Szegény gazdag Mikulás (1/3)

Jött is a Mikulás, csak nem ott, ahol Kata várta. Ismeretlen okból a fehér szakállas elkerülte a nappalit, egyenesen a gyerekszoba ablakába tette az ajándékot...

 

 

 

 

A jelmezkölcsönzőben a kislányok félretették számára a szokásos Mikulásruhát a kellékeivel együtt.

- Adjunk egy újat, Miklós bácsi? - kérdezi az idősebbik -, ennek már kissé foszlik az anyaga.
- Hogyne, hogy a parókát meg megspóroljátok, mert ősz már a hajam - replikázik komoly arccal az öreg. Szemében még ott a pajzán mosoly, amelyet egész életében a csinos fiatal hölgyeknek tartogatott. Igaz, ma már a mosoly mögött nincs titkolt szándék. Csak a megszokás.

Gondosan becsomagolják a jelmezt, külön a palástot, a nadrágot és a sapkát, külön a parókát és a szakállt. Tizenöt éve minden december hatodikán délelőtt megjelenik a magas, nagydarab férfi, hogy elvigye az előre kikészített ruhát.

Fizet az öreg, számlát sem kér. Körülményesen elteszi a visszajárót, és hosszan kotorász a zsebében. Két hófehér gipsz angyalkát keres, amelyet a szomszéd üzletben vásárolt, csak tudná, hová is tette. Megvan!

- Kislányok, engedjétek meg, hogy elsőként az én Mikulásom ajándékozzon meg benneteket. Nem, nem csokit hoztam, kedveseim, mert az hizlal, és nekem a szép, karcsú alakotok tetszik.

Egyszerre nyújtja a két lánynak az ajándékot, egyszerre kapja egyik és másik orcájára a puszikat is érte.

Komótosan, nagy pelyhekben szállingózik a hó, és laza, vastag takaróba bugyolál mindent, mit csak elér.

Az öreg két keze tele a csomagokkal. Körülményesen egy kézbe fogja a két bugyrot, másikkal meg keresi a slusszkulcsot. Biztosan mérges lesz az asszony, ha összegyűrődik a palást, mert vasalhatja újra. Mindig kényes volt a megjelenésére, és ezeken az évek sem változtattak jottányit sem.

A kertvárosban napközben alig van forgalom. A húszéves BMW kerekei alatt ropog a szűz hó. Most, ha követné valaki, könnyen megtalálná. Kellemes az idő, alig mínusz két fok van.

Siet, mert ebédre vendég jön, Sebestyén Lajos, az őt követő gazdasági igazgató, meg a jobb keze, Döme.

Két héttel ezelőtt felhívta:

- Drága Miklós bátyám, most sem kész csomagokat veszünk, hanem a hozzávalókat, és magunk állítjuk össze. Megengednéd, hogy ismét nálad, a műhelyben végezzük el ezt az áldásos tevékenységünket? Vinnénk egy kis bort is, Dömével szépen elborozgatnátok, és én lennék a sofőrötök.
Ezt már Erzsa asszony nem hagyhatta szó nélkül. Kivette az öreg kezéből a telefont:
- Szervusz, Lajoskám, gyertek el már délelőtt, itt ebédeltek Dömével, közben segítek én is a csomagokat összeállítani. Hány lesz? Nem tudod. Nem baj, három órára elkészülünk vele, kétszáznál nem lehet több. Várunk benneteket!

Hiába hites könyvvizsgáló még a mai napig is, három cégnél, otthon az asszony az úr a háznál. Egész házasságuk alatt a felesége fején feszül a kalap, mert Miklós fiatal koruk óta állandóan dolgozik, a gyerekeket rendszerint csak késő este, az ágyban látja, vagy vasárnap, meg az ünnepnapokon. Erzsa neveli, pallérozza a három virgonc utódot, reá csak az anyagi háttér megteremtésének feladata marad.

Negyven évig gazdasági igazgatója az ezerötszáz fős építőipari cégnek. Nyolc éve nyugdíjas, bár már csak háromszáz munkavállaló bérének átutalását kell aláírnia az utolsó munkanapján. Eleinte élvezi a pihenés napjait, de két hónap múlva már kiváltja a hites könyvvizsgálói igazolványt, és fejest ugrik a munkába. Két évig még a cégének is dolgozik, de a harmadik évben visszavonja megbízását Géza, az elnök-vezérigazgató:
- Miklós bátyám, tudod, hogy nálunk már rendben mennek a dolgok, beajánlottalak egy barátom cégéhez. Még többet is tudnak fizetni. Hanem ahhoz ragaszkodom, hogy immár hagyományosan továbbra is Te legyél a Mikulás.

Rosszul viseli a dolgot, szegény felesége alig tudja megvigasztalni.

- Értsd meg, Erzsa, nekem szükségem van arra, hogy a régi kollégáimmal jókat beszélgessek.

Géza tartja a szavát. Két nap múlva felhívja egy osztrák pasas, hogy magyar céget alapít, amelynek fő tevékenysége a tetőfedés és az ácsmunka lesz, vállalja el a könyvelését. Háromezer Euró havonta, számla alapján.

A következő december hatodikán is Mikulásként osztogatja a csomagokat a gyerekeknek, immár nem a cég aulájában, hanem egy cukrászdában, melyet két óra hosszára Géza kibérel.

Ma is így lesz, mintha egy jól begyakorolt forgatókönyv szerint történnének az események. Eljön Lajos egyik munkatársával, elhozzák a hozzávalókat, és a műhelyben elkészíti a Mikulás a csomagokat. Délután elviszik a cukrászdába, ekkor már valóban a piros palástban, hófehér hosszú szakállával ott az anyósülésen maga a Mikulás is. Az ünnepségen a munkatársak apró gyerekei csillogó szemmel éneklik a szokásos dalocskákat, hogy meghallva hangjukat, a várva várt Mikulás minél hamarabb odaérjen. Egy óra alatt lebonyolódik az ünnepség. Siet haza, hogy feleségével meglátogathassák az unokákat.

Már sűrűn esik a hó, mintha a hópelyhek versengnének, ki ér le hamarabb. Lenn a földön úgy összekapaszkodnak, hogy a hófehér takarójuk egyenletes legyen. Az út szélén az örökzöldek is hóbuckáknak látszanak.

Lehúzza a kocsi ablakát, és rágyújt. Békés a táj, mintha csak festményt látna.

Legidősebb lánya háromévesen felmászott a székre, és pici puha nóziját a nappali ablakának hideg üvegére szorítva nézte a hóesést. Ha roppant a hó, kacagva megfordult:

- Jön a Mikujás! Jön a Mikujás!

Jött is a Mikulás, csak nem ott, ahol Kata várta. Ismeretlen okból a fehér szakállas elkerülte a nappalit, egyenesen a gyerekszoba ablakába tette az ajándékot. De Kata egyre csak sírt, vigasztalhatatlanul.

- Beszéjni akartam vele... nem is szejet...

Akkor éjjel ott aludt közöttük. Szőke buksijával apjához bújt. Szaporodott a család előbb Tónival, két év múlva Zolikával.

Elnyomja a cigarettát.

Mára már Katának is három gyereke van, akik szintén a szülőkkel alszanak ezen a nevezetes napon. Nem mintha a fiainak nagyobb szerencséjük lenne. Tóninak kettő lánya, Zolinak egy fia van. Ki tudja miért, de náluk is hagyománnyá vált ezen a napon az össznépi családi alvás.

Igaz, tavaly télen Janka, kedvenc leány unokája, a maga öt éves önérzetével megjegyezi, hogy a Mikulásnak nagypapa illata van. Domi pedig egyre csak azzal nyaggatja a szüleit, hogy a Mikulás bácsi honnan tudja, mi történt az oviban. Mindenütt ott van? Hétvégén, amikor együtt az egész család, az unokák, már akik tudnak beszélni, egymás szavába vágva, lelkesen mesélik a történteket.

Ha minden a hagyományoknak megfelelően alakul, este kilencre már újra itthon lesznek, és kettesben, gyertyafénynél elköltik a vacsorát. Megisznak egy üveg bort, és keresnek a tévében egy jó filmet. Ágyban, párnák közt, összebújva nézik a televíziót.

Békés kettesben.

Kellemes ez a hóesés. Nincs hideg, friss a levegő.

Elszív még egy cigarettát, mert otthon szigorúan tilos. Dohányzásra kijelölt hely még a kertben sincs. Ha nikotinhiánya van, lemegy a műhelybe. Rágyújt, és elmélkedik.

Előre tervezni az életet lehetetlen vállalkozás.

Már tudja, hogy az unokáira nem zúdíthatja rá minden szeretetét, amely felhalmozódva ott lapul a lelke mélyén. Legszívesebben egyik napot egyik, másik napot a másik, a harmadikat a harmadik gyerekénél töltené, kényeztetné az unokákat. Ellátná tanáccsal a fiatalokat, lányát, vejét, fiait és menyeit. De nem lehet. Erzsa szigorúan megtiltja számára, hogy rátelepedjen a gyerekekre.

- Szeress okosan, Mikikém. Ami elmúlt, azt nem pótolhatod. Egyet tehetsz, legyél kéznél, ha szükségük lesz rád.

Könny szalad a szemébe. Biztosan a füsttől. Véletlenül sem ismeri be magában, magának, hogy elérzékenyül.

Indít. A terepjáró biztosan gurul a havas úton.

Az utcájuk végén befordul, és követi a friss keréknyomot, amely egészen hazáig vezeti. Sőt, egészen az udvari kocsibeállóig. Szóval, megérkeztek Lajosék.

Kikászálódik a kocsiból. A csomagtartóból kiveszi a két nagy bugyrot, és éppen lecsukná a csomagtartót, amikor észreveszi, hogy egy harmadik csomag is ott lapul a sarokban. Felkapja azt is, lecsapja a csomagtartó tetejét, és futólépésben elindul a házba. Talpa alatt ropog a hó.

- Szervusztok, megjöttem!

Azonnal leteszi a csomagokat, és leveti a dzsekijét, amelyen a benti melegben azonnal elolvadnak a hópelyhek, és gömbölyű cseppekben legördülnek a fölre, hogy a parkettán szabálytalan tócsákba álljanak össze.

Pattan Erzsa, hogy segítsen, a vendégek is elé jönnek, kezet fognak, viccelődnek. Lajos évről évre vidámabb, ugratja, hogy számára is egyre közeledik a nyugdíj ideje.

- Vigyázz, Miklós bátyám, oda lesz a békességed! Viszlek a tanyámra horgászni, itt hagyjuk az asszonyokat, és férfimódra nomád életet élünk. Ha hiányozni kezd a család, hazaugrunk az fiú unokákért. Mert szigorúan férfiúi övezetnek nyilvánítjuk a vityillót!

Most azonban Lajos visszafogott. Mintha kicsit fogyott volna, amióta nem találkoztak. Bántja valami, mert kerüli a tekintetét. Döme annál beszédesebb.

- Drága Miklós bátyám, hát nem adtak új palástot? Ez már olyan vékony, hogy átlátni rajta, mint a szitán. Ezen legalább átlátni, nem úgy a cég helyzetén.

Az öreg szívét marokra fogja az izgalom, itt valami nem stimmel. Lajos szeme figyelmeztetőn a fiatal Dömére villan.

- Tetszik tudni, egyre kevesebb a gyerek, öregszenek a kollégák. Az unokáknak meg nem jár mikulás csomag.

Erzsa asszony tereli a férfinépet az ebédlőbe. Bárhogyan is mentegeti magában a Dömét, mégiscsak gyerek ez a huszonhét éves fiatalember, nem tud a szájára lakatot tenni.

- Menjetek csak, üljetek asztalhoz. Mire megisszátok a snapszot, én is ott leszek, és tálalom az ebédet.

Erzsa nem figyel a férfiak beszélgetésére. A piros palást és a tartozékai kiterítve a nappaliban, a kanapén hevernek. A harmadik táskába bele sem néz, azt is egyenesen a nappaliba viszi. Ismeri a tartalmát, hiszen abban az unokáknak egy hete vásárolt ajándékok rejlenek.

Az ebéd kiadós és ízletes. Döme mindenből kétszer szed, a férje is tisztességes adagot eszik, csak Lajos tologatja a tányérján a falatokat. Nem szól, csak hozza egymás után a rétest, a kávét, és arra gondol, jobb lenne, ha Lajos lenne a Mikulás a férje helyett. Hiszen már beleöregedett a szerepbe.

- Mondd, Lajoskám, most is a tavalyi metódus alapján állítjuk össze a csomagokat? Tudod, fiam - fordul az öreg Döméhez - megvan annak a maga fortélya, hogyan lehet gyorsan, szisztematikusan csomagolni. Először is leszámoljuk, hány darab belevaló van, fajtánként, elosztjuk a csomagok számával, és azonnal kiderül, hogy egy csomagba hány csoki, szaloncukor, Mikulás, dió, keksz, mogyoró, narancs kerül. A műhelyben, a nagy asztalon, három sorban harminc csomag tartalma fér el. Elkezdjük az egyikkel, sorban kirakjuk a csomagok első tételét, utána vesszük a következő hozzávalót, mellétesszük. Azután, amikor minden együtt van, betesszük a piros zacskókba és lezárjuk. Megy ez, meglásd, mind a karikacsapás.

Elállt a hóesés. A furgonból Lajos és Döme behordja a műhelybe a kartondobozokat, de annyit, mintha a fél város összes gyerekének ők készítenék a csomagokat. Az utolsóért már csak a fiatalember megy, fél kézzel hozza, igen könnyű.

- Mielőtt elkezdjük, beszélnem kell veled, Miklós bátyám. Tudom, hogy itt szoktál dohányozni, gyújtsunk rá. Döme fiam, menj vissza Erzsa asszonyhoz, kérd meg, hogy forraljon fel nekünk kevés cukorral, de jó sok fahéjjal vagy két liter bort, abból a vörösből, amit hoztunk. Aztán várd is meg, és hozd ide!

Érti Döme, hogy magára kell hagyni az öregeket. Pedig szívesen meghallgatná a beszélgetésüket.

Meleg van a műhelyben. Reggel befűtött az öreg. Lajosnak mégsem ettől a melegtől gyöngyözik a homloka.

- Emlékszel, Miklós bátyám, mindig azt mondtad nekünk, fiataloknak, ha nem stimmel valamelyik adat, fogjuk meg a fonal végét, és visszafelé fejtsük fel a könyvelési hibát. Most ezt teszem én, bár ez nem könyvelési hiba.

Az öreg a nagy asztal alól kihúz két sámlit.

- Úgy vélem, ehhez le kell ülnünk.

 

 

 

Folyt köv...

Kép forrása


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Szente Erika
#3. 2013. május 29. 20:59
Hallgassuk meg őket. Várom a folytatást.
Gratulálok.
Szép estét.
Mara
#2. 2013. május 29. 12:58
Várom a folytatást!
szeretettel: Mara
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek