Szalmaszálba kapaszkodva 1.rész: A búcsúztató

A kopott falú kórházi folyosón unott arcú betegszállító rodeózik az üres tolószékkel.

Ez a kedvenc napszakja, az ebéd utáni csendes pihenő, amely kizárólag a betegekre vonatkozik, és amit úgy is megfogalmazhatnának, hogy a személyzet most egyen, igyon, vécézzen, mert utána ily hívságokra nem lesz érkezése.  Az öreg Galambos főorvos tudja, hogy a segédszemélyzet odaadó munkája híján, a legkiválóbb orvos sem tud gyógyítani, ezért abszolút emberszámba veszi őket, nem csak a nővéreket, ápolókat, betegszállítókat, de a sterilizálókat, a laboránsokat, lakatosokat, takarítókat is, nem beszélve a konyhai személyzetről és a portásokról, akik negyven év alatt sem tudták megelőzni a köszönésben.   

Hivatalosan húsz éve beteghordó Balla Gyuri, aki közben elvégezte a mentőtiszti főiskolát és másodállásban mentőzik.  Felesége is nővér, s már legalább tíz éve nem rágja a fülét, hogy menjen át főállásba a mentőkhöz. Amint átkerült ide, a II. számú sebészetre, megértette férjét, hogy miért ragaszkodik Galambos főorvos osztályához, holott más sebészethez hasonlóan itt sem magasak a bérek, ám kiváló a munkahelyi légkör.  

Ügyeletes a kórház, várni kell a liftre, pedig tíz perc múlva a mentőbejáratnál kell lennie, odahozzák fél háromra a háromemeletes tortát, amely terveik szerint a főorvos nyugdíjas búcsúztatójának a fénypontja lesz, és ebéd után a konyhások elkészítették helyét a nagy hűtőszekrényben, nehogy estig ott olvadozzon a nővérszobában. Abszolút titokban szervezték a búcsúztatót, orvosként kizárólag a főigazgató helyettes Földházi doktort értesítették az eseményről, őt is azért, hogy a vezetőségből legalább egy valaki tudjon a dologról, másrészt feltételezték róla, hogy Galambos főorvos barátjaként nem fogja elárulni őket, főleg nem Diósi doktornak, aki harminchat évesen  kerül  az osztályvezető főorvosi beosztásba, és akik ismerik, pontosan tudják, hogy ezt nem briliáns sebészi tevékenységének, hanem  az államtitkárként tevékenykedő sógorának köszönheti.

-         Gyere, Gyuri, egyenesen a hűtőbe tegyük, ne lássa rajtunk kívül senki! Valóban szép ez a torta, biztosan örül neki az öreg.

Saci néni, a kövér, mosolygós konyhafőnök azt nem árulja el Gyurinak, hogy ők külön is készülnek a búcsúztatóra. Mindenki tudja az öregről, hogy a harmadik felesége, a harmincas évei végén járó Karola asszony, diétán tartja a főorvos urat, aki pedig él-hal a magyaros ételekért. Úgy derült ki, hogy öt évvel ezelőtt a főorvos úr sérvvel megműtötte a férjét, és egyetlen fillért sem fogadott el tőle.  Szó szót követett, és amikor megtudta a férje mesterségét, tudni illik hentes a lelkem, no, akkor megenyhült az öreg, üsse kő, egy jó adag pacalt elfogadna, de megfőzve, kicsit csípősen, mert otthon ilyesféle ételt nem ehet. Attól kezdve Saci néni gyakran hozott a főorvosnak otthonról néhány finom falatot. Ma vörösboros marhapörkölt lesz, főtt krumplival, csípős, ecetes uborkával, ám kivételesen úgy harmincadagnyi, mert legalább annyian lesznek az öreg búcsúztatóján.

Balla Gyuri otthagyja az ebédlő sarkában a tolószéket, mégsem mehet le azzal a pincébe Miskához, a gépészeti karbantartó műhelybe, ahol összefabrikálták az öreg ajándékát, egy babaháznyi műtőt, amit még maga sem látott.  Állítólag az egyes műtő kicsinyített mása lesz, lélegeztetővel, műtőággyal, sebészeti eszközökkel együtt, sőt, a légkondicionáló is ott lesz a falon, az, amelyik annyi gondot okozott a karbantartóknak.

Az igazi műtőben Galambos főorvos kivételesen a gyöngyöző homloka törlését kéri. Egyfolytában négy és fél órája áll a műtőasztal mellett, pedig azt hitte, ma asszisztálhat a fiatal és lelkes szakorvos kollégájának, akit annyira feszít a buzgóság, hogy minél hamarabb híres sebész legyen, amit akár tanítani is lehetne az egyetemen. Alaposan felkészült a műtétre, s a főorvos egy üveg konyakban lefogadta volna, hogy ifjú kollégája előző este még az egyetemi jegyzeteit is átnézte, reggel pedig belekukkantott egy hasonló műtét jegyzőkönyvébe. Magabiztosan kezdte el a feltárást, kicsit foghegyről utasítgatta a műtősnőt, kérdezgette az altató orvost, s láthatóan élvezte a hatalmát, amit a kezében lévő szikének tulajdonított. Az öreg azonnal látta, hogy sokkal nagyobb a baj, mintsem azt feltételezték, de nem szólt, várta, hogy felismerje a helyzetet a Tóni gyerek, mert megfogadta, ha nem neki kell műteni, akkor hagyja kibontakozni a fiatalokat, hiszen holnaptól magukra hagyja őket, akkor is, ha még nem szeretné, hogy a kis fecskék egyedül induljanak hosszabb útra, nekik még  elég lenne a fészekből az első fa ágáig repülni, odáig kitart a biztonságuk, ha tovább nem is. Maradni akart még minimum egy évig, egyengetni a kis fecskék útját, csakhogy más érdekek ellentétes irányba fordították a szekere rúdját, mégpedig a személyzeti kijárat felé, mert kellett Diósi doktornak a főorvosi státusz, ahhoz az osztályvezetői rang, mert a nélkül senki sem hallgatna rá. Lehet, hogy így sem, de ez már nem az ő gondja lesz.

Szemüvege fölött figyelte a tanácstalan Tóni gyereket, ugyanolyan szúrós szemmel, mint azt az asszisztencia többi tagja is tette, és egyformán látták, amint megremeg a fiatal sebész kezében a szike, majd indokolatlanul meghosszabbítja a vágást, mintha az alatt a néhány másodperc alatt felgyulladna fejében az izzó, és tisztán látná, mit is kell tennie. Csakhogy kiégett az izzó, vagy leblokkolt a feje, egyre megy, de nem várhattak a megvilágosodására. Galambos főorvos halkan odaszólt neki, hagyja fiam, majd én folytatom, szikét kért és számára megszűnt a külvilág, onnantól kezdve egy-két szavas utasításokat mormolt a foga között. Judit nővér, a műtősnő, a mozdulataiból látta, mire lesz szüksége az öregnek, és máris nyújtotta neki az eszközöket. Húsz éve dolgozik az öreg mellett és az egyetlen a műtősnők és nővérek közül, aki tegeződik vele. Igaz, Galambos főorvos Balla Gyurival, Saci nénivel és a karbantartók közül Miskával is tegeződik, az orvosok közül pedig kizárólag Földházi főorvossal áll pertuban, és mindenki tudja a kórházban, hogy ezt a kört nem is akarja tovább bővíteni. Mi lesz az osztállyal, ha nem lesz ott Galambos főorvos, ez a magas, halk szavú, nagy tudású, jóképű férfiember, akinek szikéje alá kívánkoztak a hírességek és az orvos kollégák, mert szakmai körökben legendák keringenek róla, nem véletlen, hogy címzetes egyetemi professzor.

-         Na, varrja össze, fiam! – mordul az ifjú titánra és máris elhagyja a műtőt.

Szomjas is, éhes is, gyorsan ledobálja magáról a műtősruhát, szennyesbe dobja a kesztyűt, hosszan sikálja a meleg víz alatt a kezét, majd először is rohan a mosdóba vizelni.

Újabb kézmosás, miközben immár megkönnyebbülten bámulja magát a mosdó feletti tükörben. Utolsó műtéted volt, mondja magában magának, és nem dobban meg a szíve, jaj, mi lesz holnaptól, amikor nem kell bejönnie. Ez egy természeteses folyamat, megöregszik az ember, és amíg egészsége bírja, gondtalanul élheti a nyugdíjas éveit. Legalább Karolának sem kell aggódnia miatta, eljár teniszezni, túrázni, augusztusban elutaznak Koppenhágába, meglátogatják a gyerekkori barátját, visszafelé beugrana Párizsba, felesége barátnőjéhez, ősszel lemegy két hétre szüretelni a bátyjáéhoz, és még az is lehet, hogy ráveszi Karolát, hogy költözzenek le a balatonfüredi nyaralójukba, csak talál az asszony munkahelyet a közelben, elvégre zenetanárra bárhol szükség lehet. A szívszanatórium igazgatója, Révai Robi is most ment nyugdíjba, annak idején sokat kártyáztak a kollégiumban, legfeljebb keresnek újabb kártyapartnereket és kezdődhetnek a nagy csatározások.

Hosszan áll a tus alatt és úgy érzi, a meleg, habos víz kimossa belőle a fáradtságot, az éhséget, a szomjúságát pedig ráér később is csillapítani.  Felölti a frissen vasalt hófehér kórházi ruházatát, és visszasétál az irodájába. Elsőként megiszik egy nagy pohár jéghideg kristályvizet, utána percekig nézi a két nagy dobozt, amely telis tele van a hazaviendő dolgaival, amelyek többségét a szakkönyvei és a betegektől kapott ajándéktárgyak teszik ki. Még két dologgal megfejeli, az íróasztalán lévő, feleségét ábrázoló ezüstkeretes fényképpel, valamint a baloldali kulcsra zárt fiókból előkerülő két vaskos jegyzetfüzettel, melyekben lejegyezte az elmúlt harmincöt év legérdekesebb sebészeti eseteit.

Miért nem jön be hozzá Jutka, a szokásos közös kávézásukra, melynek során, mintegy levezetendő a műtét alatt bennük felgyülemlett feszültségeket, tíz percig elbeszélgetnek a műtősnő gyerekeinek, illetve újabban az unokáinak viselt dolgairól, melyről oly szellemesen mesél a kolléganője, hogy képtelen nevetés nélkül végighallgatni a történeteket.

Úgy érzi, valami furcsa dolog történik körülötte, lám, a főnővér sem kopogtat a kávéval. Lám, milyen gyorsan leírták, pedig azt hitte, hogy kedvelték a munkatársai. Nem hazudja magának, hogy szeretetre méltó főnök volt, mert ez nem igaz, egyszerűen igazságos volt és emberséges, már amennyire az lehetséges ebben a szédült világban. A beteg az első, a második és a harmadik, minden egyéb csak utána jöhet. Erre esküdtek fel valamennyien, és kortól, nemtől, beosztástól függetlenül nem átallotta erre emlékeztetni a kollégáit, valahányszor rászolgáltak a figyelmeztetésre. Utoljára emiatt egy évvel ezelőtt emelte fel a hangját az igazgatói értekezleten, amikor elutasították a megőrző felújítását, mondván, annál sokkal fontosabb lenne a VIP részleg rendbe tétele. Semmi gond, kollégák, csak emlékezzenek a szavaimra, de VIP részleges beteg is kaphat fertőzést a megőrzőben. Megtörtént a felújítás.

Kár ezen meditálni, irány a megőrző, muszáj megnéznie a műtött beteg állapotát, mert nincs egyetlen szabad ágy sem a nyolcágyas szobában és csak egy állandó nővér figyel a frissen műtöttekre.

 Ahogyan végigsétál a hosszú folyosón, kitérnek előle az emberek, és úgy tűnik, senki sem mer a szemébe nézni. Máris leírták, pedig a műszakjából hátra van még két óra hossza. Milyen szerencse, hogy nem hallgatott a feleségére, aki napok óta rágta a fülét, hogy készüljön a búcsúztatójára, némi süteménnyel, fagylalttal és üdítővel, mert biztosan elbúcsúztatják a munkatársai, de ennek semmi jele. Még a főnöke sem hívta be, hogy mondjon neki néhány keresetlen szót, ami még ennél is jobban fáj, hogy Földházinak sem jutott eszébe elbúcsúzni tőle. Majd két hét múlva meghívja a barátait egy étterembe, Jutkát, Balla Gyulát, Miskát és a nővéreket.

Ébredezik a frissen műtött beteg. A monitor adatai szerint jók az életfunkciói. Most kell kapnia az infúziójába egy nagy adag fájdalomcsillapítót, már hozza is a nővérke. Int neki, hogy adja be nyugodtan. A főorvos elvégzi a protokoll szerinti eljárást, és nyugtázza, hogy a körülményeknek megfelelő állapotú a betege. A többi hét beteget is ellenőrzi, közülük kettőnek már a fájdalomcsillapítón túl a gyógyszerezését is meg kell kezdeni. A főorvos leül a nővérpulthoz, és átnézi az eseménynaplót, majd bejegyzi az éjszakai gyógyszerezést.

Nyílik az ajtó, benéz rajta Jutka:

-         Főorvos úr, légy szíves gyere az irodádba, Földházi főorvos úr keres.

Dr. Földházi Béla öltönyben, nyakkendőben rója az irodát, faltól, falig. Utál várakozni, ahogyan búcsúzkodni sem szeret, főleg akkor, ha az egyik legjobb barátjáról van szó. Igazgató helyettesként és barátként egyaránt helyt kell állnia, ez utóbbi nem gond, de a másikhoz nem fűlik a foga, az, mint igazgatónak, Gerendás Jóskának a feladata lenne, aki fel sem fogja, hogy mivel jár dr. Galambos Tihamér címzetes egyetemi doktor nyugdíjba küldése. Hamarosan megtudja, mert a sebészeti osztály hamarosan együttműködési szerződést írhat alá a köztemetővel, és felfogadhat egy jó nevű ügyvédi irodát a műhiba-perekhez. A műtőasztal mellett csak az számít, hogy valaki jó sebész, avagy sem, itt nem pótolja a szakmai hozzáértést a politikai hovatartozás, a beteget meg kell gyógyítani, és az szavakkal nem megy. Igazgatóhelyettesként tíz éve tologatja a papírokat, készíti a statisztikai jelentéseket és lavírozik a kórházon belüli feszültségek csökkentése érdekében az orvosok, a nővérek,  a kiszolgáló személyzet és a mindenkori igazgató között, miközben elfelejt orvosnak maradni, mert lassan belőle is kiveszik a betegek érdekeinek szem előtt tartása, mert a gyógyítás helyett az árak, bérek, szolgáltatások, költségtényezők, pályázatok, orvos-elvándorlás, a fiatalok megtartása, a gyógyszerhiány és a takarékosság körül forognak a gondolatai.  Ebben nincs semmi sikerélménye, bezzeg Tihamér naponta szembesül munkája eredményével, amikor gyógyultan távoznak osztályáról a betegek. Szakmai körökben közismert, hogy a II. számú sebészetük országos szinten a legjobb statisztikát produkálja.

Az íróasztal sarkán lát egy magányos, cím nélküli dossziét, s önkéntelenül is belenéz. Átadás átvételi jegyzőkönyv, a mai dátummal. Ezzel akarja átadni Tihamér az osztályt utódjának, Diósi doktornak.

-         Szervusz, Béla! Bocsáss meg, de megnéztem a megőrzőben a betegemet. Parancsolj, foglalj helyet.

-         Szervusz, Tihamér! Azért jöttem, mert szeretnék veled négyszemközt beszélni, ezért, kérlek, sétáljunk egyet.

-         Jó erőben vagy?

-         Miért kérdezed? Nem elég, ha rám nézel?

-         Akkor, kedves barátom, ragadd meg a kisebbik dobozt, a másikat meg én szorítom magamhoz, és vigyük le a kocsimba. Közben beszélgethetünk, mert negyven perc múlva vizitelek.

Erről nem volt szó! Elvörösödik Földházi doktor, holnap már a teljes kórházi személyzet kettőjük költözködéséről beszél! Egye fene, Tihamér miatt megteszi! Legfeljebb a többiek várnak rájuk néhány percig!

Balla Gyuri most csempészi vissza az osztályra az ebédlőben hagyott tolószéket. Kilép a liftből, s valósággal belebotlik a két orvosba.

-         Tiszteletem, főorvos urak! Segíthetek? Kiváló a tolószékem teherbírása, rátennék a dobozokat?

-         Köszönjük, Gyurikám! A személyes holmimat tartalmazzák, amiket hazaviszek. A kocsimba tesszük.

-         Kérem a kulcsot, majd én elintézem.

-         Szó sem lehet róla, a végén azt hiszik a rendészek, hogy elloptál valamit!

-         A rendészek már csak ilyenek. Bár, az maga lenne a csoda, mert pusztán azért járkálnak az épületben és a parkban, nehogy a sok üléstől elmacskásodjon a lábuk.

Galambos főorvos jót derül Gyuri megjegyzésén, amely meglehetősen közel jár a valósághoz. A földszinten ott sétafikál az egyik jól megtermett rendész.

-         Jöjjön velünk, fiatalember! – kéri a főorvos.  – Gyuri barátom segített nekem lehozni a személyes holmijaimat. Kérem, kísérje el a kocsimhoz, ott nézzék át a dobozok tartalmát, és tegyék be a csomagtartóba. Utána szedjék össze az irodám szekrényében lévő italokat, amelyeket a betegektől kaptam, és azt is tegyék a kocsimba. Mindketten választhatnak belőle maguknak egy-egy üveg whiskyt.

Földházi Béla átkarolja barátja vállát:

-         Hagyjuk az urakat, hadd tegyék a dolgukat, mi pedig benézünk az ebédlőbe.

Saci néni alaposan elszámolta magát, mert nem harmincan várnak Galambos főorvos úrra, hanem legalább negyvenen. Bejöttek a szabadnapos nővérek is, meg három karbantartó, két portás, sőt, a takarító cég cégvezető helyettese is ott várakozik az öregre, aki igencsak meglepődik. Földházi Béla sem tud megszólalni, hiszen arra számított, hogy öt-hat ember fél órára összejön, kezet ráz Tihamérral, megisznak egy üveg pezsgőt és kész. Ezzel szemben összejött egy kisebb tömeg, az ebédlő egyik oldalán hatalmas svédasztal, a másikon meg üdítőkkel és kávés termoszokkal teli az asztal. Ahogyan jobban körülnéz, rajtuk kívül más orvost nem lát.

A búcsúztatót a kiváló műtősnő, Hamvasné Jutka mondja, akinek szellemes és humorral tűzdelt mondatai hol nevetésre, hol meg sírásra inspirálják a hallgatóságot. Galambos főorvos úr igyekszik tartani magát, mégis meghatódik, amikor megkapja az ajándékát, a műtő kicsinyített mását, és a hatalmas kétszintes tortát. Életében először kissé remegő hangon búcsúzik a kollégáktól, megköszönve az együtt töltött éveket, majd jöhet a dínom-dánom. Finom a marhapörkölt, mégis kis adagot eszik, hátha még lesz módja megkóstolni a többi ételt is, mert a Stefániától a rántott húsig igen széles a választék. Mint az kiderül a beszélgetésekből, a szabadnapos kollégák nem jöttek üres kézzel.

-         Tihamér, mikor adod át Diósi doktornak az osztályt?

-         Nem tudom, Béla. Előkészítettem az átadást, de a mai napig nem szólt miatta az utódom.

Igyekszik mihamarabb felvágni a tortát, mert a műszakban lévő kollégáinak vissza kell térniük az osztályra és az esti vizitet is le kell vezényelnie.

-         Jó fél óra múlva visszajövök!

Alkoholt senki sem ivott, mégis jó a hangulat. Földházi köré gyűlnek a kollégák, és elkezdik sorolni a gondjaikat, a betegellátásban tapasztalt akadályozó tényezőktől kezdve a javadalmazásukig bezárólag. Hiába ismeri az igazgatóhelyettes a körülményeket, a kollégák szájából hallani teljesen más. Megpróbálja megnyugtatni őket, holott maga is tudja, hogy csak lózungokat tud mondani, s legfeljebb bevallhatja, hogy érdemben semmit sem tehet. A kényelmetlen szituációt Miska oldja fel azzal, hogy elmeséli a huszonöt évvel ezelőtti történetet, a Tihamérral való megismerkedésének körülményeit. A fiatal nővérek gurulnak a nevetéstől, mert Miska bácsi alakítása mellett elbújhatnak a Showder Klubban fellépő stand up-osok.  Ettől kezdve egymás után mesélik a történeteket, és Földházi meglepetten tapasztalja azt a mérhetetlen szeretetet, amellyel barátját emlegetik a kollégái.

Végül majdnem egy óra múlva, hóna alatt az íróasztalon látott dossziéval, visszatér Galambos doktor:

-         Hölgyeim és uraim, nagyon köszönöm ezt a meglepetés-partit. Engedjék meg, hogy viszonozzam, és két hét múlva immár koccinthatunk is a nyugdíjazásomra. A pontos időpontot és a helyszínt Hamvasné Jutkán keresztül tudatom önökkel. Tekintettel arra, hogy a mai nap volt az utolsó munkanapom, összeírtam az átadáshoz szükséges anyagokat, melyet, sajnálatomra, nem volt módom Diósi főorvos úrral egyeztetni, ezért annak egy-egy példányát ezennel átadom Földesi igazgatóhelyettes úrnak és Jutkának. Kívánok önöknek további jó munkát, sok sikert a magánéletükben!

Párállik Földes Béla szeme, ahogy nézi, amint egyenként elköszön munkatársaitól Tihamér, és mindenkinek ad a baráti ölelés mellé egy néhány szavas útravalót is.

Miska nem engedi Tihamérnak, hogy hazavigye az ajándékát, mert az bizony kényes jószág, inkább megígéri, hogy másnap délután maga viszi el a főorvos lakására.

Folyt.köv.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!