Szalmaszálba kapaszkodva 7. rész

Gyerekekkel és nélkülük

Elérkezik az a pillanat az ember életében, amikor úgy véli, hogy vele már megtörtént minden, amit a sorsa neki szánt, s onnantól kezdve elkezdődik a vegetáció, az egyébként az élethez tartozó mindennapi tevékenységek élvezete, amelyeket apró örömökként él meg, s abban a hamis illúzióban ringatja magát, hogy ez lesz a hab az élete tortáján. Nincsenek kötelező penzumok, végre a kedvteléseinek élhet, amely Galambos doktor esetében a család és a tenisz. Két apró körülménnyel azonban nem számolt, igaz, előre nem is számíthatott bekövetkezésükkel, az egyik az, hogy kedvenc feleségének kiteszi a szűrét, a másik pedig, hogy gazdája lesz  Füzikének, az angol cocker spániel kölyöknek, minek eredményeként a hathónapos kutyaleányzó felülírta a szürke hétköznapjait, azzal, hogy játékosságával, pajkosságával és ragaszkodásával feledteti vele Karola  hűtlenségét, miközben abszolút rászorul arra, hogy gondozza, etesse, itassa, tanítgassa, s ezzel új feladatokat és célokat nyerjen az élete, nota bene,  legyen értelme a reggeli felkelésnek.

Füzike önzetlen és feltétlen szeretete lassan talpra állította, visszatért a vitalitása, és amikor egy főváros környéki magánkórház igazgatója megkereste azzal, hogy heti két alkalommal műtsön a kórházukban, boldogan vállalta a kihívást. Ily módon kialakult a menetrendjük, kedden és csütörtökön Tihamér munkába megy, Füzike pedig egyedül marad a villában, hétfőn, szerdán és pénteken délután kettőkor teniszezni mennek, a hétvégeken pedig kocsiba ülnek, és elmennek kirándulni.

A sporttelep gondnoka, Pemete úr, aki a gyógycukorkáról kapta becenevét, és a főnökén kívül senki sem tudja az igazi nevét, szigorún betartatja a szabályokat, itt nem lehet rendetlenkedni sem a pályán, sem az öltözőben. Nem kivételezik azokkal a látogatókkal sem, akik a játékosok hozzátartozójaként, pusztán a mérkőzéseket szeretnék nézni.  Ők vannak kevesebben, ám annál többen vannak a délutáni tenisziskolába járó fiatalokat kísérő szülők, nagyszülők. Ám mit kezdjen Galambos doktor féléves spánieljével? Nyüszít, ha megköti, nyüszít, ha bezárja a szertárba, ha pedig hagyja szabadon szaladgálni, képtelen megülni egyhelyben, rohan a leejtett labdák után, s ahelyett hogy összeszedné azokat, csak tologatja a lábával, vagy az orrával böködi, mert számára még olyan nagynak bizonyulnak, hogy nem tudja azokat a szájába venni és a labdagyűjtőbe tenni.

Ne legyen Pemete a neve, ha nem találja meg a megfelelő megoldást e kényes szituáció feloldására, mert Galambos főorvos urat semmiképpen sem szeretné megsérteni azzal, hogy hagyja otthon a kutyáját.  Ismeri a főorvos történetét, mert itt is pletykálnak az emberek, bár többnyire férfiak az állandó kuncsaftok. Nézegeti a pályabeosztást, hátha attól okosabb lesz. Nézzük csak, mikor játszik Galambos doktor, és kik vannak a másik pályákon? Ohó, megvan a megoldás! A G. Kovács gyerekek ugyanazon a napokon járnak a tenisziskolába, amikor az öreg is játszik. Nincs más teendője, mintsem egy pályára tenni, egymás utánra a két gyerek játékát, és a nagymama, aki mindig hozza a harmadik unokáját is, aki még hároméves forma, igazán vigyázhatnak Galambos főorvos kutyájára az alatt a két óra alatt, míg az unokái és az öreg doki teniszeznek. Mindehhez elég Füzikével elsétálnia Paula asszony és a kisfiúk előtt

Galambos Tihamér élvezi az indián nyár egyenletes, szőlőt érlelő melegét, és az ellenfele a nyugalmazott bíró barátja, akivel igazából csak ütögetnek, nem pedig vérre menő játszmákat játszanak, melynek lényege, hogy felmenjen a pulzusszámuk és megmozgassák az izmaikat. Pontosan adogat, erősek az ütései, kell az erőnlét a műtétekhez. Néhány nappal ezelőtt felhívta Jutka, hogy Diósi dührohamot kapott, amikor megtudta, hogy sikerült neki korrigálni utódjának hibáit, melynek köszönhetően a beteg túlélte a műtétet, és égre-földre kereste Galambos főorvost, szerette volna meghálálni a munkáját, egy maga készítette csodaszép csipkével.

Gyengülnek a bíró ütései, talán jobb lenne abbahagyni a játékot, lezuhanyozni és meghívni öreg barátját egy pohár hosszúlépésre. Kezet fognak, minden játék végén, és Tihamér elindul megkeresni Füzikét. Izmaiban jóleső fáradtsággal, könnyű léptekkel siet az öltöző épületéhez, melynek sárga falait aranyló fényben fürdeti a nap. Messziről látja, amint Pemete úr széles gesztusokkal magyaráz valamit egy tízéves forma kislánynak, aki nekiiramodik és elfut a pályák melletti keskeny salakúton, a sporttelep végén lévő füves terület felé. Megdobban a szíve, nem látja Füzikét a gondok mellett! Hol lehet a kiskutyája? Az a himpellér férfi képes volt a kutyakölyköt bezárni a szertárba?

-         Pemete úr, hol van Füzike?

-         Nyugodjon meg, főorvos úr, a telep végén játszik a gyerekekkel! – mutat a salakos útra, melyen az előbb az a kislány futott.

Micsoda impertinencia! Bezzeg a borravalót zokszó nélkül zsebre teszi Pemete úr, és hagyja, hogy ismeretlen emberekkel futkározzon Füzike. Csak nehogy baja essen a kutyagyereknek, mert akkor megfojtja ezt a gondnokot! Sietősen lépked, legszívesebben futna, de ahhoz nincs elég szuflája, egyébként sem szeretné, ha Pemete látná az igyekezetét.

Megnyugszik, amikor meglátja, hogy Füzike két kisfiúval kerget egy elorozott teniszlabdát, mindezt egy idősebb hölgy szigorú felügyelete alatt teszi, aki éppen az előtte érkező kislánnyal beszélget.

-         Bíborka, menj, kicsim, átöltözni és tíz perc múlva találkozunk az öltöző előtt.  Tudom, hogy szomjas vagy, de csak a zuhanyozás után ihatsz. Tudod, megbeszéltük. Én meg összeterelem a fiúkat.

Ezen már Tihamérnak is nevetnie kell, mert a három gyerek szertelen futkározása már egyáltalán nem hasonlít semminemű játékra. Füzike észreveszi gazdáját és eszeveszett futással nyílegyenesen hozzá tart, felugrik rá és farkcsóválva, kimelegedve néz az öreg szemébe.

-         Kifáradtál, Füzike?

Felkapja a kiskutyát, aki hálásan képen nyalja, és máris futna tovább, csakhogy gazdájának esze ágában sincs letenni a földre.

-         Uram, maga a kiskutya gazdája? – kérdezi szigorú hangon a nagymama, aki körül már ott lebzsel a két kis unokája.

-         Igen, asszonyom. Köszönöm, hogy vigyázott Füzikére.

-         Muszáj volt, nem önként vállaltam!

-         Úgy látom, a gyerekek élvezték a játékot!

-         Ők igen.

-         Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Galambos Tihamér vagyok.

-         Bognár Paula.

Határozott az asszony kézfogása, és bemutatja a két gyereket is. Bazsika szeretné Füzikét pórázon vezetni, amelynek immár Tihamér sem látja akadályát. Danikát kézen fogja Paula asszony, és úgy ballagnak az öltöző épületéhez.

-         Szeretném megkérni, hogy arra az időre, míg átöltözöm, vigyázzanak rá.

A spániel kölyök kissé zokon veszi, hogy gazdija ismét magára hagyja, pedig az lenne az igazi, ha vele együtt hancúrozna a gyepen, de úgy tűnik, erre semmi hajlandóságot sem mutat. Jobb híján Bazsika lábához hasal, és megpihen, mert sokat futkározott és szomjas is.

Tihamér igyekszik a zuhanyozással és az átöltözéssel, hogy ne várassa sokáig Paula asszonyt és a családját, mintha számítana, hogy mit gondol róla ez a nagymama, aki láthatóan ügyesen bánik a gyerekekkel. Bíborkával egyszerre tér vissza Paulához és a gyerekekhez, s Bazsika azonnal nyújtja neki Füzike pórázát:

-         Tihamér bácsi, sietünk haza, mert éhesek vagyunk!

Szeretett volna egy félórácskát sétálni Paula asszonnyal, elkísérni őket a villamoshoz, együtt várakozni, talán felszállna velük néhány megállóra, ám Füzike türelmetlenkedik, belekapaszkodik a nadrágja szárába és az ellenkező irányba húzza, a buszmegálló felé.

Lemenőben a nap, hűl a levegő, s azon veszi észre magát, hogy korog a gyomra, amire pedig évek óta nem volt példa. Lehet, hogy ez Bazsika hatása? Neki is lehetnének ekkora unokái, akiket tanítgathatna teniszezni, akikkel elmehetne kirándulni és persze, jó lenne mellé egy nagymama is, hogy legyen kivel az unalmas, egyhangú napokon évődni, vagy éppen civakodni, hogy otthon ebédeljenek, vagy étterembe menjenek. Lám, Paula asszony milyen ügyesen bánik a gyerekekkel, mintha egész életében ezt csinálta volna. Az unokák pedig csacsognak, egyiknek ugyanilyen kiskutya kellene, mint amilyen Füzike, a másik azt magyarázza, milyen jó volt az edzés, a kicsi pedig mindent elkövet, hogy felvegye a nagyanyja, annyira elfáradt a játékban.

Jut eszébe, észre sem vette, mikor ment haza a bíró barátja, akivel pedig meg akart inni egy pohár hosszúlépést. Már késő, talán legközelebb.

Lassan lépked Füzike, ami pedig nem jellemző rá, hát persze, bizonyára elfáradt. Hóna alá kapja, úgy gyorsabban haladnak és a buszon is végig az ölében ül, összegömbölyödik, s mire leszállnak, addig alszik egy kicsit. Otthon a kutyagyerek első dolga, hogy lefetyeljen az ivóvizéből, még az sem baj, hogy kicsit meleg. Utána odaül az ételes tálkája mellé és onnan követi gazdája minden mozdulatát, ahogyan átöltözik és motoszkál a konyhában. Elköltik a vacsorájukat, utána nézik a televíziót. Tihamér kényelmesen üldögél a kanapén, mellé kucorodik Füzike és némi fészkelődést követően, gazdája combjához simulva, elalszik.

Paula igazán kedves nőszemély, még barátok is lehetnének, nem is érti, miért nem kérte el a telefonszámát. Automatikusan simogatni kezdi a kiskutyát. Milyen selymes a szőre. Szegény, kifáradt a nagy játszásban, pedig még ma ki kell menni az esti sétájukra. Óvatosan felnyalábolja a kölyköt, elviszi a helyére, a fonott kosárba, és lefekteti a párnájára. Füzike nyújtózkodik, anélkül, hogy kinyitná a szemét, majd újra összegömbölyödik és alszik tovább.

Tihamér kezet mos, főz egy kávét, és képtelen elhessegetni a gondolatot, hogy megszerezze Paula asszony telefonszámát. Legegyszerűbb, kézenfekvő megoldás, ha felhívja Pemete urat, és elkéri tőle.

Készséges Pemete úr, tudja, hogy az öregnél nem sokra megy a mellébeszéléssel. Mit sem ér a telefonszám, ha nem meri felhívni Paula asszonyt, s úgy viselkedik, mint egy éretlen, szerelmes kamasz, pedig hatvanöt évesen már mindkettőből kinőtt, az pedig természetes dolog, ha felnőtt ember társaságára vágyik, s nem elégszik meg a hatónapos kutyakölyökkel folytatott egyoldalú beszélgetéssel. Nézi a telefont, valósággal bűvöli. Miért olyan nehéz megnyomni rajta néhány gombot? Mitől lett ilyen félénk az a sebész, aki határozottan képes dönteni az emberi életek felett? Illetve mellett!  A végén még becsavarodik az egyedüllétbe. Mit veszthet egy telefonbeszélgetésen? Semmit!

Kicsöng a hívott fél telefonja, s elég sokára veszik fel. Vidám férfihang jelentkezik:

-         Szép jó estét! Bognár Paula telefonja! A fia vagyok, miben segíthetek?

-         Üdvözlöm, Galambos Tihamér vagyok, és Paula asszonnyal szeretnék beszélni!

-         Gondoltam, hogy anyát keresi, de nem tudom adni, éppen Danikát altatja! Visszahívhatja a kijelzett számon?

-         Természetesen. Viszontlátásra!

Tehát a fiával lakik és nyilvánvalóan mindketten egyedülállók. Mit mondjon neki, miért keresi? Úgysem hívja vissza!

Felkapja a telefont, és kimegy a teraszra. Nyitva hagyja az ajtót, ha felébred Füzike, utána tudjon menni. Esteledik. A nap korongja eltűnt a láthatáron, felkapcsolták az utcai világítást. Szürke lett a világ, még csak nem is fekete-fehér. Szürke, azaz semmilyen.  Íztelen, szagtalan.

Megcsörren a telefonja, azonnal felkapja.

-         Halló! Üdvözlöm, G. Kovács Zoltán vagyok, és adom az édesanyámat, Bognár Paulát.

Nem merte visszahívni Paula? Halk az asszony hangja, nehezen indul a beszélgetés.

-         Szeretném még egyszer megköszönni, hogy vigyázott a kiskutyámra. Tudja, kedves Paula, nekem már csak ő jelenti a családot.

Erős felütés, ámde telefonon könnyebb ilyesmit őszintén megmondani, mert nem látni a másik fél reakcióját.

-         Megértem, Tihamér. Bár kicsit mérges voltam, amikor Pemete úr rásózta az unokáimra Füzikét…

-         Rásózta? Hogy érti?

-         Igazából elég volt annyit tennie, hogy elsétált az unokáim előtt a kiskutyával… Mennyi idős Füzike?

Paula hallgatja Tihamért, kellemes fülének a férfi hangja, s lassan megbékél azzal, hogy Zoli ráerőszakolta a délceg öregúrral való telefonbeszélgetést. Felszínre törő búvópatakként árad belőlük a szó, igen, erre vágytak mindketten, hogy végre legyen egy korosztályukhoz tartozó beszélgető partnerük, aki megérti őket. Mit sem számít, hogy nem ismerik egymást, sőt, így könnyebb a beszélgetés. Tromfra tromf, egymás után dobják el a labdát, hogy a másik lecsaphassa azt, felkavarva a hatvan év alatt a tó aljára leülepedett hordalékot, melyben egyaránt akadnak vidám és szomorú történetek, bár ez utóbbiakról is kiderül, hogy így utólag, kellő távlatából nézve akár nevetségesnek is tűnhetnek. Kiderül, hogy Tihamér fanyar humora igencsak elnyeri Paula tetszését, ahogyan a férfit is egyre jobban lenyűgözi az asszony szabatos fogalmazása.

Két óra múltán Füzike vinnyogva keresi gazdáját, körbejárja az egész házat, mire végre rájön, hogy nem lehet másutt, mint kinn a teraszon. Úgy tűnik, nem mozdul, pedig kétszer is beleharap a lábába, közvetlenül a zoknija felett. Hiába, akkor ma elmarad a közös séta, pedig neki elvégzendő dolga lenne. Eloldalog a bukszushoz, odáig nem lát el a gazdi.

Zoli pizsamában átszeli a nappalit. Nyitva az anyja szobájának az ajtaja és nem hisz a fülének, mert Paula még mindig beszélget azzal az öregúrral.

-         Anya, magas lesz a telefonszámlád!

-         Mindjárt befejezem, kisfiam! – restelkedik.

Elköszön Tihamértól, aki megígérteti vele, hogy két nap múlva találkoznak a teniszpályán. Elmentse a férfi telefonszámát? Abból baj nem lehet.

Tihamér felnyalábolja Füzikét, ideje eltenni magukat holnapra. Biztos benne, hogy a kutyagyerek megint a bukszus alá piszkolt, majd holnap eltakarítja.  Péntek délben megkéri Juhász Lacit, hogy vigyázzon Füzikére, mert lemegy a Balatonra Paula asszonnyal, megmutatja neki milyen szép ősszel a tó.

Az éjszakai égbolton kékes fénnyel világít a hold.

VÉGE

Előzmény


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek