' akkor megyek a kapuhoz és kitárom, hogy az autóval bejöhessenek, majd visszazárom. A szabály az szabály! (Azt el kell mondanom, hogy a kulcs miatt izgalmakban gazdag óráink lesznek!)

Kontra Marika helyett Borsody Zoli perdül ki az autóból. Van nagy öröm, hogy ismét láthatjuk egymást. Már mutatja is a legújabb makettjét, az itteni volt kastélyról. Közös munka gyümölcse. (Marika említette a volt kastélyt, én fölkutattam a fotókat, Borsody Zoli pedig csodát művelt.)  Lajossal is sok a mondókánk... régen volt július.

Nosza, lássunk munkához!

Mire Marika megérkezett, az asztal a szoba közepén, piros kockás terítő alatt. A padok két oldalt várták vendégeik. Műanyag székek, asztalok megfürösztve a napon melegedtek. Kenyér, zsömle, husika és zöldség a szekrényekben landoltak. A lusta ember kávéja is illatozott, mire Kontra Marika(Szvita) betoppant. Ő a mi táborvezetőnk! (Mindig mosolyog és soha nem fárad...)

Most már irány a főkonyha... tányérok, poharak, evőeszközök, és minden apróság, ami nélkülözhetetlen a gondtalan napokra. A mosogató is a helyére került, mint mondat végére a pont. Lajos bekapcsolta az otthonról hozott hősugárzót, mindenki nagy örömére. Bata Évike és Halász Imre is beballagtak az Anna-ligetbe (Szigethalomról). A kellemesen meleg helyiségben, terített asztal mellett, termőre fordul az irodalmi élet. „Önmagunk példaképei lettünk." Jegyzi meg csendesen Imre bácsi. Milyen igaza van... és mélyen belemerülünk az életünkbe. A Fekete házaspár széppé, tartalmassá teszi az irodalomórákat. Pászti Szabó Zoli családjával és Kis Karcsival,  fiatalos energiával robognak be (sörök a szatyorban), és tűnnek el időnként. Készül az Almanach 2014. A borítót Karcsi tervezte. Julikával a korábbi irodalom-pályázatról folytattunk eszmecserét. Napközben hol kinn vagyunk, hol benn vagyunk, ez a felhők járásától függ. Halász Imre bácsi táskájából előkerül a KLÁRIS-újság. Lapjain ott olvasható „Októberi Szentjános" címmel a X. Poéta Piknik krónikája. Pataki Katalin tollából.

A péntek este tapintatosan kopog be az ablakon... "Térjetek nyugovóra, adjatok pihenést a fáradt testnek! Holnap egy szép nap virrad rátok, és ápolhatjátok az irodalom és a költészet lelkét.„

Szombat reggel halovány szürke színek takarják a Hárs-hegyet, és alig látni esőfelhőket az égen. Kellemes melege születik  a Napnak, percről-percre. A korán ébredők vizet forralnak, és kávéillat kószál az orrunk alá. Az Anna-ligetben mások is jelen vannak, folyamatosan érkeztek az esti órákban. Céges buli zene-bona vigadalmát hallhattuk, hajnali kettőig. Közösségépítő program...

Ám térjünk vissza a mi kedves társaságunkhoz. Szóval, és éhesen körbe üljük a finomságokkal telepakolt nagy asztalt. Évike sütötte kenyérből, fogynak a szeletek. Marika a szalámi műanyag ruháját bontja ki. Paprikát, paradicsomot, uborkát karikázok és kínálgatom... pocsékolásnak helye nincs! Zúg a vízforraló, táncol a víz benne, mézes mentatea készül a bögrékben. Valódi tej is kerül az asztalra. Piros almák és zamatos szőlőfürtök mosolyognak ránk a tálcákról. Ősz van!

Nicsak! Vendégek toppannak be Halásztelekről. Gyalus Imre és kedves párja, Schváb Judit. A terített asztalhoz invitáljuk őket, hogy reggelizzenek velünk. Hamar kiderül, hogy vasárnap estig maradnak. Pászti Szabó Zoliékat is befújja hozzánk az őszi szél. A kellemes meleg kicsalogat minket a teraszra, ott folytatódnak a vidám beszélgetések, fölolvasások. Közben csipegetjük a szőlőt, ropogtatjuk az almákat. Csapó Lajos időnként eltűnik, majd kenyérrel és zsömlékkel tér vissza. Feltűnés nélkül szervezik, irányítják a Piknik napjait... Marika is jön-megy és intézkedik ebéd dolgában.

Autó zúgását halljuk... Julika otthon hagyja a férjét, és egy nagy tálca sütemény kíséretében jelenik meg ismét. A társalgásunk ereje abban rejlik, hogy őszintén beszélhetünk a múltról, jelenről és az aggodalommal töltött jövőről. Sok-sok politikai fordulatot megéltek és túléltek az idősebbek. Hiteles szemtanúi a régi időknek. Szeretem hallgatni... Valamennyien örülünk, hogy ennek a kis Alkotóközösségnek tagjai lehetünk.

Az ebédeléskor mindenkinek jólesik a melegétel. A levesestál hamarjában kiürül. A rizses húsból tartalékolunk estére, hátha kell valakinek... soha nem tudni!

Az ebédet követően kezdődik az „ünnepélyes" irodalmi fölolvasó.
Kontra Marika kezd: Tanévnyitó.
Őt követi: Feketéné Bencsik Julianna két írását olvassa föl.
Pászti Szabó Zoli a verseivel kirándulásra invitál minket.
Halász Imre és Bata Évike is a költészet szárnyaival száll.
Csapó Lajos veszi át a szót, és adja tovább Gyalus Imrének és kedves párjának. Fölváltva olvassák verseiket, amelyet szeretetből írtak egymásnak. Mielőtt sorra kerülök, javaslom, hogy tartsunk egy kis szünetet, és kóstoljuk meg Julika süteményét. Amíg a süteményeket ízlelgetjük, hadd mondjam el a gondolataim:

Szándékosan nem tértem ki az alkotások tartalmára, mert számomra valami egészen más volt a „fontos." Láttam valamit, amit a többiek nem. Szerencsémre jó helyen ültem. Egy szitakötő jelent meg fölöttünk, és a szitakötő aranyszárnyán átsütött az őszi nap sugara. E csodálatos tünemény nem sietett sehová, ott navigált fölöttünk. Az irodalmi fölolvasónak díszvendége lett.  Ezüstszínű ökörnyálat fújt a szél az öreg gesztenyefa suttogó lombjai közé. Mint alacsonyan szálló fátyolfelhő, ki eltévedt az égi úton. Ezt az éjszakát már együtt töltik. A Hold fénye csillan majd a gesztenye rozsdabarna levelein, ahol az ezüstszál álmodik.

A következő kérdés fogalmazódott meg bennem: Vajon hány ilyen önzetlen kis közösség létezik hazánkban, akik önzetlenül szolgálják az Alkotókörök törékeny lelkét. Mert az élet mulandó és maradandó. A mi csodás közösségünket nem az UNIO- köldökzsinórja táplálja! Nem a pályázatokon nyerjük a pénzt, és követi majdan az elszámoltatás. Ellenőrzik, hogy jól szolgáltad-e a gazdád érdekeit?! Hallgat a média a halálba kergetett rokkantnyugdíjasokról, hallgat a deviza hitelesek 3000 öngyilkosáról, hallgat a 4,6 millió létminimum alatt élő emberről, és hallgat a 800 ezer családról, akik nem tudnak rezsit fizetni. Hallgat mindenről, amit napi szinten a bőrünkön érzünk.

Olyanok vagyunk, mint az igazhitű szerzetesek, akik oly magasságokban élnek, hogy esténként az Istenek létezését élvezik. Nehéz a valódi igazságot meglelni. Időnként oly parányi, hogy alig látni. Mi is ilyen parányi alkotók vagyunk, a mi kis közösségünk is oly parányi, de mégis ez ad erőt az Alkotáshoz, a holnapokhoz. Életbevágóan fontos, hogy fölismerjük, nélkülözhetetlenek ezek az önállóan lélegző kis közösségek. Az ország különböző területeiről érkeztünk a XII. Poéta Piknikre szeretetből, szabad akaratból. Az utóbbi időkben sok sebet kapott a szívem, a miértekre kerestem a választ... már a Barát is áruló lesz?! Nem tartozom az irigy emberek közé. Nem sajnálom, ha másnak nagy háza van és szép hajója... DE' az már baj, ha ki löknek az otthonunkból, és a napi falatot is kiveszik a szánkból, mert a hatalomnak az is kell! Baj, ha gyermekeink előtt az út lezárva a tudáshoz!

Baj ha az időseknek idő előtt meg kell halniuk, mert útban vannak a hatalomnak. De' útban van az árvagyerek, a beteg ember és mindenki, akinek léte kiadásokkal jár. Sorolhatnám oldalakon az észrevételeim, de nem teszem, mert az Alkotótársaim megtették az imént a költészetükben, elbeszéléseikben. Láttak és hallottak, láttattak és hallattak, amit fontosnak találtak. Minden alkotó a szívét, lelkét adta bele a szavakba, mondatokba. Nehéz út áll előttünk és gyermekeink előtt... ezzel zárom gondolataim.

A fölolvasás folytatódik. Szándékosan maradtam a sor végére. A mű címe: Suttogó platánok.

A hangomat elnyomja a felzúgó szél ereje, mint akit fölháborít, amit hall a platánok fájdalmas sorsáról. Hirtelen, váratlan nagyon hideg lesz. A novellám második szakaszát, benn olvasom az oltalmazó falak között. Kellemes meleget lehel a hősugárzó. Az ünnepélyes irodalmi felolvasó végére ért. A társaság fele szedelőzködik... otthonában tér nyugovóra. Mi, a benn lakók mókázunk, viccelődünk, jókat nevetünk. Évike nekilát vacsorázni, mi pedig szép sorban bekapcsolódunk. Úgy alakult a sorrend, hogy az idősebbek térnek elsőként nyugovóra. Az álommanó engem is szemen dob egy marék álomporral, és én is jó éjt kívánok. Sokáig hallom a beszélgetők hangját és vidám nevetését... már az is lehet, hogy álmodom!?

 

Vasárnap az utolsónap az Anna-ligetben. Szép időt remélve, kukkantunk föl az égre. Szelíden suttog a gesztenyefa rőt levele. Pirosítja orcáját a vadszőlő. Kopp-kopp, földet érnek a fényes ruhába öltözött gesztenyék. A ház sarkán álló fenyő már a pusztulást hozó kórságban szenved. Száradnak a tűlevelek, majd szép lassan megadják magukat a pusztulásnak. Hiányozni fognak a fenyvesek és minden, amit önzetlenül nekünk adtak. Az utolsó reggelinél kicsit csendesebbek vagyunk. A holnap reggel egész más lesz... Marika és Lajos kulcsra zárják a Művészház ajtaját, és legközelebb májusban találkozik a csapat. Az asztalt letakarítjuk, a maradékot gondosan visszacsomagoljuk. Kiülünk a teraszra, és élvezzük a kellemes reggelt. Csörög a telefon és Csapó Lajos „nyergel". Palóc Icukáért megy, és hamarjában itt is teremnek. Közben Szabó Zoli is megérkezik. Gyalus Imre és Judit verseket olvasnak föl. Évike időnként dalra fakad Marikával. Imre bácsi Csörére emlékezik... mesél a múltról. Icukánk rendületlenül gyógyít, körbetekeri az Imre karját, de nem hatástalanul. Az egész liget hallja Imre segélykiáltását! A mindig mosolygó Anett is közénk toppan, ám most gipsz nélkül. Lajos egy sztárfotót készít e pillanatról. Az idő gyorsan szalad... tetszik, nem tetszik, csomagolunk. A kőépületben családi rendezvény van, ezért kint terítünk az udvaron az aranylevelű nyárfák alatt. Az utolsó közös ebéd elfogyasztásán munkálkodunk. Éhesen senki nem indul haza. Búcsúzkodunk a májusi viszontlátás reményében...

Egy pár gondolatot azért még lejegyzek: nagy tanulsága volt ennek a három napnak! Hogy mi volt az? A felolvasott alkotásokból és a beszélgetésekből az sugárzott vissza, (kortól függetlenül) hogy: „A gyerekek soha nem heverik ki a szülői szeretet hiányát!" - Tehet bármily gonoszságot a világ velünk, az soha nem fáj annyira, mint az Anyánk és Apánk rideg szava...

 

Szurdokpüspöki Anna-liget. 2013.09. 20-22.    

 

Pataki Katalin Glica

 

A kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Eliza Beth
#6. 2013. október 15. 15:45
Hű, ez nagyon titokzatos válasz. Lyukas az oldalam, s ez a te bűnöd!
előzmény: Pataki Glica hozzászólása, 2013. október 15. 07:44
Pataki Glica
#5. 2013. október 15. 07:44
Szia! Valóban nem tétlenkedem, csak nagyon fájt a szívem, mert bántották...akiről azt gondoltam, hogy a barátnőm, alkotótársam. Sok embert rászedett a hamis álnokságával...Már nem tud több kárt okozni, tettünk ellene. Szóval, ismét kék az ég, és zöld a fű! Munkára föl!!!!
Üdvözlettel:Glica
előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2013. október 14. 04:47
Pataki Glica
#4. 2013. október 15. 07:36
Kedves Ágnes! Hálásan köszönöm, hogy Olvastad soraim, gondolataim. Rémséges dolgok zajlanak ebben az országban...ám hál' Istennek, akadnak benne jó emberek is. Ez ad nékem is erőt a holnapokhoz...novelláimban, midig megpendítek egy fájdalmas húrt...értünk!
Baráti szeretettel:Glica
előzmény: agnes-senga hozzászólása, 2013. október 14. 07:30
agnes-senga
#3. 2013. október 14. 07:30
Élvezettel olvastam soraidat. És van hasonló alkotó közösség, de rokkantan, devizahitelesként, csak az olvasás, és az írás maradt nekem. Amíg tehettem , mentem

szeretettel agnes
Eliza Beth
#2. 2013. október 14. 04:47
Rég jártál felénk, de azért, látom, nem lustálkodsz te sem! :-))
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek