Szemüvegest csak dísznek hoztuk

A budapesti Szent István Gimnázium csapata nyerte a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedőt

 

Szombaton rendezte meg a Nemzeti Színház az első Nemzetiszínháztörténeti vetélkedő döntőjét, melyet a budapesti Szent István Gimnázium a „Szemüvegest csak dísznek hoztuk" nevű csapata nyert meg. A döntőbe jutott legjobb hat csapat diákjai és felkészítő tanáraik könyvutalványokat, táblagépeket és színházbérleteket vihettek haza, részt vehetnek a következő évad vetélkedőjének szervezésében, sőt, a győztes csapat iskolájába ősszel egy napra kitelepül a Nemzeti Színház.

 

A felhívásra, melyet decemberben tett közzé a Nemzeti Színház, 166 középiskolás csapat jelentkezett. A csapatok közül 34 Budapestről, 8 Magyarország határain túlról nevezett, a többiek pedig összesen 46 különböző településen tanulnak. A vetélkedő három internetes fordulóval kezdődött, a döntőbe a hat legjobb csapat jutott be. Az internetes fordulók során - többek között - plakátokat kellett tervezni, ajánlófilmeket és riportokat forgatni, évadtervet készíteni, neves színészek élettörténetét prezentációs formában feldolgozni. A kész feladatokat egy erre a célra létrehozott, nyilvános oldalra töltötték fel és nézhették meg a diákok illetve pontozhatta a zsűri.

 

A verseny zsűrijét Udvaros Dorottya, Ablonczy László, Rubold Ödön és Mátyássy Bence alkotta. A döntőben kreatív feladatok, és elméleti kérdések egyaránt várták a diákokat. A döntőben részt vevő csapatok közül végül a budapesti Szent István Gimnázium csapata bizonyult a legjobbnak. Második helyen a soproni Széchenyi Gimnázium "Három szoknya, egy nadrág" nevű csapata végzett. Bronzérmet szerzett - holtversenyben - a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium "Kosztolányi lányai" fantázianevű csapata és a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Iskola "I.M.R., avagy a dolgok közepébe vágunk" nevű csapata.

 

 

A versengés és a díjak átvétele után a döntőn résztvevő csapatok és szurkolóik extra ajándékként megkapták azt a lehetőséget, hogy beülhettek Vidnyánszky Attila próbájára is, így ők lehettek az elsők, akik a következő évad első bemutatójából, a Don Quijotéból ízelítőt kaptak.

 

A vetélkedőről minden részlet elolvasható a nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon.

 

 

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

 Nemzeti Színház sajtóközleménye


szerk.: Jónás Ági


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!