Szegedi Kis István-ösztöndíj

Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1981. szeptember 1. után született kutatók pályázhatnak egészen 2021. szeptember 8-ig

 

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. pályázatot hirdet fiatal kutatók számára a Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj elnyerésére. Az egy évre szóló, havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjra az 1981. szeptember 1. után született kutatók pályázhatnak egészen 2021. szeptember 8-ig.

A 2018-ban alapított Szegedi Kis István kutatói ösztöndíj célja, hogy segítse a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházművészeti kutatását, kedvező feltételeket biztosítva a magas színvonalú szakmai tapasztalat megszerzéséhez. Érdemes kutatni a területet, hiszen a 16-17. századi török háborúk korára eső magyar protestantizmus nagyjai kiemelkedő jelentőséggel bírnak, ahogy például a névadó is. Szegedi Kis István (1505-1572) a magyar kultúrtörténet Európa-szerte ismert kiemelkedő személyisége, a 16. századi reformáció meghatározó szellemi alakja volt.

Az állami kutatói ösztöndíj 12 hónapon keresztül, 2021. szeptember 1-től 2022. augusztus 31-ig nyújt havonta bruttó 200 ezer forintos támogatást. Az ösztöndíj célja a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti, valamint egyházművészeti kutatásának ösztönzése. Az ösztöndíjban legfeljebb tíz fő részesülhet.

Az ösztöndíjra az 1981. szeptember 1. után születettek pályázhatnak, a támogatás legfeljebb három alkalommal nyerhető el. Nem pályázhat azonban az, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban részesül.

Az ösztöndíj elnyeréséhez be kell nyújtani többek között szakmai önéletrajzot, valamint az ösztöndíj idejére tervezett szakmai koncepció leírását, amely tartalmazza a kutatandó témakört, a kutatói koncepciót és annak az intézmény(ek)nek a nevét, ahol a pályázó kutatni kíván, továbbá az ösztöndíjas időszakban megvalósítani kívánt publikációk tervét.

A pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett és a MANK által működtetett szakértői kuratórium bírálja el. Az ösztöndíj odaítéléséről, meghosszabbításáról vagy visszavonásáról a kuratórium dönt.

A részletes pályázati felhívás és a pályázati felület elektronikusan a www.alkotomuveszet.hu oldalon érhető el.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek