Sózott valóság

Ó, azok a régi szép idők, amikor még nem voltak mobiltelefonok, főleg nem okosak, amelyek lassan valóban okosabbak a tulajdonosuknál is!

 

 Akkor még volt intimitás, nem teregették ki a külvilág elé a családi szennyest, bár mosás után a tiszta ruha kinn száradt a szabadban.

Napjainkban nem kell a televízióban nézni a valóságshow mondvacsinált, erőltetett jópofaságait, elég, ha felszállsz a tömegközlekedési eszközökre, és ha jó a füled, valamennyi utazásod során bepillantást nyerhetsz valaki életébe. Az ott hallottak képezik a mai kor igazi lenyomatát!

Nyugdíjasként igyekszem akkor útnak indulni, amikor már lement vagy még nem kezdődött meg a csúcsforgalom, hogy legyen ülőhelyem, mert antik bakfis korban a lábam már nem olyan stabil, mint rég volt, és a kellemes szédüléshez sem kell felülnöm a ringlispílre, mert ahhoz éppen elégséges egy ingyenes időjárás változás is.  

A minap a MÁV-val utaztam, és a pályaudvarra menet a buszon találtam egy szabad helyet. Leültem, és két megálló múlva felszállt egy kismama, gyerekkocsival, melyben tizenkilenc hónapos kisfia fészkelődött, pocakjában pedig a második gyermeke rugdalózott. A fiatalok, úgy tizenöt és húsz év közöttiek, üres tekintettel bámultak a semmibe, fülükben ott lógott a telefonjukhoz csatlakoztatott fülhallgatójuk. Észre sem vették a kismamát, ezért nekem kellett átadnom a helyemet, és utazótáskámmal a csuklós busz kerek forgójába állnom. Nincs ezzel baj, elvégre még másfél hónapig kétszer harminckét éves vagyok, utána betöltöm a kritikus hatvanötödiket, és ingyen utazhatok, feltéve, ha ezt a kedvezményt addig el nem törlik.

Jók ezek az okos telefonok, mert a hangos zenehallgatástól egyrészt megsüketül a hallgatója, másrészt semmit sem hall a környezetéből. No, meg azért is jók, mert azon megnézhetők a különféle applikációk, többek között a térképek. Kilépek a piac ajtaján, kezemben tömött szatyrokkal, amikor hozzám lép egy fiatal kislány, hol találja az X utcát.  Mondom neki, hogy mutassa a mobilját, aminek képernyőjén ott a térkép. Ott az Allee, annak a túloldalán ott az utca, amit keres. Megköszönte az útbaigazítást és elviharzott. Ez az a helyzet, amikor a telefon okosabb a tulajdonosánál.

Jön a villamos, felszállok, lábamhoz csusszantom a nehéz szatyrokat és kapaszkodok. Az előttem lévő ülésen telefonáló minden szavát hallom, akkor is, ha nem akarom. Márpedig nem akarnám hallani, hiszen nem tartozik rám senki idegen magánélete. Ismét fiatal leányzó kezében a mobil, valószínűleg a barátnőjével beszélget:

-        Érted?! Magyarázkodhattam a pasimnak, hogy Bella nem a szeretőm, csak a barátnőm és félreértette a helyzetet, csak vigasztalni akartam, amikor átöleltem, mert szerelmi bánata van! Te tudod a legjobban, hogy nem vagyok leszbikus!

Erre több utastársam felkapta a fejét. Jó ezt tudni! Főleg a közelben álló és korban hozzáillő fiúk számára hasznos ez az információ, akik azonnal fennhangon reagálnak rá, mire a lány rájuk szól:

-        Kuss már!

A Körtéren átszállok egy másik villamosra, csakhogy várnom kell pár percet. Korombeli nőszemély szorítja füléhez a telefonját és kiabál:

-        A kurva anyját a BKV-nak! Képzeld, itt vagyok a Körtéren, két állomáson sem állt meg a metró! Most mehetek villamossal, ami lassú és hosszú a menetideje! Elkések! Megint elkések! Pista meg azt hiszi, direkt teszem, pedig kivételesen vétlen vagyok! Szentség a vonóba!

Kígyózik már a sárga kukac, ahogyan magamban az új, modern villamosokat becézem. Azokban szellősebb a hely, több az ülés, és remélhetőleg zavartalanul utazhatok a hátralévő két megállónyi úton.  Találok üres ülőhelyet, helyet foglalok. A mögöttem lévő ülésen a harmincas nő előveszi a mobilját.

-        Szia, mama! Azért hívlak, hogy menj el a gyerekekért az óvodába és az iskolába, mert nekem túlóráznom kell. Neked is? Túlórázz holnap, mondd meg a főnöködnek, hogy fontos családi dolgod van! Nem lehet? Dehogynem! Majd este hétkor értük megyek! Szia!

Megfogalmazódik bennem a kérdés, hol fog túlórázni ez a fiatalasszony? Itt, a villamoson? Hamarosan megkapom kérdésemre a választ.

-        Szia, Ditta! Tudsz fogadni? A szokásos! Fodrászat, manikűr, pedikűr, szolárium! Nem, a kozmetikát kihagyom! Arra nincs időm, mert anyu vigyáz a gyerekekre! Képzeld, túlórázni akart! Az már nem való az ő korában! Foglalkozzon inkább az unokáival! Nincs igazam?

Megérkezünk a megállóba, ahol leszállok. Zöld a lámpa, átmehetek a zebrán. Elindulok, majd megtorpanok. Majdnem beleszáll a zebrába egy autós, aki vezetés közben telefonál. Bizonyára fontos mondandója van.

 Szedem a lábam, hogy mielőbb hazaérjek. Azok a fránya szatyrok egyre nehezebbek. Leszegett fejjel szembejön egy fiatalember, Természetesen útközben is telefonál. Majdnem elsodor, amikor nekem jön, pedig igyekszem kitérni előle.

Otthon azzal fogad a párom, hogy kétszer is hívott mobilon, hogy hozzak szemes borsot a húslevesbe. Nem megyek el közértbe, inkább kérek a szomszédasszonytól, akivel legalább fél órát beszélgetek. Elvégre kellenek a személyes kapcsolatok.

 


Vissza a főoldalra
Hozzászólások:
Hozzászóláshoz jelentkezz be!

Legolvasottabb cikkek

A sárkány, a fiú és az erdő