Szelíd tolvajok

Tétován álldogál a két szelíd tolvaj, mosolygok rajtuk, tán érzik, nincs baj.

 

Hová lesz a kukorica,
zsémbelődök magamban,
csak pár tyúkom kóricál,
kapirgál az avarban...

 

Megöntöm az etetőket
reggel, amint fölkelek,
majd térülök, fordulok,
s lám, a vályúk üresek...

 

Meglesem, úgy döntöttem,
hová lesz a termény,
dehogy bánnám, ha nem
drága pénzen venném...

 

Az ablak mellé ülök,
mint egy jó detektív,
jajgatok és nyögdösök,
a reumám most aktív.

 

Látok cinegéket,
morzsát szedegetni,
díszes fácánkakast,
peckesen lépkedni.

 

Egy-két veréb csipeget,
ám elűzi a vércse,
később egy pár gerle
jő, potya eleségre...

 

Nem is nézem tovább,
túl sok itt a vendég,
az udvarra ballagok,
kicsit söprögetnék...

Megáll kezemben a söprű,
itt költik a reggelit,
két suta látogató
dézsmálja a tengerit...

 

Két karcsú, szürkésbarna,
fehér pöttyös szépség,
nem szelelnek el,
bár meglep a közelség.

 

Tétován álldogál
a két szelíd tolvaj,
mosolygok rajtuk,
tán érzik, nincs baj.

 

Mátyásszajkó röppen
éktelen lármával,
a két jószág mozdul,
sebesen elnyargal...

 

Nem kellett egy pillanat,
már se hírük, se hamvuk,
csak az üres vályú jelzi,
a sok kosztost jól tartjuk...

 

 

Alkony

Zagyi Gáborné

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek